Végül összegyűltünk vagy hatan, és egy közeli bárban találkoztunk. Nem mondanám, hogy könnyen rosszullétig iszom magam, általában én szoktam mindenre emlékezni, de ezen az estén elég hamar sikerült kidőlnöm. Arra még emlékszek, hogy két ismerős alak odajött hozzánk, az egyik tutira Peter volt, de a másik… emlékszek, hogy volt rajta valami jellegzetes, de ha agyonvernének se tudnám megmondani mi volt az.
Másnap dél körül ébredtem a kanapénkon, úgy tűnik az utóbbi időben nagyon a szívemhez nőtt.
               - Hé felkeltél már? Ha még egyszer ide mersz hányni, úgy megverlek még az unokáid is foltosak lesznek… - Ahogy hallottam Michael nem volt túl jó kedvében, a szemeimet még nem bírtam kinyitni, hogy meg is nézzem magamnak.
               - Mi a fasz van már – morogtam, és megpróbáltam olyan óvatosan felkelni, hogy a szoba ne kezdjen el forogni velem. Nos ez nem teljesen sikerült, de hányingerem az nem volt. Végülis csak a fejem akart szétszakadni, mi rossz van abban.
               - Mondom, ha még egyszer idehánysz… amúgy meg folyton pittyeg a telefonod és kurvára idegesít.
               - Jézusom, mivan veled? Megjött? – A telefonom után kezdtem kutatni, amit végül valahonnan a kanapé alól szedtem elő, és vagy millió olvasatlan üzenetem volt. Mégis mit művelhettem tegnap? Jött egy Jenny nevű csajtól, volt valami egy Katietől, Carlatól, Christől, nem tudom ő melyik nemet képviselte… És Ashleytől. Az övé érdekelt a legjobban, a többi ráért. Egyből meg is nyitottam, és szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy este nagyon sok mondandóm volt számára. Mármint NAGYON SOK. Inkább el se olvastam.

Jace Rowson
12:14
bocsánat, tegnap kicsit sokat ittam
               bármit is mondtam tényleg bocsi érte ><

Ashley Worner
12:14
mért kérsz bocsánatot?
egész éjjel azt ecsetelted, hogy biztos iszonyú dögös vagyok
gyönyörű szemeim vannak, okos vagyok, vicces és édes
és még randizni is elvinnél, ami ahogy kivettem
nem nagy szokásod

Jace Rowson
12:14
o.o
               szóval öhm…akkor nem bocsi?

Ashley Worner
12:15
nem, nem bocsi ;D

               - Hé Michael!
               - Ha?
               - Beszéltem tegnap egy Ashley nevű csajról?
               - Viccelsz? – röhögött fel, aztán a fejéhez kapott. Hát ő se jött helyre két perc alatt. – Egész este róla beszéltél. Az akit tegnap mutattál facen?
               - Asszem…
               - Hát haver… rohadt jól kell kinéznie, ha így rákattantál. Nem vall rád.
               - Ja… ahha…

Jace Rowson
12:19
amúgy… teljesen véletlenül…
               nem küldenél egy képet magadról?

Ashley Worner
12:19
jó volt a kérdés

Jace Rowson
12:19
de mért nem? annyira szeretnélek látni:(
               tudom, hogy gyönyörű vagy

Ashley Worner
12:19
na, akkor meg minek kép :D

Jace Rowson
12:19
hogy másoknak is megmutathassam milyen igazam volt

Ashley Worner
12:20
szép próbálkozás
majd egyszer meglátod igazad volt e

Jace Rowson
12:20
találkozunk? mikor?

Ashley Worner
12:20
lehet már találkoztunk is ;)
elvégre egy városban lakunk

Itt egy kicsit ledermedtem. Mi van, ha tényleg találkoztunk már? Ha ott volt este a bárban, vagy csak elmentem mellette az utcán, egymás mellett ültünk a buszon? Mondjuk nem buszozok… de bármelyik lehetséges a tudtom nélkül. Ráadásul ő simán felismerhetett engem, hiszen tudja, hogy nézek ki.
Amint ezt sikerült végiggondolnom, egyből megnyitottam a profilját, hátha meg van jelölve egy képen, amit nem vettem észre, de nem jártam sikerrel. Egyetlen rohadt kép sem volt róla, ugyanakkor nem lehetett kamu profil, mert igen, ez is megfordult bennem, de látszott, hogy azért a barátai posztolgatnak, vagy megjelölik egy-egy bejegyzésnél, csak kép nem volt. Aztán megnyitottam a böngészőt, hogy ott is rákeressek, de csak a facebookot adta ki, ott sem volt kép, még egy insta fiókot se találtam.

