Az egész egy
rossz számra küldött sms-el kezdődött. Persze nem én küldtem téves számra, én
voltam a téves szám. Azt hittem csak a filmekbe, meg a sorozatokba létezik,
hogy valaki beleszeret egy ismeretlenbe, akivel sosem találkozott, csak neten
beszéltek, esetleg emaileztek, bár ki használ emailt manapság? Biztos csak az
ilyen lemaradt, múltban élő emberek. Fujj. Ja meg a cégek, de az más.
Szóval egy unalmas napon kezdődött, mikor egyik reggel, mikor még fel
se ébredtem rendesen, megrezdült a telefonom az ágy mellett. Az első gondolatom
az volt, hogy biztos az egyik játék küldött valami értesítést, mert az utóbbi
időbe elég sokat letöltöttem, de elég hamar kiderült, hogy nem értesítés, mikor
már harmadszor kezdett el pittyegni az a szar, nekem meg kezdett felmenni a
vérnyomásom. Kicsit ideges típus vagyok. Tehát felkaptam a telefont az
éjjeliszekrény széléről, hogy mi a fasz van már, aztán meg jól meglepődtem,
mikor egy ismeretlen számról küldött sms nézett vissza rám. Vagyis három.
Ismeretlen
szám
9:17 hol vagy?
x
x
9:18 mindjárt kezdődik a film!
9:19 Jackson esküszöm megöllek ha elaludtál!!!!
Hát őszintén fogalmam sem volt, ki lehet az a Jackson, de tuti nem
lennék a helyébe. Egy dolga volt, azt is elcseszte. Abba voltam csak biztos,
hogy randiról van szó. Egyszerűen megérzem az ilyet, na nem mintha nagy
tapasztalatom lenne benne, általában nem szenvedek randikkal, romantikázással.
A csajok tudják mit akarok, és én is. Minek annyit kerülgetni egymást?
Jace
9:24
ugyan nem Jackson vagyok, de az én
nevem is
jvel kezdődik, és szívesen filmezek Drága…
Ismeretlen
szám
9:25
vigyázz
mert még szavadon foglak
amúgy
bocsi
Meglepett, hogy ezt válaszolta. Mégis ki írja vissza azt egy
idegennek, hogy szaván fogja? Valószínűleg csak az idegesség miatt, de akkor is
felkeltette az érdeklődésem. Na meg eléggé unatkoztam egy szombat délutánhoz
képest, sőt mostanában folyton unatkoztam. Az egyetemen szünet volt, melót nem
kerestem magamnak az utóbbi időben, haverok nyaraltak, vagy… minek hívják ezt
ősszel. Már rendesen szenvedtem, hogy már szombat van, és még semmit sem ittam!
Mármint piát. Természetesen. Egy szombat délelőttnek azzal kellett volna
telnie, hogy másnaposan próbálom összekaparni magam, hogy este kezdhessem
előről.
Jace
9:26
no para, amúgy hogy is hívnak?
ha már így beszélgetünk
Ismeretlen
szám
9:26
Ashley
vagyok de én ezt azért nem hívnám beszélgetésnek
Jace
9:26
nem? pedig szerintem te írsz valamit,
én válaszolok
aztán
te válaszolsz, aztán én…nálam ez már beszélgetés ;D
Ez után nem válaszolt, gondolom odaért végre az a Jackson nevű
alak. Felhangosítottam a telefonom, hogy halljam, ha netán írna. Nem is értem,
mért kattantam rá ennyire. Talán mert a kanapén döglés így a második héten már
kezdett unalmassá válni. Pedig micsoda ps4 maratonokat tartottam. Először
élveztem az egyedüllétet, de ahogy közeledett a hétvége, nem nagyon tudtam mit
kezdeni magammal. Egyedül nem volt kedvem még bulizni menni se, bár gondoltam
rá, hogy beülök valahova inni egyet… vagy legalább lemegyek a boltba valami
piáért. Milyen szánalmas.
