- Jó napot! – lépek be az ajtón,
hallom ahogy a kis csengettyű megszólal fölöttem, de nem látok sehol senkit,
inkább nézelődni kezdek. Zöld festék…az kell nekem. De annyi féle van. Minek
ennyi árnyalat, csak arra jó, hogy az ember ne tudjon választani közülük.
- Jó napot, miben segíthetek? –
szólal meg mögöttem egy hang kicsit messzebb. Nocsak, az eladó. Lassan fordulok
meg, közben még mindig két árnyalat között variálva. A srác aki a pult mögött
áll, talán egyidős lehet velem, de egy kicsit magasabb nálam, amit nem nézek jó
szemmel. Igaz, nem vagyok kicsi én se, de – talán pont ezért – nehezen viselem
ha valaki magasabb nálam. Még ha csak egy picit is.
- Zöld festéket szeretnék. Valami
világosat – fordulok vissza a polchoz, hogy tovább tanulmányozzam.
- Esetleg megkérdezhetem mihez
kell? Mármint milyen szobát akarsz vele festeni.
- A nappalit. Most költöztem ide,
és a lakásom erősen rászorul egy festésre – mosolyodok el. – De nem igazán
tudok dönteni, hogy melyik legyen, túl sok szín van.
Halkan elneveti
magát szenvedésemen, aztán az egyik színre mutat azok közül amik között vacilláltam.
Fura, nem is mutattam neki, hogy miket néztem ki eddig. Rábólintok, ő leveszi a
polcról és a pultra teszi, én pedig útközbe még választok ecsetet és egyéb
kellékeket.
- Lehet, hogy a napokban még
jönni fogok. Sok dolgot kell még helyrehozni abban a lakásban – mondom a
srácnak csak úgy mellékesen, miközben leteszem én is a cuccokat a pénztárgép
mellé.
- Mért vetted meg ha ennyi gond
van vele?
- Mert világos, és szép helyen
van. Annyira nem rossz ám, csak sokat kell majd festenem – mosolygok rá.
- Egyedül? Mért nem kérsz meg
valakit, hogy segítsen? – kicsit mintha meglepődött volna, de nem mutatja
nagyon, csak szép sorban beüti az árakat a gépbe.
- Még csak pár napja költöztem
ide. A városban is új vagyok, úgyhogy még nem igazán ismerek itt senkit. A
barátaimat meg nem akarom arra kérni, hogy csak ezért utazzanak ide. Ha kész
leszek úgyis meghívom őket, de így nem akarom ide rángatni egyiket se. Na
meg…velük tovább tartana a festés – És még csak nem is hazudok. Ha valamelyik
idiótát idehívnám, biztos, hogy kétszer annyi idő alatt lennénk kész, ráadásul
kétszer annyi festék kéne.
- Esetleg…. – kezd bele, de aztán
elhallgat, hogy nagy figyelmet szentelhessen az egyik elkenődött számnak. Nem
is tudom amúgy, miért beszélek neki ennyit, csak jó, hogy valakivel végre tudok
kicsit beszélgetni.
- Esetleg? – kérdezek vissza,
mikor már pár perce nem folytatja. Csak megrázza a fejét, hogy mindegy, de nem
hagyom annyiban, így végre kiböki, de csak mikor az összes árut beírta és
fizettem is már.
- Esetleg…én segíthetnék neked.
Persze csak ha szeretnéd és nem zavarok. Vedd úgy, mint az első segítség annak
örömére, hogy ezentúl te is ebbe a városba fogsz lakni. Vagy valami ilyesmi.
Úgyis mindjárt vége a munkaidőmnek.
Kicsit
meglepődök azon amit mond, de kis gondolkozás után rábólintok. Végül
is…szimpatikus a srác, nem tűnik sorozatgyilkosnak, nem hiszem, hogy gond lenne
ebből. Csak segíteni akar.
- Akkor…megvársz? Most már lassan
ide kell érnie Jinki-nek, és akkor mehetek.
Bólintok és szólok,
hogy kimegyek a bolt elé levegőzni, ott megvárom. Az üzlet előtt pont van egy
pad, oda leülök és úgy várom a srácot. Még a nevét se tudom…fura. Fura az is
hogy, ilyen közvetlen, de úgy tűnik ő ilyen. Mondjuk, már ránézésre is illik ez
hozzá. Olyan kis vidám figurának tűnik, talán tényleg nem rossz, hogy segít
nekem, talán még jól is fogunk szórakozni. Vagy lehet, hogy megtalálom benne az
első barátomat ebben a városban. Azt hiszem jó lenne. De már megint túl előre
gondolkozok…
- Itt is vagyok. Mehetünk? –
telepszik le mellém a padra, de én rögön fel is kelek, és húzom is magammal. Ha
ő közvetlen, akkor én is.