Ashley Worner
12:34
most rám kerestél neten?

Jace Rowson
12:34
öhm….
               bocsi?

Ashley Worner
12:34
nem baj, találtál valamit? :D

Jace Rowson
12:34
semmit
               mintha nem is léteznél :o

Ashley Worner
12:34
lehet nem is létezek :D

               Az elején nem gondoltam, hogy telnek majd a napok, és mi még mindig beszélgetünk. Pedig mire észbe kaptam, már több mint egy hete beszéltünk. Aztán eltelt még egy hét, és még egy, és nem tudtam kiverni a fejemből. Néha igazán érdekfeszítő témák jöttek szóba, de még ezt is élveztem, mikor kb a semmiről beszélgettünk.

Jace Rowson
21:39
milyen magas vagy?

Ashley Worner
21:39
te mekkora vagy?

Jace Rowson
21:39
oh ilyet kérdezni
nem gondoltam volna rólad ;)

Ashley Worner
21:39
a magasságodra gondoltam perverzkém

Jace Rowson
21:39
végülis magasság is lehet ha úgy nézed...

Ashley Worner
21:40
omg azt elég később is megtudnom
majd ha találkozunk
vedd komolyan na

Jace Rowson
21:40
szóval ha találkozunk meg kell mondanom
mekkora vagyok? :o
21:42
jó na, ne haragudj :c
190 cm vagyok amúgy

Ashley Worner
21:43
akkor jó
a magas pasikat bírom ;D

 Tudtam, hogy látnom kell, még ha igazából olyan is mint egy varangyosbéka, azt a saját szememmel akartam látni. Bár ha a profilképén tényleg ő volt, nem tudtam elképzelni, hogy csúnya lenne, mert hát oké, nem látszott belőle túl sok, de az a kevés, az tetszett. Nem akartam elismerni, de így látatlanul is, folyton ő járt a fejemben, ami hülyeség volt, mert mi van ha meglátom, és teljesen kiábrándulok belőle? De egyszerűen képtelen voltam elképzelni, mi lenne, ha nem beszélnénk többet. Szinte nem is emlékeztem arra, mikor még nem beszéltünk, és most már el se tudtam képzelni, milyen lenne nélküle. Pár napig még bírtam, de aztán elfogyott a türelmem.

Jace Rowson
15:43
találkozzunk

Ashley Worner
15:43
öhm...oké

Jace Rowson
15:43
várj komolyan?

Ashley Worner
15:43
igen, komolyan
ráérsz 8 után?

Jace Rowson
15:43
persze :o

Ashley Worner
15:44
tudod hol a Jamie’s?

Jace Rowson
15:44
persze, az a legnépszerűbb pizzéria

Ashley Worner
15:44
akkor 8ra gyere oda
akkor végzek
de ígérd meg, hogy nem hagysz ott

Jace Rowson
15:44
már mért hagynálak ott? :o

Az utolsó üzenetemre már nem válaszolt, én pedig ott ültem a kanapén – szokás szerint – teljesen kétségbeesve. Már mért hagynám ott? Erre vártam hetek óta, mióta az első üzenetet véletlenül nekem küldte. Persze lehet neki is megfordult a fejében, ami már nekem is többször, hogy mi van, ha nem szimpi nekem? Mer számára elég nyilvánvaló volt, hogy hát azért valljuk be, elég jól nézek ki. A csajok mindig is odavoltak értem, imádták a sötétbarna hajam, a sötét szemeimet és a kiálló arccsontom. Különösen büszke voltam emiatt magamra mindig is, mert már kiskoromtól elég karakteres, férfias arcom volt.
               - Hát veled meg mi van? – kérdezett rá Michael egyből, ahogy kijött a szobájából. – Úgy nézel ki mint aki szellemet látott. Ugye nem? Irtózok a szellemektől! – Olyan ijed fejjel bámult rám, és ahogy összehúzta magát, mintha attól félne, hogy menten hozzáér valami nyálkás undorító dolog, képtelen voltam nem elröhögni magam.
               - Nem, nyugi. Este találkozok Ashleyvel.
               - Hűha – egyből el is felejtette a szellemeket – már hetek óta róla beszélsz, itt volt az ideje.
               - Hát igen, csak… nem is tudom. Megígértette velem, hogy nem hagyom ott, és hát szóval ettől nem lett túl jó előérzetem.
               - Hát nem tudom haver. Este úgyis kiderül, addig meg úgyse tudsz mit csinálni. Játssz velem pár kört, gyorsabban megy az idő. – Michael mindig is imádta a videójátékokat, nagyon sokat játszottunk együtt kiskorunkban, bár én nem voltam olyan megszállott, mint ő, mindig jobb kedvem lett tőle. – Na, hagylak nyerni – bökött oldalba, és már ment is a kontrollerekért.
               - Úgy mondod, mintha mindig te nyernél.
               - Igaz, nem mindig én nyerek… van, hogy hagylak nyerni.

