Ezt a történetet még régebben kezdtem el írni és most találtam rá nemrég...gondoltam befejezem és megosztom veletek ^^ 
Ez az első olyan olyan irományom amit be is fejeztem xd

Tao:


Már megint itt van  minden cucc a szobában meg a konyhába szerte-szét. Nem hiszem el, hogy nem tudnak elpakolni maguk után. Mi vagyok én? Takarító nő? Mindig akkor van ez mikor egyedül vagyok itthon. Na nem mintha sokszor előfordulna, hogy szabadidőnk van...de akkor mindig ez van.
Ilyenkor mindig arra jönnek haza, hogy rend van. Hát most nem lesz.
Leültem a kanapéra - egy koszos zokni arrébb dobása után - és bekapcsoltam a tv-t. Valami bugyuta vígjáték ment.
-Vajon mikor jönnek a többiek? - gondolkodtam hangosan.
Fotózásra mentek mert újra kell csinálni a képeket. Tegnap kicsit K.O. Volt a csapat és a fotók kicsit...elvetemültek lettek. Elvileg az enyémek a legjobbak, vagyis legel viselhetőbbek, ezért maradtam itthon.
Olyan 1 órás filmezés után úgy döntöttem nem várom meg a többieket és csinálok vacsit.
Épp a serpenyőt vettem elő a szekrényből, mikor ajtónyílást hallottam.
-Biztos hazaértek a többiek. - gondoltam.
Bár kicsit rövid ideig volt nyitva az ajtó ahhoz, hogy egy egész EXO bejöjjön. Külön-külön meg csak nem jönnek haza ugye? Ugye?
Biztos betörő! Úr isten, mit csináljak? Elbújok...nem...nem vagyok én ilyen gyáva. Elvégre tudok harc művészeteket is vagy mi a fene.
A konyha ajtóhoz osontam a serpenyővel a kezembe amit elfelejtettem az előbb letenni.
Úgy nézhetek ki mit Aranyhaj. Csak nem olyan hosszú a hajam...ja meg most nem is szőke...aish...lényegtelen! Most a feladatra kell koncentrálnom!
Szépen lassan az ajtó széléhez araszoltam és ki akartam kukucskálni, de ebben a pillanatban...
-Ááááá.. - ijedtem meg és ordítottam a képébe.
-Ááááá....- viszonozta.
-Jézusom Kris! - támaszkodtam az ajtónak – mit keresel te itt?
-Itt lakok...de te mit ijesztgetsz? És mért...öhmm...mért játszol Aranyhajat?
-Meg akarsz halni? - lendítettem felé kicsi a serpenyőmet.
-Oké, oké...de mért van nálad serpenyő?
-Ja csak épp valami kaját akartam csinálni mikor hallottam, hogy valaki bejön. - nézek le a kezemben tartott tárgyra. Majd a konyhába mentem.
-Csinálsz nekem is valamit? - jött utánam.
-Hmm... - bólogattam.
Elkezdtem előszedni a vacsora hozzávalóit, és nekiálltam. Kris végig ott legyeskedett, állandóan a vállam fölött átkukucskálva nézte mit csinálok...emiatt többször is majdnem nekimentem vagy elestem. Egy élmény volt. Főleg, hogy amint elkészült, a kaja nagy részét el is tüntette.
-Esetleg kaphatnék egy kicsit és is a vacsorámból? - szóltam rá mikor már nagyon úgy tűnt, hogy nem fogok sok mindent enni vacsira.
-Umm...talán...ha szépen kéred. - motyogta teli szájjal.
-Szépen mi...? - morogtam a bajszom alatt...még ha lenne is...nem baj, legalább egy kicsit szereztem magamnak is a kajámból.
Végül bementem a nappaliba a -amúgy bekapcsolva felejtett- tv-t nézni. Még mindig kicsit mérges voltam Krisre amiért úgy megijesztett mikor hazaért, és mert nem hagyott nyugodtan főzni. Igaz, hogy nagyon jóbarátok vagyunk és nagyon bírom de úgy döntöttem most bedurcizok.