- Amúgy – kezdek bele a kérdésbe
amit már az elején fel kellett volna tennem – hogy hívnak?
- Jongin vagyok. És téged? Biztos
valami aranyos neved van, valami olyan ami illik a… - két ujja közé fogja az
egyik hajtincsem és jól láthatóan szemügyre veszi – szőkeségedhez. – A mondat
végén furán néz rám, kicsit úgy, mintha csak most tűnt volna fel neki a
hajszínem.
- Most mond, hogy nem áll jól –
hessegetem arrább a kezét vigyorogva. – Amúgy Taemin vagyok.
- Na jó, bevallom, jól áll. De a
neved az illik hozzád, olyan kis… - hirtelen elhallgat ahogy ránézek. Sejtem
mit akart mondani, de jobb ha inkább szépen csendben marad.
- Ott kellett volna hagyjalak az
üzletben… - motyogom, csak úgy magamnak, de nem elég halkan.
- Ezt úgy mondod mintha megvettél
volna – bök oldalba nevetve.
- Még megtehetem – nézek rá egy
sunyi mosollyal, mire abbahagyja a nevetést, és megszeppenve néz rám. Többet
nem is szólal meg, csak mikor a ház elé érünk, akkor mutat valami
meglepettséget, amit nem tudok hová tenni, de inkább nem kérdezek rá. Annyira
kíváncsi nem vagyok, ha akarja akkor meg úgyis elmondja majd. Felliftezünk a
hatodikra, közben köszönünk néhány lakónak, és mikor végre beszenvedtem
magunkat a lakásba – zárat is kell majd cserélni – egy elég…rumlis helyen
találtuk magunkat. A padlóra már leterítettem a fal közelébe újságokat és
egyebeket, mert ismerve magamat, biztos, hogy le fog csöpögni a festék és semmi
kedvem utána a parkettáról vakarni. Abban viszont nem hazudtam, hogy világos és
tágas hely. A nappali egybe van nyitva a konyhával, csak egy pult választja el
a kettőt, mindenhol nagy, fehér keretes ablakok vannak. De ma csak a nappalit
akarom festeni, úgyhogy a festékeket a szoba közepére pakolom, Jongin követi a
példámat, és ő is leteszi az ecseteket.
- Szép hely. Vagyis az lesz, ha
már nem ilyen narancssárga falai lesznek… - Na ezért akarom átfesteni. – Hol
kezdjük? – bontja ki az egyik festéket.
- Én itt – mutatok a hozzám
legközelebb eső falra – te pedig akkor ott, ha tényleg segíteni szeretnél –
mutatok a hátam mögé, a szemben lévő falra. Biztosít róla, hogy természetesen
segíteni akar, ezt azzal is bizonyítja, hogy felkap egy hengert és a nemrég
kibontott festékbe mártja. Mielőtt még felemelné az ecsetet, gyorsan
megkérdezem ne adjak-e egy pólót vagy valamit hogy ne magát festékezze össze.
Több régi pólóm is van amiket már úgyse hordok, tökéletesek erre a feladatra.
Vonakodva bár, de elfogadja. Gyorsa én is átöltözök, mert szerintem képes
vagyok összefestékezni magam még úgy is ha hozzá se nyúlok a festékhez, így meg
aztán végképp.
Az első pár
percben csak csendben festegetünk egymásnak háttal. Szívesen beszélgetnék vele,
de semmi használható nem jut eszembe, hogy mit mondhatnék, esetleg kérdezhetnék
tőle, így inkább csak csöndben várom, hogy ő szólaljon meg elsőnek.
- Nem haladsz valami gyorsan –
szólal meg hirtelen a fülem mellett, cseppnyi gúnnyal a hangjában. Annak
ellenére, hogy halkan mondta, és nem is vagyok egy ijedős alkat, most ijedtemben
még az ecsetemet is eldobom. – És ecset nélkül még lassabb leszel.
- Nem vagy vicces – fordulok meg
morogva, de majdnem meg is fejelem a srácot, mert közvetlenül mögöttem állt
meg. Pár pillanatig szemezünk, aztán kikerülöm inkább és felveszem az ecsetet a
fölről. – Talán még is vissza kéne vigyelek az üzletbe – mosolyodok el
gonoszul, miközben elmegyek mellette és folytatom a festést.
- De nem vettél meg!
- Ha így folytatod, nem is
foglak.
Erre nem tud
mit mondani – legalábbis erre következtetek a hallgatásából – úgyhogy csak
folytatom a festést, szép csendben, ahogy eddig is. Csend….túl nagy a csend.