Sorozatot néztem, mikor valamikor dél körül meghallottam, hogy
csippan a telefonom. Meglepő gyorsasággal kaptam utána, és nagyon reméltem,
hogy Ashley írt. Igazából azt is nagyon reméltem, hogy egy igencsak dekoratív
hölggyel hozott össze a sors ilyen fura módon, és nem egy dagadt, ronda,
pattanásos, fura csajjal. De éreztem, hogy az egyszerűen nem lehet… na meg
akkor nem lenne randija, nem? Biztos, hogy dögös. Éreztem.
Ashley
11:43
na
jó, igazad van, de ha annyira beszélgetni akarsz
akkor
folytassuk máshol, mert lehet neked nincs
de
nekem van telefonszámlám
Jace
11:43
természetesen, ahogy kívánod, van
faced?
Ashley
11:43
persze,
van akinek nincs?
Ashley
Worner néven megtalálsz
Jace
11:44
amúgy mért sms? azt hittem már kihalt
Ashley
11:44
face…
Már nyitottam is meg a facebookot, hogy megkeressem, és meg
kellett állapítanom, nem sokan szaladgálnak ilyen névvel. Pontosabban csak
hárman. Az első egy dagadt pasi volt, ahogy egy kocsmában terpeszkedik, a
második képen valaki, váll alá érő fekete hajjal, ami takarta az arcát, bőrdzsekibe,
a harmadik egy átlagos, de aranyos lány, fonott hajjal, kötött pulcsiban. A
második és a harmadik közül az egyikkel kiegyeztem volna.
Jace
11:45
melyik vagy te?
Ashley
11:45
bőrdzseki,
fekete haj
Megnyitottam a profilját, és bejelöltem. Nem sok mindent osztott
meg magáról a nagyvilággal, igazából csak a nevét és a profilképét. Reméltem,
ha visszajelöl, kicsit többet látok majd, de nem igazán így lett. Csak a
korával és a lakhelyével lettem gazdagabb. Egy évvel idősebb volt nálam és egy
városban laktunk, ami azt jelentette, hogy pontosan tudtam, hol volt moziban,
amibe kicsit fura volt belegondolni.
Ashley
Worner
11:46
Jace
Rowson? hm nem hazudtál
Jace Rowson
11:46
miben? :o
Ashley
Worner
11:46
tényleg
jvel kezdődik a neved :D
Jace Rowson
11:47
hazudósnak gondoltál? :(
Ashley
Worner
11:47
dehogy…
Jace Rowson
11:47
most már mindegy, a bizalom elveszett :(
szóval mi van ezzel az sms dologgal?
Ashley
Worner
11:47
akivel
moziba voltam, van hogy csak ezt veszi észre
a
chat le van neki némítva
Jace Rowson
11:47
minden világos
amúgy elég kevés dolog van a
profilodon
Ashley
Worner
11:47
ja
igen nem nagyon használom, csak a chatet
Jace Rowson
11:47
ez elég szomorú…
legalább egy képet küldesz magadról?
*-*
Ashley
Worner
11:47
nem,
de a csodálatos hajam tovább nézheted ;D
Jace Rowson
11:48
elszomorítasz…:(
de valóban csodálatos hajad van
odavagyok a fekete hajért, az eredeti?
Ashley
Worner
11:48
köszi,
teljes mértékben eredeti
te
viszont ahogy látom nem hagy senkit kétségek közt
a
kinézeteddel kapcsolatba
Jace Rowson
11:48
talán nem tetszik?
Ashley
Worner
11:48
oh
dehogynem
Erre már nem válaszoltam azonnal, bár nagyon tetszett, hogy
bejövök neki. Nem mintha meglepett volna, nem nagyon találkoztam még olyannal,
akinek nem jöttem be legalább egy kicsit. Még pasi is volt köztük, annyira oda
olt értem, le se tagadhatta volna. Elvégre mindenki szereti a magas, helyes
pasikat.
Összekapartam magam a kanapéról, és átvánszorogtam a konyhába,
hogy egyek valamit. Két választásom volt, rendelek vagy átkutatom a fagyasztót.