Azért néha már belőle is lehet sok...azt hiszem.
Pár perc múlva barátom is visszatért a konyhából és beült mellém a kanapéra. Érem én, hogy jóba vagyunk, de azért nem kéne rám ülni. Itt az egész tetves kanapé...ami valljuk be rohadt nagy. Arrébb araszolnék csak hát vége a díványnak így a földön végeztem.
-Esetleg mi lenne ha segítenél is? - néztem rá csúnyán mikor már vagy egy perce megállás nélkül röhögött rajtam.
-Bo..bocsi – próbálta abbahagyni.
Végül még egy percnyi nevetés után vissza húzott maga mellé, az előbbi helyemre és átölelt.
-Csak a biztonság kedvéért. Nehogy megint leess. - nézett rám mosolyogva.
-Mintha az én hibám lett volna...- morogtam alig hallhatóan.
-Hm?
-Semmi, semmi.
Még néztük egy ideig a filmet ami épp ment mikor...
-Basszus!! -pattantam fel, ezzel majdnem fellökve Krist.
-Mi az?
-Nem pakoltam el a konyhába! Tuti te sem! – néztem rá szúrósan.
-Hát...- nézett másfelé.
-Tudtam. - indultam az említett helyiség felé, de visszarántott a kezemnél fogva.
-Mi az? - fordultam hátra.
-Ne menj. - meresztett rám kiskutya szemeket.
-Öhm...Kris...én csak a konyhába akarok elpakolni mielőtt megromlik amit TE kint hagytál.
-Nem. Úgy döntöttem nem romlik meg.
-Mármint te? - bólint egyet – hogy nem romlik meg? - még egy bólintás – Hát jó. - adtam meg magam, és visszahuppantam kanapéra. Csak, hogy mióta felkeltem, ő elterült kicsit így sikeresen az ölébe ültem.
-Bocsánat – vörösödtem el mi közbe fel akartam kelni.
-Semmi baj. - ölelt át hátulról. Ezzel nem kicsit megakadályozva a felkelésben.
Mivel felkelni épp nem nagyon sikerült, úgy döntöttem nem is próbálkozok tovább. Nem lenne értelme. Inkább hátamat nekidöntve a mellkasának néztem tovább a filmet.
Az ajtó nyílására eszméltem fel nagy bambulásomból. Először le se esett csak mikor Suho belépett a nappaliba, hogy hazajöttek (ugyanis pár hétig az egész csapat együtt lesz.)
Olyan furcsán nézett rám...és ekkor végképp megvilágosodtam. Még mindig Kris ölében ültem.
Gyorsan felpattantam és kiviharzottam a konyhába.
Nem is értem mért voltam zavarban. Töltöttem egy pohár vizet és lassan lassan kortyolgatva a pultnak dőltem.
Lassan a többiek elkezdtek beszivárogni, hogy kifosszák a hűtőt, így én inkább elosontam.
Valahogy nem volt kedvem most a tömeghez. A szobámba mentem, magamhoz vettem a pizsamám és a törölközőm, majd a fürdőbe indultam.
Bezártam az ajtót csak, hogy biztos lehessek benne nem ront rám senki és egy kicsit lehetek egyedül.
Megnyitottam a csapot...és rohadt hideg volt! Mármint a víz...nem a csap.... Felébredtem tőle az biztos, bár nem ez volt az elsődleges cél. Gyorsan megtörölköztem úgy-ahogy és felkaptam az alvós gatyám és kirohantam a többiekhez.
-Hol a meleg vizünk?
-Milyen meleg víz? - értetlenkedett Luhan.
-Szerinted milyen a meleg víz?
-Tao! Ne bántsd! Amúgy nem tudom. - ölelte meg az előtte szólót Sehun.
-Bocsi. - hajtottam le a fejem. - Na de akkor most mi lesz? Egy csepp meleg vizünk sincs.
-Nem tudom, majd kitalálunk valamit. - vigyorgott D.O.