- Tudod – szólalok meg pár perc
után – nem sok cuccom van még a lakásban, de hangfalam az van. Ha gondolod…
- Csak nem felajánlottad, hogy
válasszak zenét? Micsoda megtiszteltetés. Ez esetben, ha megengeded… - indul
meg a hangfalak felé, amik még egyelőre csak egymásra vannak pakolva, és
bekapcsolja az erősítőt. Nem mondom, hogy a szomszédok mindig szeretni fognak.
Én nem érem be olyan kis szarral amit a telefonokhoz és egyebekhez árulnak,
kicsi hangszórók. Ennek hangzása van. Annak…nincs. Kicsit szöszmötöl még,
válogat a zenéi közül, de nemsokára felcsendül…az egyik kedvenc számom. Meglepetten
nézek rá, miközben ő visszajön hozzám, és felvesz egy ecsetet.
- Esetleg…rakjak be valami mást? –
mutat bizonytalanul a telefonja felé, de én csak megrázom a fejem, és végre
összeszedve magam, kicsit normálisabb ábrázatot öltök.
- Nem gondoltam, hogy szereted
ezt a bandát. Az egyik kedvencem.
Erre a
kijelentésemre elmosolyodik, és kezében az ecsettel, visszamegy festeni, én
pedig csak állok és bámulom. Annak ellenére, hogy úgy tűnik szereti rám hozni a
frászt, egészen kezdem megkedvelni. Talán tényleg ő lesz az első barátom ebben
a városban.
- ha én festem ki a lakásod,
akkor kénytelen leszek ám kérni valamit cserébe – kacsint rám, nekem pedig csak
ekkor esik le, hogy még mindig őt bámulom, úgyhogy gyorsan össze is kapom
magam, és vissza fordulok a fal felé.
Az elmúlt
pár óra viccesen telt. Igaz, az elején kicsit fura volt ez az egész, elvégre
mégiscsak egy idegen ajánlotta fel, hogy segít kifesteni a nappalimat. De
miután harmadszor is rám hozta a frászt, és én reflexből fejbe csaptam…valahogy…feloldódott
a hangulat. Talán ezzel kellett volna kezdenem.
- Akkor holnap találkozunk. Majd
átjövök, megnézem mennyit haladtál – vereget vállon, és elindul a lépcsőházban.
- Nem kell ám eljönnöd idáig. Mármint,
csak ezért. Nem mintha nem látnálak szívesen csak…. – mintha kezdenék
belezavarodni a mondanivalómba.
- Nyugi, nem kell messze mennem –
neveti el magát, és elkezd a zsebeiben kotorászni. – Közelebb leszek mint
gondolnád – húzza elő a zsebéből a kulcscsomóját, és kinyitja a…szomszéd ajtót…
Ez most
komoly? Most tuti hülyének néz, ráadásul én is hülyének érzem magam. Ez nagyon
gáz volt, mért nem tudta mondani eddig, hogy a szomszédom? Hát ezért volt az a
meglepett fej mikor feljöttünk. És a szemét nem is szólt.
- Te Jongin….te….te….
- Igen? Én?
- Mért nem mondtad, hogy
szomszédok vagyunk?
Kicsit
közelebb lépek hozzá, legszívesebben megint fejbe csapnám, de most nincs rá
konkrét indokom, úgyhogy ezt most inkább hanyagolom.
- Nem kérdezted. – Ez annyira
tipikus válasz, hogy az már fáj. – Meg kíváncsi voltam milyen arcot vágsz mikor
rájössz – vigyorog rám, és egy „Jó éjt” kíséretében belép az ajtón. Lassan én
is vissza mászok a saját lakásomba, bár kicsit még le vagyok döbbenve. Jongin a
szomszédom. Nem tudom ennek most örüljek, vagy inkább ne. Bár így közel van,
aminek örülök, mert bírom, de…igazából nincs rá indokom, hogy miért ne
örülhetnék neki.
A konyhába
érve jövök csak rá, Jongin miért úgy
köszönt el, hogy „Jó éjt”. Már majdnem tizenegy óra van. Asszem jobb ha megyek
aludni…
Három napja
volt, hogy Jongin először átjött segíteni. Azóta befejeztük a festést – bár azt
nem úsztam meg zöld foltok nélkül, mondjuk ő sem – és már a kanapém is
megérkezett, úgyhogy tegnap azon csöveztünk. De tényleg. Ő rakott be zenét meg
hozott valami sört, én meg rendeltem kaját. Beszélgettünk, hülyéskedtünk,
ittunk, és tényleg úgy éreztem mintha már régóta barátok lennénk. Már
egyáltalán nem zavar a közvetlensége, sőt, örülök neki. Azt hiszem megtaláltam
az első barátom az új városban.