Végül csak eltelt valahogy az a pár óra, még gyorsan elmentem zuhanyozni, meg átöltözni, mert bármi is legyen végül, nem akartam rossz benyomást kelteni, aztán elindultam a Jamie’s-hez. Tényleg az volt a legnépszerűbb hely, kicsit retro stílusban volt berendezve, de nagyon jó hangulatú hely, és isteni a pizzájuk. Michaellel is onnan szoktunk rendelni.
Mikor megérkeztem már rég sötét volt, kicsit fújt a szél is, egy tipikus őszi este. Nem igazán tudtam, merre lehet Ashley, főleg hogy nem is igazán tudtam kit kell keresnem. A fekete haj nem igazán nagy segítség ilyenkor. Mármint annyira nem gyakori, errefelé inkább a barna különböző árnyalatai dominálnak, de azért csak erről felismerni valakit… A pultban csak egyetlen lány állt, fekete hajjal, ami először elég gyanússá tette, de egyrészt aztán eszembe jutott, hogy azt mondta, nyolckor végez, az meg már elmúlt kettő perccel, és csak nem túlórázik, másrészt a képen sokkal, de sokkal rövidebb haja volt, bár ki tudja hogy mikori kép.  Végül csak odamentem a lányhoz, hogy megkérdezzem.
               -Szia, öhm… Ashleyt keresem.
               - Áh szia – villantott rám egy mindent tudó mosolyt a lány – hátul van az étterem mögött, alig egy pillanattal ezelőtt ment ki, mondta, hogy keresni fogja valaki… Nem gondoltam, hogy ilyen helyes valakire kell számítani. – Rám kacsintott, én pedig egyből betámadtam volna valami laza szöveggel, ha nem lettem volna annyira rohadtul ideges, és nem Ashleyhez jöttem volna. – Na menj csak, nyugodtan használhatod a hátsó ajtót – mutatott oldalt egy ajtóra, amin egy felirat határozottan jelezte „CSAK SZEMÉLYZET”. Megköszöntem, és elindultam az ajtó felé. Régen izgultam annyira, mint akkor, ott. Megpróbáltam határozottnak tűnni, és egy halk de eltökét mozdulattal kinyitottam az ajtót, majd kiléptem a holdfénybe. Egy lámpa égett kint, az ajtó mellett, a többi mind le volt kapcsolva, aminek egy kicsit örültem, legalább nem látszott annyira az idegességem, mint bent az épületben.
Kint pár kerti asztal volt csak, olyanok, mint amik a gyorséttermek előtt szoktak lenni. Körülnéztem, hogy merre lehet Ashley, végül a legtávolabbi padon pillantottam meg, a kert szélén. Háttal ült nekem, az asztalnak támaszkodva, és a gyenge fényből ítélve a telefonját bűvölte. Halkan sétáltam oda hozzá, nem akartam megijeszteni, bár az ajtó csukódását úgyis biztos hallotta, inkább magamat nyugtattam vele, ha csörtetek, mint valami állat, attól csak én jöttem volna zavarba még jobban. Félig mögötte álltam meg. Most is a bőrdzseki volt rajta, amit gondolom a profilképén is viselt, a haja szétterült a vállán és a hátán, bár rövidebb volt mint a képen, alig ért a válla alá.
               - Örülök, hogy végre találkozunk. – Halkan ejtettem ki a szavakat, többre nem igazán futotta tőlem. Egy pillanatig nem mozdult, és én se mertem, de aztán lassan megfordult, és rám nézett.
               - Biztos?
Abban a pillanatban úgy éreztem, le kell ülnöm, vagy összeesek. Sosem éreztem még ilyet életemben, azt hittem ez ilyen női hülyeség. Meg kellett kapaszkodnom az asztalba, úgy néztem rá, tátott szájal.
               - Te… te…