Tanácskoztunk ott mi legyen, mikor feltűnt, hogy egy bizonyos személy nem igazán vesz részt az ötlet börzében. Helyette csak bámul a kanapéról. Engem. Bámul. Mért? És mért jövök én ettől zavarba? Úr isten...itt valami nem stimmel. Gyorsan elszaladtam vissza a fürdőbe a pizsama felsőként szolgáló pólómért.
Mikor visszaértem már mindenki a nappaliban ült és poénkodott a mai fotózáson.
-Ez a nap egyre szerencsétlenebb. - röhögött Kai.
-Mert? - néztem értetlen fejjel.
-Hát a fotózáson a ruháikkal volt baj, aztán a fotós nem találta meg a géphez az egyik cuccot, hazafelé defektünk volt, most nincs meleg víz. Már csak az kéne, hogy az áram is elmenjen. - röhögött tovább. Mi is nevettünk úgy 3 másodpercig. Mert mint egy végszóra....elment az áram.
-Hülye! - kiáltott fel valaki, majd egy csattanást hallottunk.
-Ki vágott fejbe? - háborodott fel Xiumin.
-Jaj bocsi, Kait akartam. - jött valahonnan a válasz.
-Nyugi, nyugi! Világítsatok telefonnal. Legalább, hogy a megfelelő személy kapja a taslit..- nevette el magát Suho.
Ahogy próbált mindenki eljutni valahova, nagy nevetések, csattanások és káromkodások hallottak minden honnan. Én is elindultam volna mert azt hiszem így sötétben nem a legbiztonságosabb a szoba közepén álldogálni védtelenül.
-Yaa! - kiáltottam fel mikor valaki rám esett.
-Oh..Tao – lepődött meg Kris. Már megint Kris. Mért mindig vele kerülök ilyen kínos helyzetekbe? Vagy csak nekem kínos?
-Nem akarsz leszállni rólam? - kérdeztem miután harmadszori próbálkozásra sem sikerült feltápászkodnom.
-Eltaláltad.
-Akkor jó. Várj! Mi?!
-Mondom eltaláltad. Nem akarok leszállni rólad.
-És...és miért nem?
-mert ez egy remek lehetőség. És mert amúgy nem hagynád magad. - suttogta már csak a fülem mellett.
-Lehetőség? Mire? És mit nem hagy... - kérdezősködtem volna ha meg nem csókol.
Várjunk csak...hogy mit csinál? Megijedtem  mégis hagytam magam. Szinte azonnal el is vált tőlem és felkelt. Legalábbis úgy hallottam. Mi volt ez?
-Add a kezed!
Nem válaszoltam csak felemeltem a kezem, mire ő felhúzott. Én meg csak álltam előtte lehajtott fejjel. Na nem mintha látta volna az arcom.
-Chen! Ne lépj már rám!
-Nem én voltam. Én a konyhában vagyok!
-Akkor te voltál Chanyeol?
-Én ülök.
-Akkor ki volt?!
-Izé...én...
-Lay! Teee.....!
Nem bírtam ki nevetés nélkül a többiek szerencsétlenkedését, zavaromat elfelejtve elnevettem magam. Ennyi hülyét egy rakáson! Kris is nevetett, bár nem tudom rajtuk vagy rajtam. Mikor lenyugodtak kicsit a kedélyek, elindultam a szobámba. Reméltem itt azért kicsit világosabb lesz és látok valami, de csalódnom kellett. Megfordultam és a nappaliba indultam vissza szép óvatosan, nehogy megint háromszor hasra essek mint az idefelé úton. Épp átléptem a küszöböt mikor már megint beleütköztem valamibe.
-Hát ezt nem hiszem el.. - átkozódtam hangosan. Erre két kar fonódott a derekam köré.
-Te...te...te...- akartam megkérdezni mégis ki az de aztán rájöttem, hogy valószínűleg Kris.
-Én? Én mi?
-Semmi. - most sikerült kiszabadulnom a karjaiból, és az ablakhoz mentem. Pár másodperc múlva utánam jött és velem szemben ő is a falnak támaszkodott.
-Szerinted meddig nem lesz áram? Az egész városban nincs. - néztem ki az ablakon.
-Nem tudom. De... - kezdett közeledni.