Éles hang
vágja ketté hirtelen az eddigi csendet, amit úgy élveztem. A könyvet, amit
eddig olvastam, csak úgy látatlanban hajítom magam mögé, remélve, hogy a
kanapén landol és nem a földön. Bár ahogy hallom, szegény inkább a padlóval kötött
szoros barátságot. Újabb hangos csengőszó hangzik fel, mire én mérgesen, nagy
lendülettel nyitok ajtót.
- Nem kell ráfeküdni a csengőmre –
közlöm mogorván az ajtóban állóval, de nem vesz komolyan, csak nevetve arrébb lök,
és a cipőit lerúgva, beengedi magát a nappaliba. Sóhajtva csukom be utána az
ajtót. Ehhez még hozzá kell majd szoknom.
- Nézd mit hoztam! – lóbálja meg
az orrom előtt az üveget, ami ha jól látom, majdnem teljesen tele van. – Törődj
bele, ma inni fogunk. És még mielőtt kérdeznéd, azért, mert kíváncsi vagyok milyen
vagy részegen. És nem, nem elég ha elmeséled. Amúgy mi van azzal a könyvvel ott
a kanapé mögött?
Nagyot
sóhajtva sétálok a kanapé mögé, és felveszem a könyvem a földről. Nem gondoltam,
hogy ennyire eldobtam. Ami meg a piát illeti... Mért kíváncsi rá, milyen vagyok
részegen? Nem mintha ellene lennék, mert most még kedvem is van hozzá, csak
néha nem értem mit-miért csinál.
- Legyen – bólintok – igyunk.
- Mi? Várj. Semmi tiltakozás?
Kicsit nagyobb ellenállásra számítottam. De nekem így is jó, legalább nem kell,
hogy győzködjelek.
Leteszi a
dohányzóasztalra az üveget – merthogy közben már asztalom is lett – és kiszalad
a konyhába két pohárért. Esküszöm, jobban tudja mi, hol van a lakásomban, mint
én. Kezdem úgy érezni mintha nem egyedül laknék itt, és ezt vele is közlöm
ahogy visszajön, és lehuppan mellém a kanapéra.
- Ugyan már – legyint - csak
hamar megjegyzem a dolgokat.
Na persze,
én is ezt mondanám. Nem firtatom a dolgot, inkább az üvegért nyúlok, és
kinyitom.
Talán egy
óra telhetett el, de már csak félig van az üveg, pedig elég tömény cucc.
- Taeminnie – karolja át a vállam
Jongin – kérdezhetek valamit? Mondjuk akkor is megkérdezem ha nemet mondasz,
csak gondoltam úriember leszek – emeli fel szabad kezét, a kisujját eltartva.
- Úriember – nevetem el magam, és
kis híján lecsúszok a kanapéról, de Jongin visszahúz, bár így szinte rajta
fekszek. Nem mintha zavarna. Nem mintha most bármi is tudna zavarni a világon.
Bárgyún mosolygok rá, és nem törődve vele, hogy neki esetleg nem kényelmes,
teljesen ráfekszek.
- Oké, de előbb – nyúl az
asztalon lévő egyik pohárért, ami kitudja melyikünké volt eredetileg, de most
félig van azzal a fura színű itallal, és az orrom alá tolja – előbb ezt idd
meg.
Arra
ébredek, hogy nem kapok levegőt. Valami nagy….és meleg van rajtam… Értem én,
hogy nincs meleg odakint, meg ilyenek, de azért ez talán túlzás. Nagy
erőfeszítések árán, de lehámozom magamról…Jongin-t? Mit keres ez…oh. Szóval nem
bírt már hazamenni se. Nem mintha nagyon messze lakna. Na nem baj, nem
haragszok rá amiért itt aludt, csak azért amiért rajtam aludt… Ezt majd az orra
alá kell dörgölnöm ha felébred. Vajon mennyit ittunk? Arra emlékszek, hogy a
kanapén ültünk, ittunk, röhögtünk egymáson, meg úgy mindenen, aztán valamit
kérdezni akart tőlem, vagy valami hasonló, de innen teljes képszakadás. Most
csak azért adok hálát, hogy nem vagyok az a másnapos fajta, különben itt
fetrengenék valószínűleg a fölön. Viszont azt nem hiszem, hogy Jongin is ilyen
szerencsés, úgyhogy asszem keresek neki egy fájdalomcsillapítót…
A bogyót,
egy pohár víz kíséretében az éjjeliszekrényen hagyom neki, én pedig kiülök a
nappaliba.