               - Megígérted, hogy nem hagysz itt. Vagyis nem ígérted meg, de kérlek… Tudom, hogy nem erre számítottál, én csak… nem is tudom mit gondoltam. Megértem, ha inkább mennél. – Olyan szomorúan nézett rám, de nem tudtam mit mondani. Egyáltalán megszólalni nem tudtam, csak némán arrébb hessegettem, és leültem mellé a padra. – Igazán mondhatnál már végre valamit, elég gázul érzem magam így is. – Kínosan elnevette magát, és hátrasimított pár hajtincset.
               - Te tudtad, hogy már találkoztunk – jelentettem ki végül.
               - Hát igen – nevette el magát újra – nem nehéz rád emlékezni.
               - És minek kérdezed meg, milyen magas vagyok? Már rég tudtad.
               - Nem akartam lebukni…
               - Ashley…
               - A barátaim általában Ashnek hívnak. – Kézenfekvő válasz volt, mégis csak még jobban összezavarodtam tőle.
Elég hosszú kínos csend állt be. Én őt néztem, ő meg a földet. Nem pont így képzeltem az első találkozást. Mondjuk azt se gondoltam, hogy Ashley… egy srác. Pontosabban A srác. A pizzafutár srác.
               - Végülis – törtem meg végre a csendet – mondtad, hogy pizzériában dolgozol, csak azt nem, hogy milyen beosztásban. – Erre kaptam tőle egy gyenge mosolyt. – Na meg be is mutatkoztál…
               - Igazából együtt is buliztunk.
               -Micsoda? – fordultam felé teljes testtel. Igazából az egyik lábam átemeltem a pad fölött, és konkrétan szembe ültem vele. – Mikor?
               - Mikor bebaszva egész éjjel nekem írogattál. Le kellet halkítanom miattad a telefonom – nevette el magát ismét, de most őszintén. Jól állt neki – de elég hízelgő volt, hogy egész éjjel rólam beszéltél.
               - Uhh… hát öhm… ezt lehet, jobb lett volna, ha nem tudom. – Kezdtem egy kicsit elsüllyedni szégyenembe.
               - Miért?
               - Oh a sötétben nem látszik mennyire ég a pofám? Az jó, akkor maradjunk itt.
               - Oké, benne vagyok. Szerinted mér ültem pont ide? Nem mintha sokáig leplezni tudtam volna a dolgokat, nincsenek túl lányos vonásaim… Gondolom, már nem tartasz dögösnek. – Vicceskedve jegyezte meg, de a mosolya megint nem volt túl őszinte. Itt volt az ideje, hogy meglepjem, bár ami azt illeti, magamat talán még jobban megleptem. Nem tudtam, nem Ashleyként tekinteni rá. Nem érdekelt, hogy nem olyan, akiket majdnem minden este felszedtem a bárokban, hiszen eddig is tudtam, hogy különbözik tőlük, akkor már nem mindegy mennyire? Vagy épp miben?
               - De igen. – Halkan mondtam, nem is hittem, hogy meg fogja hallani, de abból, ahogy felém kapta a fejét, sejtettem, hogy hallotta, amit mondtam. Döbbenten nézett rám, legalább annyira, mint amilyen döbbenten én nézhettem rá. – Szóval… mért nem javítottál ki soha, mikor azt hitem, hogy… tudod… csaj vagy. Már nem azért, de az Ashley nem a legférfiasabb név.
                    - Talán nem tetszik?
                    - De. De az Ash sokkal jobban.
                    - Az elején nem is tudom… talán viccesnek gondoltam a helyzetet, tényleg nem tudom, utána pedig már gáz lett volna azt mondani, hogy „Hé figyi, amúgy pasi vagyok, nagy gond?”. Meg hát… - még a sötétben is láttam, ahogy elvörösödött – tetszett, hogy valaki, még ha látatlanul is, így viselkedett velem. A csajok mindig azt hiszik, meleg vagyok, pedig egyáltalán nem viselkedek úgy…
                    - Az vagy?
                    - Nem! Biszex vagyok.
                    - Baszki! – a kezembe temettem az arcom, felnevettem kínomban. Sértőnek tűnhetett, de egyszerűen nem bírtam visszatartani.