Én meg csak néztem, hogy egyre közelebb ér. Meg se tudtam mozdulni.
-De...mi? - tettem fel az értelmes kérdést.
-Ez egy jel.
-Jel?
-Az. - lépett most már közvetlenül elém és ismét átkarolt. Nem igazán tudtam mire vélni, így csak állam ott. Egyre inkább kezdtem zavarba jönni, úgyhogy kinéztem inkább a mellettünk lévő ablakon és a várost kezdtem el fürkészni. Egy puszi landolt az arcomon, mire odakaptam a fejem és elpirultam.
-Olyan aranyos vagy ilyenkor. - hajolt ismét közel az arcomhoz. Nem is értem mért hagyom ezt egyáltalán. Gondolkodni se volt időm, odahajolt és ajkait az enyémnek nyomta. Megint. A mai na már másodszor. Azelőtt sose csinált ilyet. Az egy dolog, hogy sokszor ölelgetem itthon, meg ő is engem, de az más! Nagyon más! És most nem is amolyan puszi volt mint a nappaliban. Most...most tényleg megcsókolt! És én hülye ahelyett, hogy ellöktem volna, hagyta magam. Megint. Nem tudom mennyi idő után engedett el, vagy mennyi ideig álltam lefagyva az ablak előtt. Arra eszméltem csak fel, hogy suttogást hallok. A szemem már megszokta a sötétet, így körbe néztem de senki sem volt a szobába rajtam kívül. Kintről se jöttek zajok. Akkor a többiek már alszanak. Félelmetes volt abban a szobában egyedül a sötétben.
-Inkább átmegyek valakihez. - gondoltam. A nappaliba egyből bele is botlottam valakibe. A kanapén ült és valami filmet nézett laptopon. Gondolom fel lett töltve mielőtt elment az áram. Hmm...amerikai film. Tuti Kris az. Ez az én szerencsém. Pont abba a személybe botlok bele aki miatt nem tudok aludni. Mármint azokon a suttogós szellemeken kívül. Megint hallottam valamit az ajtó felől.
-Hát te?  - lepődött meg a leader mikor egy ugrással mellette termettem a kanapén.
-Gege...- suttogtam a laptop irányába nézve.
-Hjaj...mit szeretnél Taozi?
-Nem...mm.....aludnál...velem?
-Amit csak szeretnél! - ölelt meg hirtelen, nagy lendülettel amitől hátraestem, ő eddig fölém került. Ijedten néztem rá, hogy mit fog most csinálni. Elvégre nincsenek mostanában jó élményeim az ilyen helyzetekről. Vagyis jók, csak fura..vagyis...aish. Nekem ez már sok.
Végül csak egy puszit kaptam az arcomra. Ezután felkelt, lecsukta a gép tetejét és kézen fogva a szobájába húzott. Én lefeküdtem amíg ő is átöltözött. Már fél álomba voltam mikor megemelkedett a takaró, majd a matrac besüppedt mellettem. Nem tudom mit csinált, még mert háttal voltam neki, de nagyon sokat mozgolódott.
Szépen lassan elcsendesedett ő is. Már épp megint elaludtam volna, mikor újra megszólalt.
-Mért akartad, hogy veled aludjak? - jött a fülem mellől közvetlenül a kérdés.
-Nem akartam...
-De hát te kértél! - háborodott fel kicsit.
-De nem téged akartalak! Csak te voltál még ébren! - akadtam ki én is.
-Szóval nem is akartál velem aludni csak épp én voltam kéznél? - suttogta arrébb húzódva.
-Nem! Nem úgy értettem...csak...jó igaz, hogy azért téged kértelek mert te voltál már csak ébren de honnan tudod, hogy amúgy nem téged kértelek volna? - próbáltam javítani a helyzetemen, ami jól láthatóan nem sokat használt.
-Aha...
-Naaa...tudod, hogy nem úgy gondoltam. Hiszen máskor is aludtunk már együtt.
-De mindig én mentem hozzád. Azt hittem ez most más. Más? Mér lenne más? Vagy most miről van szó?  Egyáltalán mért akarom én kiengesztelni?