Mivel készpénz nem nagyon volt nálam, maradtam a fagyasztó feltúrásánál. Nem
lett belőle nagy ebéd, rántott sajtot sütöttem, de örültem, hogy én legalább
ennyit tudok. A lakótársaim, akik jelenleg ki tudja hol nyakaltak, egy
rántottát képtelenek voltak megsütni. Az főzőtudományuk a virslifőzésig
terjedt. Szóval én voltam a konyhatündér, még egy kötényt is vettek nekem
szülinapomra, amire ez volt írva. Édes.
Ashley
Worner
12:32
amúgy
mindenkinek válaszolsz a rossz számra küldött
smseire,
vagy érezzem magam megtisztelve? :D
Szegény Ashleynek el is felejtettem írni, annyira belefelejtkeztem
a rántott sajtba. De az csalt némi mosolyt az arcomra, hogy ő nem felejtett el.
Vagy lehet csak ő is annyira unatkozott, hogy nem volt jobb dolga, mint nekem
írni? Mondjuk, ha moziba volt, csak nem unatkozhatott annyira, mint én. Vagyis
hát… randija volt nem?
Jace Rowson
12:33
viccelsz? vagy fél éve nem kaptam smst
senkitől a szolgáltatón kívül…na meg
anyámon kívül
inkább nekem megtiszteltetés
és jól sikerült a randi?
Ashley
Worner
12:33
randi?
nem igazán nevezném randinak…
Jace Rowson
12:33
oh ennyire rossz volt? micsoda
szerencse,
hogy én itt vagyok neked ;)
Erre nem válaszolt, helyette kaptam egy másik üzenetet az egyik
lakótársamtól és egyben legjobb barátomtól, hogy délután hazaér, szóval
elmehetnénk inni egyet. Természetesen egyből bele is egyeztem, ideje volt már
kicsit kimozdulni. És legalább nem kellett tovább gondolkodnom, hogyan
szerezzem be a napi piám.
A nap további részét sorozatnézéssel töltöttem, pont mint valami
antiszociális tinilány, és pont úgy is éreztem magam. Mármint nem mintha tudnám,
hogy érzi magát egy antiszoc tinilány, de valahogy így képzeltem el.
- Jace! –
kiáltotta el magát lakótársam, ahogy belépett az ajtón, és meglátott.
- Michael! Jó
hogy itt vagy haver – vigyorogtam rá a plédem alól.
- Jesszus,
ennyire hiányoztam? Nem gondoltam, hogy ekkora szükség van arra az italra.
- Nem kell
eltúlozni, csak sorozatot nézek. – Feljebb húztam a plédet, egészem az orromig
és úgy figyeltem, ahogy ledobja a táskáját és a hűtőbe kezd kutatni.
- Ez tök üres,
mit csináltál te egy hétig? Sorozatot néztél éjjel-nappal? Ah mindegy, rendelek
pizzát, kérsz te is?
- Te fizeted?
- Azt a zsugori
formádat! Fizetek én na, mit kérsz?
Rávigyorogtam a takaró alól, leadtam a rendelésem, és folytattam a
sorozatot, amin persze Michael fel is háborodott, hogy nem csodálatos
személyével foglalkozok, de végül odaült mellém, és együtt néztük. Esküszöm őt
jobban érdekelte, mint engem.
Michaelt már óvodás korom óta ismerem, együtt jártunk általánosba,
gimibe és most egyetemre is, mindig is olyan volt nekem, mint a testvérem, bár
valójában egyke voltam, de valahogy így képzeltem el, ha az embernek testvére
van. Neki csak egy húga van, aki két évvel fiatalabb. Régebben elvileg belém volt
esve. Aranyos, de azért mégis csak… ez olyan tipikus. Persze egy idő után
kinőtte. Most már poénra vesszük, még jól is jön. Velem rázza le a gáz pasikat,
csak úgy, mint én a gáz csajokat. Ha épp együtt megyünk bulizni, simán
eljátssza a szuperféltékeny barátnőmet, vagy én a kötekedős pasiját. Kész
haszon.
- Héé Jace –
ütögetett meg, hogy figyeljek, bár inkább tűnt vakon kapálózásnak – itt a
pizza, menj le érte. Ennyit megtehetsz, ha már én fizetem.
- Ahj jó,
lemegyek, de csak hogy lásd, milyen jófej vagyok.