Talán fél
óra telik el az ébredésem, és a zombiként a nappaliba vánszorgó Jongin között.
- Iszonyatosan szarul festesz
haver – szörnyedek el, ő pedig ijedten ugrik arrébb. Nem vett észre? Nem baj, legalább
most visszakapja egy kicsit az eddigi ijesztgetéseit.
- Haver? – kérdezi döbbenten,
aztán csak kicsit megrázza a fejét, és tovább megy a fürdő felé. Nem értem mit
lepődött meg ezen annyira, tegnap is mondtam neki, többször is. Emlékszek.
- Nos…azt hiszem, én most megyek
inkább – vigyorodik el, de látszik rajta, hogy nagyon erőltetett. Talán csak
nagyon fáj a feje.
- Mért nem maradsz? Jó, tudom,
nem laksz valami messze, de mégis…
- Inkább megyek. Szia – int, és
eltűnik az előszobában. Legközelebb már csak a bejárati ajtó csukódását hallom.
Mi ütött belé?
Az elmúlt
pár napban végre megérkeztek a maradék bútoraim is, úgyhogy már semmiben sem
szenvedek hiányt. Egyetlen egy dolgot leszámítva. Vagyis inkább személyt.
Jongin-t nem láttam azóta, mióta reggel, durva fejfájással távozott tőlem.
Felhívtam, átmentem hozzá, sőt, még a boltba is voltam ahol dolgozik, de semmi.
Mintha felszívódott volna. Azóta sokat gondolkoztam rajta, min akadhatott ki,
vagy mi történhetett, de semmire se emlékszek abból az estéből, szóval csak
akkor lennék okosabb, ha ő elmesélné nekem mi volt. Már ha ő emlékszik.
Kíváncsi vagyok egyáltalán mit csinálhat. Hova tudott így elbújni?
- Megyek már! – üvöltök ki
valakinek, aki ráfeküdt a csengőmre. De nem úgy mint múltkor Jongin, hanem
egyszer rátenyerelt, és úgy is maradt. Ez valami szokás errefelé? Esküszöm, ha
ezt a házból többen eljátsszák, egyszer fel fogok kelni hajnali ötkor, és mindenkihez
becsöngetek. De így mint most ez a vadbarom, hogy ráfekszek a csengőre…és el is
alszok rajta…
- Mi van már? – tépem fel az
ajtót idegesen, mire beesik rajta egy… - Jongin? Úristen mi van veled? –
guggolok le hozzá gyorsan, de neki csak annyira telik, hogy rám vigyorogjon,
majd felnyúlva, ujjait a hajamba túrja. Hát nem így képzeltem el a következő
találkozásunkat. – Igazán segíthetnél egy kicsit te is – nyöszörgöm neki,
miközben megpróbálom talpra állítani és a hálóba támogatni. Félek a kanapéról
leesne… Hogy tudja valaki ennyire csont részegre inni magát? Nem mintha nekem
nem sikerült volna már egyszer-kétszer, de…én is így néztem ki akkor?
- Taeminnie – nyúl utánam ahogy
sikerül végre ledobnom az ágyra – ne hagyj itt.
- Nem hagylak itt te barom, csak
hozok egy vödröt… Ha valamit összehánysz… - inkább be se fejezem a mondatot,
csak gyorsan szerzek egy vödröt. Egyáltalán miért hozzám jött? Mondjuk nem
hiszem, hogy ilyen állapotban elbírna egy kulcslyukkal.
- Taeminnie – mosolyodik el ahogy
meglát az ajtóban – nem hagytál itt? – Annyira látszik rajta a megkönnyebbülés…
Mi van vele? De most komolyan. És honnan szedte ezt a Taeminnie-t? Leteszem a
vödröt az ágy mellé, én pedig odaülök Jongin mellé.
- Taeminnie – nyúl felém újra,
mint mikor beesett hozzám…szó szerint – elmondok egy titkot – suttogja. – Gyere
ide – int közelebb, én meg mit tehetnék, közelebb hajolok hozzá. – Még – jön az
utasítás, én pedig engedelmeskedek. – Tudod – kezdi, még mindig suttogva – az volt
életem legjobb csókja.
Ez meg miről
beszél? Milyen csók? És kivel?
- De mikor…az rosszul esett… -
motyogja, amiből én persze megint egy árva szót se értek.
- Mi esett rosszul?
- Hát az, hogy reggel…haver….mi? –
neveti el magát, de nem keserűen, nincs benne semmi szomorúság mint eddig.
Talán még röhögő görcsöt is kapott, vagy a fene tudja, de most már igazán
abbahagyhatná a vihogást. Mert ez már
leginkább az.