-És...mért nem akartál egyedül aludni?
-Én...én csak...félek a szellemektől. - húztam az orromig a takarót, így a mondat végét már alig lehetett hallani.
Hirtelen nevetésben tört ki a mellettem fekvő.
-Most mi van?! - fordultam meg felháborodva.
-Se-semmi – nevetett tovább. Pár percig folytatta e tevékenységét mire sikerült lenyugodnia.
Én addig csúnyán néztem rá. Vagyis próbáltam. Aztán unalmamban, tanulmányozni kezdtem az arcát. Szép fehér bőr...a szemei mindig is tetszettek. Sokszor volt már, hogy nem hallottam mit beszél, mert csak a szemeit néztem. És így nevetés közben is. Szeretem ha nevet.
-Mi? - eszméltem fel. Már megint nem hallotta amit mondott.
-Ilyenkor mi lehet veled...azt mondtam, hogy megbocsátok. - jelentette ki mosolyogva, igen csak közelről az arcomba nézve.
-Mert? - néztem értetlenül.
-Mert csak véletlen, hogy engem kértél meg, hogy veled aludjak.
-Hmm...aham....
-De csak egy feltétellel.
-És mi a feltétel? - néztem rá miután nem folytatta.
-Ezentúl mindig velem alszol.
-De...én...jó...legyen.
Nem tudom mért akartam, hogy megbocsásson. Ráadásul valami olyanért amiről nem is tehettem.
Valamiért még örültem s neki, hogy vele alhatok.
Reggel még mindig nem volt áram, így aztán egy hideg zuhannyal kezdtük a napot. Két okból is. Az egyik ugye a víz volt. A másik...nem is tudom mi volt a másik, igazából lehet csak én keltem bal lábbal. Mikor felébredtem már csak én voltam a szobába. Nem tudom mért, de ez valahogy rossz érzéssel töltött el. A konyhában is csak ültem és kevergettem a még forró kávémat. Ne igazán tudtam mit kezdeni magammal. A többiek mind jól el voltak. D.O, Luhan, Chanyeol és Sehun a nappaliba hülyéskedtek, Chanyeol és Baekhyun itt a konyhába ölelgették egymást..vagy kicsit többet mint ölelgették...várjunk...hogy mit csinálnak?! Áh..nem érdekel.
Ma a Werkly Idolba mentünk. Egész feloldódtam, a rossz kedvem is elmúlni látszott. De aztán be kellett mutatnom mit is tudok harc művészetből. Hát igen a wushu. Imádom, és jó pár éve csinálom de ma valahogy nem ment. Nunjaku tudományom kellett bemutatnom de...szörnyű volt.
Háromszor is elrontottam, a végén pedig még ki is csúszott a kezemből véletlen. Nagyon kínos volt. Persze mindenki nevetett, én is. Csak én zavaromban. Természetesen nem haragudtam emiatt senkire, elvégre én voltam béna.
Próbáltam menteni a helyzetemet, hogy túl könnyű volt a 'fegyver'  amit adtak, hisz ez az igazság de hát mondhattam...igaz utána sikerült de a bénázásom nagyon hatással volt rám. (Tao szerencsétlenkedése :3 )
Egész haza úton próbáltak a többiek felvidítani de nem sikerült. Pedig én tényleg próbáltam legalább egy mosolyt erőltetni magamra.
Mikor hazaértünk is csak ültem a  kanapén, kezemben egy bögre teával és valami bugyuta filmet néztem. Mindenki inkább a konyhába vagy a szobákba menekült. Közös megegyezés alapján úgy gondolták...gondoltuk békén hagynak amíg összeszedem magam. A film felénél kb. Kris vetődött be mellém, ezzel előidézve egy kisebb cunamit a bögrémbe.
-Naa...baj van? Olyan rosszkedvűnek tűnsz. - csipkedte meg az arcom a felhő karcoló.
-Te hol voltál az elmúlt másfél órába?
-Bealudtam. Mért?
-Mindent értek.
-Mert? Mi van? Miről maradtam le már megint? - kerekedtek el szemei.
