Úgy gondoltam, hogy - bár nagyon régi ez az írás, és fogalmam sincs mit is akartam kihozni a történetből - folytatgatni fogom néha, ha épp eszembe jut hozzá valami. Ez tényleg nem lesz gyakori, és nem fogom sehová sem kitenni. Talán csak zavar, hogy szinte még el sincs kezdve, de már félbe is van hagyva :)



Miután Clary rám rajzolta a rettenthetetlen rúnát, egyszerűen nem tudtam megálljt parancsolni magamnak, és ezzel majdnem elrontottam mindent...legalább is azt hiszem. Most már nem tudom. Így hogy végül elmúlt a rúna hatása és az igazság titok maradt, lehet hogy rosszabb. Nekem biztosan. Pedig eddig magamnak sem mertem bevallani, és talán még most se igazán akarom elhinni, hogy valaki más tetszik, nem Jace. Sose mertem volna elképzelni se, hogy találkozok egy olyan sráccal -már ha egy 800 éves boszorkány mester srácnak számít- akit egyszerűen nem tudok majd elfelejteni. Még úgyse, hogy ott volt Jace...na nem mintha annyi év után még számítanék valamire tőle. De a tudat, hogy Magnus azóta került mióta Clary rúnája miatt majdnem elmondtam valamit amit amúgy nem mernék.....ezt sose fogom megérteni miért csinálja. Hányszor próbáltam kiverni a fejemből őt. Mióta csak megláttam. A macska szemeket, a színes és csillogó flitteres gönceit, azt hogy magasabb nálam, pedig ez aztán ritka. Azt hogy felvállalta, hogy tetszek neki. Amit szintén nehezemre esett felfogni...de mindegy úgy tűnt ennek vége. Elvégre nem állt szóba velem. Az ágyamon feküdtem és a plafont bámultam önsanyargatás közben ujjaim közt a telefont forgatva hátha megszólal. Persze az is némaságba burkolózott. Már majdnem elnyomott az álom mikor neszt hallottam kintről az ajtó elől. Úgy ugrottam fel mintha csak áramütés ért volna. Azt sem vettem észre hol hagytam el a telefont útközben. Már előttem volt ahogy nyílik az ajtó és én Magnusra vetem magam. Ahogy az ajtó gombjához értem az kitárult előttem és ott állt velem szemben.....Izzy. 


Gondolom örült magában, hogy nem ugrottam a nyakába. Nem sokszor de most nem örültem Izzy érkezésének. Úgy nézett rám mintha démont látna, majd félretolt az ajtóból és ledobta magát az ágyamra. 
-Na jó. - nézett rám. -Napok óta alig eszel, bezárkózol a szobádba és kerülsz mindenkit. Mi van veled Alec? -most először éreztem, hogy tényleg aggódik és érdekli miért vagyok ilyen. Mármint persze....máskor  is biztos aggódott...gondolom. De sose mutatta ki. Én meg csak álltam az ajtóban és meg se tudtam szólalni. Megint. Aztán valahogy az ablakhoz sétáltam és nekidőltem a párkánynak, leverve ezzel a telefonom. Szóval itt hagytam el... Már épp megszólaltam volna mikor a hugom hangját hallottam. -Magnus igaz? Vele van baj- nézett rám ismét. Inkább csak lehajtottam a fejem és rá se néztem de ebből már tudta hogy igaza van. Felpattant az ágyról, felvette a telefonom a földről és a kezembe nyomta. -Most pedig felhívod- hangzott a parancs. -Nem tudom min vesztetek össze de ez így nem mehet tovább- azzal kiment a szobából és becsapta maga mögött az ajtót, ezzel is hangsúlyozva az utasítást. -én pedig remegő kézzel kerestem elő Magnus számát, közben többször is majdnem elejtve a mobilt. Végre megvan. Kicseng...egyszer...kétszer...háromszor....nem vette fel. És nem tudom, tényleg fogalmam sincs mi ütött belém, de fogtam a pulcsim és már indultam is. Tíz perc múlva Magnus ajtaja előtt álltam. De azt már kintről is láttam, hogy társasága van. Buli volt. Mint mikor először találkoztunk. Bementem, hogy megkeressem. Rengetegen voltak és jó páran belém könyököltek tánc közben. És természetes, hogy nekem a szoba túloldaláig kellett küzdenem magam. A cél előtt azonban 3-4 méterrel megtorpantam. Magnus egy szőke sráccal táncolt a terem szélén. Elég közel álltak egymáshoz, hogy elöntsön a féltékenység és a pír az arcomat. Bezzeg a szőkének nem volt ilyen gondja. Bár az látszott, nem bírja már sokáig. Nem keveset ihatott. Úgy döntöttem követem a példáját és kerítek valami piát magamnak. Sose voltam nagy ivós de most kedvet kaptam. Az első elém kerülő poharat fenékig ürítettem. Talán vodka lehetett. A következő fél órát is így töltöttem. Kerestem az egyik ablak mellett egy szimpatikus asztalt és szép kis rakás -most már- üres poharat halmoztam fel. Épp egy újabb pohár tartalmát akartam eltüntetni mikor valaki kivette a kezemből. Igencsak mérgesen meredtem az idegenre aki megzavarta az önsajnálatomat. Na nem mintha sokat láttam volna belőle, a fáradtság és az italok megtették a hatásukat. Épp fel akartam kelni, hogy megmondjam a magamét ennek az alaknak mikor megragadott az ingemnél fogva és magával húzott. Egy közeli szobában kötöttünk ki. Belökött az ajtón mire egy óriási ágynak estem. Nagy nehezen állva maradtam és az idegen felé fordultam, eközben ő kulcsra zárta az ajtót. De ahogy közelebb jött rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan idegen. Azok a macska szemek.... Hirtelen elöntött a harag. Eszembe jutott, hogy került engem, hogy az előbb hogyan táncolt azzal a szőkeséggel! Neki akartam rontani, rá ordítani, hogy mégis mit képzel magáról, de megmozdult velem együtt a világ is és a mellkasának estem. El akartam lökni magamtól de nem engedte. Átkarolt mintha tőlem függne az élete. Mikor elengedett hátra tántorodtam és nekiestem az ágynak, majd elterültem rajta. Sem erőm sem kedvem nem volt felkelni. Csak feküdtem ott. 
Csak feküdtem, Magnus pedig úgy nézett ki mint aki nem tudja mihez kezdjen. Láthatóan nem így tervezte. Engem pedig elnyomott az álom.