-
Jongin! Nyugi már! – fogom meg a vállánál, és kicsit megrázom, hogy rám
figyeljen. – Jézusom, mért ittál ennyit?
- sóhajtok lemondóan, és inkább csak tovább hallgatom az értelmetlen
motyogását. Fogalmam sincs miről beszélhet, de folyton valami csókot emleget,
meg felsorolja miket ivott ma – ha rágondolok már elkap a hányinger, ő meg még
meg is itta – meg valami kanapéról is motyog még, de őszintén…egyre kevésbé
értem miről van szó.
- Taeminnie – nyúl újra az arcom
felé, ma már harmadszor. – Te szeretsz engem, ugye? – Szinte kétségbeesett a
hangja, miközben végigsimít az arcomon és kicsit közelebb húz magához. Nem
tudom vele megtenni, hogy nemet mondok. Alig egy hete ismerem….na jó, több mint
egy hete, de legalább olyan közel érzem magamhoz, mintha már évek óta ismerném.
- Persze Jongin – bólintok egy
aprót, mire ő végre elmosolyodik, viszont…még közelebb húz magához. Lassan már
az orrunk is összeér, amitől kicsit zavarba jövök. De ez persze nem elég neki,
egy kicsit feljebb tornássza magát, és mielőtt még észbe kaphatnék, már
szorosan hozzám simul, és ajkait az enyémhez szorítja. Nem mondanám igazi
csóknak, de ledermedek tőle. Csak pár pillanatig maradunk így, utána elenged és
visszazuhan az ágyra, de a kezem nem engedi el. Egyáltalán mikor fogta meg? Valamit
még motyog magában mielőtt becsukja a szemét, és elalszik, de nem meglepő
módon, nem értem. Bár már nem is figyelek rá miket beszél, döbbenten kelek fel
az ágyról, miközben a kezemet kiszabadítom a szorításából, és megindulok a
nappali felé. Épphogy a kanapéig jutok el, ott lerogyok rá, és nem hiszem, hogy
egyhamar felkelek. Lassan kezdem megérteni. A csók, a kanapé, a haver…
Csókolóztunk volna azon az estén? Nem emlékszek rá… Most mérgesnek kéne lennem
rá, nem? Mért nem érzek egy csepp haragot sem? És ő miért csinálta ezt? Bár ez
elég egyértelmű, de akkor sem értem.
Eldőlök a
kanapén, és csak a plafont fürkészem. Túl sokat gondolkodok…
Reggel arra
kelek, hogy valaki becsapja az ajtómat, de nem kis erővel. A szememet dörzsölgetve
kelek fel, hogy megnézzem Jongin-t, de mikor
szobámhoz érek, rá kell jönnöm, ő volt az aki olyan nagy hanggal
távozott. Mondjuk ki más lett volna. Megpróbálok nem foglalkozni a dologgal,
arra később is ráérek, egyelőre csak egy kávéra van szükségem. De arra nagyon.
A kávémmal
együtt sétálok vissza a kanapéhoz, elnyúlok rajta, és bekapcsolom a tévét. Vagy
fél óráig bámulom, mire elfogy a kávém, de ahogy leteszem az asztalra, feltűnik
egy teleírt papír. Hogy nem vettem ezt eddig észre? Gratulálok Taemin, ügyes
vagy.
Felkapom a
levelet – mert nyilvánvalóan az – és olvasni kezdek.
Jongin írta –
mert ki más – mielőtt lelépett. Nagyjából, ha a lényeget nézem, annyi áll
benne, hogy nem akart zavarni tovább, ezért hazament, sajnálja ami tegnap
történt, reméli nem haragszok rá nagyon, de ha igen, azt is megérti. És, hogy
van egy olyan rossz szokása, hogy ha részeg, nem esnek ki neki a dolgok, így… mindenre
emlékszik.
Na szép! Én
itt szenvedek, hogy „Vajon mi történt?” ő meg mindenre emlékszik. Kíváncsi
vagyok…. Nagyon is, hogy mi történt
akkor este, de akkor se fogok átmenni megkérdezni.