-Semmiről. - fordultam el, és felhajtottam a  teám maradékát, majd egy nagy koppanás kíséretében az asztalra helyeztem az edényt. Kis elbambulás után aztán megindultam a szobám felé egy 'jóéjt' elmotyogása után.
-Tao... - jött a bizonytalan hang a kanapé felől.
-Hm? - fordultam vissza.
-Nem...nem úgy volt, hogy nálam alszol?
-Ja...de...persze... - motyogtam és a másik irányba folytattam utamat.
Valamikor éjfél körül mocorgásra ébredtem. Kris volt az természetesen. Megfordultam, hogy lássam mit csinál de amint teljesen szembe kerültem vele, átölelt és magához húzott. Én meg csak tátogtam mint egy hal. Már épp rá akartam förmedni mikor feltűnt, hogy alszik. Ilyenkor egész aranyos. Furcsa...mindig ilyenkor találom aranyosnak. De vajon mért?  Annyira elmerültem a gondolataimban, nem is vettem észre mikor kezdtem a haját babrálni. És mikor ébredt fel?!
-Yaa! - ugrottam hátra ijedtemben mikor tudatosult bennem, hogy kb. 5 cm-ről nézzük egymást.
-Te...te...te mióta vagy ébren? - kérdeztem nagy szemeket meresztve rá.
-Már elég régóta. Sőt! Szóltam is  de nem válaszoltál, úgyhogy gondoltam hagylak. - mosolygott.
-Oh...én....csak...nem is tudom... - akartam ismét hátat fordítani de nem hagyta.
-Mért vagy ilyen mostanában?
-Én? Milyen?
-Hát, menekülsz előlem.
-Ugyan... - legyintettem.
-Tao...ma még a műsorban is rontottál.
-Mert túl könnyű volt az a vacak! . Ültem fel magamból kikelve.
-Jó, jó tudom, de nem így szoktál viselkedni.
-Aish...jó, majd meglátom mit tehetek. - mosolyogtam rá fáradtan és visszafeküdtem, hogy alhassak végre.
Reggel fáradtan ébredtem, de nem voltam morcos mint előző nap. Kris még aludt, ugyan úgy engem ölelve mint éjszaka. Szépen csendben és óvatosan kimásztam az ágyból és a konyhába osontam. Töltöttem egy bögre kávét és  a kanapéhoz sétáltam, ahol összegömbölyödve szürcsölgetem italom. Furcsa ez a nagy csend. Mindenki aludna még? Pár perc után nem bírtam tovább és elkezdtem körbejárni a szobákat. Legnagyobb meglepetésemre sehol nem volt egy árva lélek sem. Ez fura. Végül ismét a konyhába mentem, hogy az üres bögrét elmossam.
Miután elpakoltam, vettem észre egy cetlit az asztalon. Már megint szerte-szét hagyták a szemetet... Már majdnem kidobtam mikor egy írással találtam szembe magam a papírdarabon. Egy üzenet volt  a fiúktól, hogy elmentek, majd jönnek. Hát jó. Akkor ezért nem találtam senkit.
Fel kéne kelteni Krist. Á mindegy. Minek? Úgyis csak rám mászna megint. Na nem mintha ellenemre lenne.... Állj! Mi? Nem mintha ellenemre lenne? Hát én megbolondultam. Nembaj, jó ez így.
Azt hiszem elég rövid váltás volt ami alatt elfogadtam Krist és az ő....nyavaját. Talán még teszik is amit csinál. Igen. Egész biztosan tetszik. Gondolataimat félbeszakítva az emlegetett személy lépett a konyhába.
-Hahó! - lengette meg kezét a szemem előtt, mire ránéztem.
-Mi van?
-Mit állsz itt lefagyva?
-Ja, ja semmit. Nézd! - nyújtottam felé a cetlit.
-De jó! - csillantak fel szemei.
-Mért is örülsz ennek ennyire? - sandítottam rá rosszat sejtve. Bár mért is rosszat? Elvégre most tisztáztam, hogy nekem tetszik. Már magamon se igazodok ki.
Ez már gáz!