 Magnus: 
Mikor megláttam Alecet ott az asztalnál, oda akartam rohanni hozzá és magamhoz ölelni. De persze nem tettem. Győzött a látszat, hogy kiegyensúlyozottnak és komolynak tűnjek ahogy az Brooklyn Fő Boszorkánymesterétől elvárják. Mindig ez volt az első. Kivéve mikor Vele voltam. Alecnek nem számított mi vagyok vagy, hogy mekkora a hatalmam csak az számított neki, szeretem-e. Bár ahogy elnéztem most semmi se számított neki. Nem tudtam mért csinálta, de úgy döntöttem ez később is ráér. Átsiettem a termen, és épp időbe értem oda mielőtt egy újabb pohárral mérgezte volna magát. Kivettem a kezéből, és az ingénél fogva egy közeli szobába húztam. Úgy kellett belökni az ajtón. Amint bent  volt, gyorsan kulcsra zártam, hogy el ne meneküljön vissza pár újabb pohár társaságát keresve. megfordultam, ara számítva, hogy az ágyon találom elterülve, de ehelyett velem szemben állt és nagyon látszott rajta, nem tudja hova tenni ki lehetek. Összeszorult a szívem a gondolatra, hogy annyit ivott fel se ismer. Aztán mintha harag villant volna a tekintetében, és nekem rontott. Vagyis akart. Bár rettenetesen el volt ázva, azért így is volt benne elég erő, hogy majdnem fellökjön. De szerencsére nem elég. Elkaptam és magamhoz szorítottam. Hallottam egyenletlen és gyors lélegzését, szabálytalan szívverését. Reméltem felismert már és tudja, nem valami idegen perverz ölelgeti és zárta be egy szobába. Menekülni akart, ellökni magától.
Na ezzel aztán nem győzött meg arról, hogy felismert. Még erősebben szorítottam magamhoz mintha sose akarnám elengedni. Aztán addig küzdött míg inkább elengedtem. Nem volt jó ötlet. Párat lépett hátra, majd a megbotlott a mögötte lévő ágyba és kiterült rajta. Tudtam, hogy semmi baja, hisz az csak az ágy. Viszont mikor nem mozdult, kicsit aggódni kezdtem. Felé indultam mikor láttam mellkasa egyenletes mozgását. Elaludt. Kimentem és hazaküldtem mindenkit. Menjenek szórakozzanak máshol. Már nem volt hangulatom hozzájuk. Mikor mindenki felszívódott, visszamentem a szobába Alechez aki még mindig  békésen aludt.
Az alakhoz sétáltam és elhúztam a függönyt.