Már négy
napja ülök itthon. Ezalatt az idő alatt, elég sok minden eszembe jutott, sok
mindent megpróbáltam végig gondolni. Egy valamit azonban nem sikerült kiverni a
fejemből, és az a csók. Négy napja, azon kattog az agyam, milyen volt mikor megcsókolt.,
és rá kellett jönnöm, hogy élveztem. Tetszett , hogy olyan közel volt hozzám,
és érezni akarom még… legalább egyszer. Bár lehet ez hülyeség, hiszen azóta nem
kerestem, és ő se engem. Lehet, hogy látni se akar. De ebben sajnos nincs választása,
mert már itt állok az ajtaja előtt. Az egyetlen gond, hogy nem merek
becsengetni. Mi van ha nincs itthon? Vagy ha itthon van? Vagy ha van valaki
nála? Túl sok a vagy…
Végül egy
nagy levegővétellel együtt elhatározom magam, és ráfekszek a csengőjére. Pont
ahogy ő szokta. Kiabálás hallatszik bentről, miszerint már úton van, és igazán
leszállhatok a csengőjéről. Az ajtó nagy lendülettel vágódik ki, és látszik,
hogy már rontana is nekem, hogy mégis mért kell a csengőn lógnom, de ahogy
felfogja ki is vagyok, megáll. Csak bámul rám, az ajtónak támaszkodva, és
próbál valami értelmeset kinyögni, de nem megy neki. Igazából nekem se. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy mi
lenne ha….de nem gondolkozok el rajta sokáig, csak közelebb lépek hozzá, és
magamhoz húzom. Ő csak megdermedve áll előttem, szinte meg sem mozdul, de
persze nem bírja sokáig így. Újra átjár az az érzés, ami legutóbb, csak akkor
nem vettem figyelembe. Sose gondoltam, hogy ezt egyszer egy srác fogja
kiváltani belőlem, de örülök, hogy így alakult. És, hogy ez a srác, Jongin. Kissé
nehezen ugyan, de elszakadunk egymástól, és behúz maga után a nappaliba. Leül a
kanapéra, én pedig szorosan mellé.
- Mért jöttél? – teszi fel az
első kérdését.
- Szerintem egyértelmű. De…kérdezhetek
valamit?
Igazából ez
a kérdés már azóta a fejemben van, hogy együtt ébredtünk azután az este után.
- Mit akartál akkor este kérdezni
tőlem, hogy előtte innom kellett?
- Hogy megcsókolhatlak-e…
- És mit válaszoltam?
- Szerinted? – néz rám huncut
mosollyal.
Nos…nem így
terveztem az első látogatásomat a szomszédomnál, de…. azt hiszem, így is jó.
--------------------------------------------
Üdv mindenki :d
Nem szokásom ide írni így a fic végére, de most megteszem.
Nos, aki az utóbbi időbe olvasta a történeteimet az bizonyára tudja, hogy általában ha vége van, azt oda is írom. Itt viszont nem írtam, mert lehet, hogy lesz folytatás, bár nem tudom mikor, és miképp. De valószínűleg lesz :D
Szóval akinek tetszett, és várja a folytatást annak köszönöm, és remélem nem okozok majd csalódást ^^
(és remélem türelmesek vagytok...magamat ismerve....>< xd)

6 Megjegyzések
Szia ~ :D (igen, formalitások xd)
VálaszTörlésSzóval ._. ... Először is: IMÁDOM, ahogy most kinéz a blogod >w< *-* (Így Neveld A Sárkányod?*^* ~) Bocsánat, ezt muszáj volt itt és most megjegyezni xD
Na, ami a lényeg:
1. Nagyon szeretem ezt a párost >< :3 Talán ez a "kedvencem" azok közül, amikben Jongin képviseli az egyik felet :DD ...
2. Közös festés *^* ... Ez egyféle.. gyenge pontom, mint a közös sütés meg ilyenek xD Azok a kategóriás dolgok, amikből sok izgi dolgot lehet kihozni, és mégis ártatlan marad(HATxd)
3. PIA xd ... hehe... hehe... Az "igyuk le magunkat" rész alatt nonsztop magamban kuncogtam :"D egyrészt, mert az ital maajd szerepet játszik nálam is, másrészt pedig totálisan a szülinapom jutott eszembe xD (csak nálunk fél óra volt, míg elfogyott a Cherry, szintúgy két személyre, pálinka és jäger alapozásokkal xDDD....) Viszont mi azért nem csókolóztunk XD de ezt leszámítva szinte ugyan ez volt velem, mint Taeminnel, csak emlékeztem xd szóval én tök jól voltam, a szobaatársam meg másnapos xDDDD (jó, eltértem a tárgytól, szóval.. Mianhae :3 xd)
Egyébként Jongin halál édes részegen ^^ :3 igen, rendelek egy részeg Jongint a neten ... (jó, nem xd)
Jó, ez a hozzászólás már megint totál kusza, és értelmetlen, szóval fogalmam sincs, hogy kihagyok e valamit, de... xd
Ugorjunk a végéhez :"D az nagyon tetszett :DD kis sejtelmes OwO >< és mivel most vettem rá magam, hogy az anime mellett a Love Stage!! manga változatát is végignyomjam, totál az jutott eszembe róla xD mármint arról, hogy Taemin konkrétan a nyakába vetette magát xd
Na, oké, szerintem ezzel a komival semmivel sem leszel gazdagabb, de.. tudd, hogy imádtam ^^ :D
(utólag is bocsi xd)
Minny Dongsaeng
(yeah, megint a másik fiókkal vagyok belépve, szóval hátha nem egyértekmú :"D .. bár.. ki ír még ilyen nyomi vélemnyt rajtam kívül? xdd...)