-Tao! -rázott meg Kris a vállamnál fogva.
-Mi van?
-Már megint nem figyelsz.
-Ja bocs. Elgondolkoztam.
-Min?
-Semmin.
-Nem gondolod, hogy kicsit túl sokat gondolkozol a semmin?
-Nem.
-Ahogy gondolod.
Ezek után mindenki ment a saját dolgára. Azért nem erre számítottam. Azt hittem majd most kap az alkalmon és estig a nyakamba lesz. Erre meg itt hagyott. Hát mi ez?
A nap eleje eseménytelenül telt. Tv-ztem, neteztem, meg minden ami eszembe jutott, de a végén már rettentően untam magam. Pedig még csak délelőtt 10 volt.
A kanapén hasaltam csukott szemekkel és pihenni próbáltam, vagy legalább egy kicsit aludni, de nem sikerült. Egyáltalán nem voltam fáradt.
-Uhm.... - nyögtem fel mikor valaki hirtelen  rám vetődött. Nem sokat kellett találgatnom ki az.
-Kris...meg akarsz ölni? - próbáltam hallhatóan rászólni, de nem igazán sikerült.
-Dehogy is! Pont téged akarnálak megölni?
-Hát én azt nem tudhahmfmm.... - fejeztem be gyönyörűen a mondatomat, mikor teljesen rám feküdt. Érdekes látványt nyújthattunk. Már csak az kéne, hogy most érjenek haza a többiek.
Múltkor is...Suho azóta is furcsán néz rám.
-Nem akarsz leszállni rólam?
-Eltaláltad.
-Mintha ezt már egyszer eljátszottuk volna.
-Igen, tényleg. - nevetett.
-Amúgy hova tűntél el reggel? - kérdeztem miután végre lemászott rólam.
-Gondolkodtam.
-Mért? Min?
-Azon, hogy mennyire haragszok rád.
-Haragszol?
-Igen!
-Jó, jó értem én, de miért?
-Mert ilyen...ilyen nemtörődöm vagy! Nem is figyelsz rám! Pedig a  barátom vagy! Nagyon jó barátom! De ha egy kicsit figyelnél, már rég észre vetted volna, hogy nekem ez nem elég! Lay is a barátom, mégse csókolom meg! Vagy ezeket el is felejtetted már? Mert én nem...
Én csak ültem mellette lehajtott fejjel, felhúzott lábaimat átkaroltam. Tényleg így gondolja? És én ezt akarom? Persze, hogy akarom!
-Hogy felejthettem volna el? Azért nem olyan könnyű elfelejteni ha a legjobb barátom lesmárol egyszer...kétszer..háromszor... Igazán közölhette volna azért kicsit finomabban is! Nem olyan egyszerű ám ez. - mosolyodtam el -Egyik nap azt venni észre, hogy a csapattársam rám mászik. - öltöttem rá nyelvet, mire rám vigyorgott és közelebb dőlt.
-Na pont erről beszélek! - kiáltottam fel nevetve.
-Nem értem mire gondolsz. - vágott ártatlan fejet miközbe visszadőlt a helyére.
-Szörnyű vagy. - mondtam mosolyogva, lehajtott fejjel.
-Szóval nem bánod ha ezentúl is rajtad lógok.
Inkább kijelentés volt mint kérdés.
-Nem igazán...viszont...lehetne, hogy  a többiek előtt ne ...csak mert...izé...Suho olyan furán ez rám azóta...
-Mióta?
-Hát mikor korábban jöttél haza és tvztünk és én a izé...a te...aish... - temettem arcomat a kezeimbe, miközben szép vörös színt vettem fel.
Jót mulatott szerencsétlenkedésemen, de azért megértette. Jó érzéssel töltött el, hogy végül is megbeszéltük és nem kell tovább bizonytalanságban élnem.
Ezután, egész nap egymás nyakán lógtunk. Annyira jó volt, hogy foglalkozott velem. Jó lenne minden napot így eltölteni, de ..nem lehet. A táncpróbák és fellépések közt úgysem maradna időnk semmire.