- Milyen
jófej? – kiabált utánam. – Én fizetem!
Magamra kaptam egy papucsot, meg Michael pénztárcáját is összeszedtem,
útban az ajtóhoz, és leszaladtam a földszintre. Milyen jó, hogy négy szintes a
lakás, és pont nincs lift. Csak egy rohadt szintet kellett volna hozzáépíteni,
hogy rakjanak bele. Vagy Michaelnek nem a negyediken lévő lakást kellett volna
kivenni. Már mindegy.
Egész gyorsan leértem a bejárathoz, már láttam belülről, az üvegen
keresztül, hogy áll kint valaki, valószeg a futár. Halk kattanással kinyitottam
az ajtót, és láss csodát, valóban a futár állt előttem, a szokásos piros
pólóban, viszont nem a megszokott arc volt. Aki általában hozni szokta, egy
vörös hajú, kisség duci, szeplős srác volt, de nagyon bírtuk, néha
összefutottunk vele mikor inni mentünk, ez a srác viszont magas volt, kb mint
én – eléggé meglepett, mert ritkán jön szembe valaki, akinek nem látok el a
feje fölött – karakteres arccal, bár nem annyira, mint az enyém és hosszú
fekete haját hátul összefogta. Gyanítottam, hogy népszerű srác lehet, tipikusan
olyan embernek tűnt, akivel mindenki jóba akar lenni.
- Hello, te
rendelted a pizzát ugye?
- Igen,
tessék, a többit tartsd meg. Amúgy Peter merre van? Nem mintha kifogásom lenne
ellened, csak általában ő szokott jönni.
- Oh csak
beugrottam helyette pár órára, én éjjel vagy délelőtt szoktam dolgozni. Amúgy
Ash vagyok. – Kezet ráztunk, én is bemutatkoztam, aztán vissza indultam a
lakásba. Nem volt olyan sok az a rántott sajt, úgyhogy eléggé siettem, hogy
visszaérjek.
Igazából nem telt túl izgalmasan a nap többi része, visszasüppedtünk
a kanapéba, teljesen el is felejtkeztem Ashleyről, annyira bepunnyadtunk.
Valahol este hét körül járt, mikor észhez tértünk, és eszünkbe jutott, hogy
inni akartunk menni. Amíg én elmentem zuhanyozni, Michael körbekérdezett még
pár havert, mert ugyebár minél többen vagyunk, annál jobb, aztán mikor
végeztem, és Michael foglalta el a fürdőt, megnéztem a telefonom, ami több
olvasatlan üzenetet mutatott. Akkor kaptam észbe, hogy dél óta rá se néztem.
Ashley
Worner
19:03
igen,
elég nagy mázlista lehetek :D
bocsi
hogy nem írtam, dolgoztam
Jace Rowson
19:45
el se tudod képzelni mekkora ;D
semmi
gond, én meg punnyadtam a kanapén
hol
dolgozol?
Ashley
Worner
19:45
pár
hete kezdtem egy pizzériába
Jace Rowson
19:45
az biztos jó, szeretem a pizzát ;)
viszont
most lehet egy ideig nem leszek, remélem túléled nélkülem
megyünk
haverokkal bulizni
szép
estét :)
Ashley
Worner
19:45
valahogy
megpróbálom túlélni
jó
bulizást :D
- Kivel
beszélgetsz ennyire? Tuti valami csajjal, ki az?
Észre se vettem, hogy Michael kijött a fürdőből, annyira
elmerültem a telefonomban.
- Ja, talán
baj? Vagy annyira ki akarsz sajátítani, hogy eltiltasz a telefonomtól is? Jaj
ne legyél ennyire féltékeny – vigyorogtam rá, miközben felkeltem a kanapéról,
hogy felöltözzek. – Mondjuk… várj egy kicsit. – Kikerestem Ashley profilját, és
Michael arcába nyomtam. – Ismered?
- Nem. De a csajok nem hetente új
képet raknak fel? Amin mindenük látszik? Neked az olyanok szoktak bejönni. –
Felvont szemöldökkel nézett rám, mire én csak vállat vontam és elmentem végre
felöltözni.
0 Megjegyzések