Sziaa :'D
TörlésSzóval..szóval...KÖSZI *~* Igeeen Így neveld a sárkányod :3 Úgy imádom :'3
Na akkor xd
1. Jaj örülök, hogy tetszik a páros, nekem is ez az egyik kedvencem, talán a Kai-s párosok közül a kedvencem :3
2. Ártatlan mi? :D Igazából akartam bele írni abba az ÁRTATLAN közös festésbe dolgokat...de...máshogy alakult x'd
3. Juuuuuj a piás rész xD Úristen az amúgy engem is emlékeztet dolgokra, és kicsit így utólag furának tartom, hogy ennyitől beálltak xD (lehet a későbbiekben apró változtatáson esik át a pia mennyisége...xd) De amúgy én is olyan vagyok, hogy semmi bajom másnap :"D
És a részeg Jongin, így utólg, nekem is nagyon tetszik :3 Ez olyan rossz, mikor visszaolvasom azt a részt és fanolni tudnék a saját írásomra, mert rájövök, hogy mennyire tetszik az a karakter xDDD
Nembaj, szeretem a kusza hozzászólásaid :"D
De sejtelmes? :D És a Love Stage egy jó dolog :3 én is olvasom a mangát, és most, hogy így említed....xDD
És deeee, tetszett, feldobtad a napom ezzel most *^*
Örülök, hogy tetszett, akkor ezek szerint nincs gond a végével se, csak nekem volt fura xD
Köszi, hogy írtál *~* :33
Szia Nida!
VálaszTörlésJó rég olvastam bármit is erről a blogról, de ez a oneshot most egymagában is túladagolás volt. :-) Imádtam nagyon és örülök,hogy megírtad. Amúgy sem olvastam még sok TaeKait, szóval külön öröm volt ez is. ^^ Oh és természetesen szívesen olvasnàm, ha írnál folytatást.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Ditta <3
Szia :D
TörlésMit tudok erre mondani...nagyon aranyos vagy, köszönöm ^^ Örülök, hogy ezzel a ficcel akkor sikerült "ide csalogatnom" téged :3 A folytatás nem tudom mikor lesz, mert igazból még nincs rá konkrét ötletem, hogy mi lesz, hogy lesz ><
Köszönöm, hogy írtál ^^
Szia!:3
VálaszTörlésItt vagyok, ahogy ígértem, bár hamarabb is írhattam volna, de annyira belejöttem az írásba, hogy most hagytam abba.
Szóval, nekem nagyon kedvező ez a páros, mert a két kedvenc csapatomról van szó, és így egy történet keretein belül olvashatok róluk, ami felemelő érzés. Néha úgy érzem, hogy elnyomom a SHINee-t, ami a történetek olvasását és írását illeti, mert korántsem olvasok velük annyit, mint az exo-val, tekintve, hogy a Baekyeol a kedvenc párosom. Úgyhogy most a lelkemnek is jólesett, köszönöm, hogy megírtad!:)
Egyébként az elején meg voltam győződve róla, hogy ez Taemin szemszögéből lesz írva, aztán a bolti eladó elhintett egy mondatot, amiben szerepelt Jinki, így már elbizonytalanodtam, de végül igazam lett XD Fordított esetben én is Taemin szemszögéből írtam volna, még így is, hogy eleinte nem voltam annyira tisztában az alaptörténettel.
Nagyon tetszett, melengette a szívem, sok ilyet szeretnék még olvasni!:)
Szia :3
TörlésSose baj ha belejössz az írásba, én különösen örülök neki :D
Bevallom, én régen nem voltam oda a SHINee-ért, de az utóbbi időbe megkedveltem. Bár Taemint mindig szerettem...:3
Nem is tudtam, hogy ilyen kis fura lett az eleje o.O Mondjuk igaz, nem tettem rá sok utalást, hogy kinek a szemszögéből van. Talán oda kéne írnom az elejére? :'D
Nagyon örülök, hogy tetszett és köszönöm, hogy írtál *~* Remélhetőleg lesz ennek valamikor folytatása, remélem az is tetszeni fog ^^