Estefelé úgy döntöttünk csinálunk valami kaját, mert a többiek még  nem értek haza. Nem is tudom mit akartunk eredetileg készíteni, de a végére elég nagy felfordulást sikerült összehozni. Még mi is tiszta lisztesek voltunk....pedig nem is kellett liszt az ételbe.
-Most nézz rám! Hát hogy nézek ki! - nevettem el magam.
-Gyönyörűen? - nézett kérdőn.
-Ne vicceskedj! Ez halálosan komoly!
-Jó...akkor... - gondolkodott el – mint egy pandamaci. Tényleg! - eszmélt fel hirtelen – hova tűnhetett a.... - a végét már nem hallottam mert motyogva távozott a konyhából.
Én meg csak meredtem utána, hogy Most mi van?
Pár perc múlva vigyorogva tért vissza.
-Na mi volt olyan fontos, hogy engem egyedül itt hagyj? -néztem rá szomorúan.
-Meg kellett néznem valamit.
-Mit? - kíváncsiskodtam.
-Majd meglátod. - kacsintott rám, majd felvetette az ötletet, hogy takarítsunk fel.
Még ilyet! Ő akar takarítani!
Alig kezdtük el, megérkezett a banda többi tagja. Mikor Suho benézett az ajtón, pont a pultot súroltam, Kris meg...na arról fogalmam sincs ő mit csinált mert pont mögöttem állt.
Suho pedig csak elvigyorodott miközben oda-vissza járatta köztünk pillantását.
-Nocsak, nocsak...mit csináltok ti itt kettesben...együtt....
-Biztos csak...kefélgetnek, súrolgatnak... - jelet meg Baekhyun feje is az ajtóban.
Elvörösödve fordultam vissza a pulthoz. Jézusom! Az a hangsúly amivel mondta....és hozzá ez a perverz mosoly...Mégis mire gondolnak ezek?
-Pontosan. - simult hozzám hátulról Kris, mire megdermedtem. Kicsit ijedt fejjel fordultam hátra, hogy rájuk nézzek, és ekkor tűnt fel, hogy már az egész csapat a konyhában volt és próbálták visszafojtani a nevetésüket.
-Most....mi van? - kérdeztem lesápadva, mire az egész csapatból kitört a röhögés. Én meg csak álltam ott tátott szájal Kris ölelésében, nagyokat pislogva. Most mi van?!
-Ne értem... - szóltam halkan kedvesemhez fordulva.
-Tao... - szólt kedvesen Xiumin. - mi már rég tudjuk.
-De hát mit?
-Azt, hogy te meg Kris össze fogtok jönni.Látszott rajtatok, még ha te észre se vetted.
Szóval csak én vagyok lemaradva...
Miután a többiekkel közösen megvacsoráztunk, és elpakoltunk mindenki visszavonult a szobájába.
Közben olyan dolgokat tudtam meg amiket amúgy már rég sejtettem. Például Sehun & Luhan, Chanyeol & Baekhyun...Kyungsoo & Jongin.
Amíg vártam Krisre az ágyban ülve, megpillantottam egy pandamacit az ágy végében.
Odahajoltam és magamhoz vettem a játékot. Pont ekkor jött vissza a fürdőből az én óriásom is.
-Ó, látom megtaláltad. - mosolygott miközben mellém mászott.
-Nem mintha annyira el lett volna rejtve - öltöttem rá nyelvet – de honnan van?
-Mindegy. A tiéd.
-Tényleg? - vizsgáltam meg közelebbről is a macit.
-Hát ki másnak adhatnék egy ilyet  mint az én Pandámnak? - bújt hozzám – De valamit én is kérek cserébe.
-És...mit? - lepődtem meg.
-Azt majd meglátod...az éjszaka. - húzta fel egyik szemöldökét vigyorogva.
-Oh...hát ez esetben... - raktam a pandát az éjjeli szekrényre – mindent megteszek.
Ez után kezdődött az egyik legélvezetesebb éjszakánk...amit azt hiszem párszor még meg fogunk ismételni.... Már ha a többiek nem nehezményezik, hogy hangosak vagyunk. Bár...ők is azok...