                    - Oké, köszi. Ez igazán megnyugtató. – Bár nem láttam, de sértődött hangja volt. De nem az az igazi sértődött, inkább olyan megjátszott.
                    - Bocsi, bocsi – kapkodtam levegő után, hogy meg tudjak szólalni – csak ez annyira abszurd. Itt ülök, a „csajjal” akivel hetek óta beszélgetek, pedig egyszer sem láttam, ennek ellenére teljesen beleestem, erre kiderül, hogy srác, ráadásul biszex. Azt hiszem, ez túl sok egy napra. – Már a könnyeimet törölgettem, de nem bírtam abbahagyni a nevetést. Talán sokkot kaptam? Lehet azt ilyentől?
                    - Mi?
                    - Mi?
                    - Belém estél?
                    - Hát én… - Már ő is szemben ült velem a padon, így bámultunk egymásra, a nevetésem pedig a kérdése után valamilyen rejtélyes oknál fogva, egyből elmúlt. – Szóval ki az a Jackson?
                    - A legjobb barátom, és ne térj el a témától – dorgált meg.
                    - Így követelőzve, tényleg olyan vagy, mint egy csaj – vigyorogtam rá, miközben az arcába hajoltam. Csak szivatni akartam, de ő a tarkómra csúsztatta a jobb kezét, és nem hagyta, hogy hátrébb húzódjak. Egyből eltűnt a mosoly az arcomról, helyette valami szokatlan, megszeppentséget érezem, bezzeg az ő arcán egy félmosoly terült el, ami be kellett vallanom, elég jól állt neki. Dögös volt. Pont ahogy azt korábban is megállapítottam.
                    - Talán szeretnéd tudni, mennyire vagyok csajos? – kérdezett rá, és még mielőtt válaszolhattam volna, magához húzott. A szája puha volt és forró, és eszembe se jutott, hogy el kéne húzódnom. Élveztem, ahogy játszott velem, a számmal, a hajammal, ahogy az ujjaival beletúrt. Egyértelműen ő irányított, de egyáltalán nem zavart, élveztem, hogy olyan határozott. Ahogy a nyelvével végigsimít az ajkaimon. Talán ettől kaptam kicsit észbe, és hátrébb húzódtam. Nem túl messzire, csak pont annyira, hogy az orrunk épp ne érjen össze. Még mindig kissé nyitott szájjal, és ködös aggyal néztem a szemeibe, de nem tudtam mit tenni, annyira… összekuszált bennem valamit. Ő meg csak lazán, mintha mi sem történt volna, végignyalt a felső ajkán és rám kacsintott.
                    - Olyan volt, mint egy csaj… vagy jobb?
Fogalmam sem volt, honnan szedett ennyi önbizalmat hirtelen, hiszen alig pár másodperccel előtte még pont olyan zavartnak tűnt, akárcsak én. Talán tőlem lopta el. Nem válaszoltam, helyette most én csókoltam meg őt. Nem igazán tudtam, miért tettem, egyszerűen csak érezni akartam újra. Valamit elindított bennem. Közelebb csúsztam hozzá, a hajába markoltam és még közelebb húztam magamhoz. Elöntött a forróság, ahogy hozzáértem, mégis a hideg kirázott tőle. Mikor a térdem alá nyúlt, és közel húzott magához, áldottam az eget, hogy nem fából vannak azok a padok, különben tele lett volna szálkával a seggem. Bár ennek ellenére, nagyon szexi mozdulat volt.
                    - Oké, nem vagy csajos – suttogtam, mikor elengedett.
                    - Reméltem, hogy ezt mondod. Különben kicsit hosszabb bemutatót kellett volna tartanom.
                    - És az akkora baj lenne?
                    - Hát… éppenséggel nem zavarna.
                    - Hát akkor? Még nem vagyok teljesen meggyőzve. – Már hajoltam volna közelebb hozzá ismét, a tudatom legmélyére űztem az érzést, hogy itt inkább én vagyok a csajos, konkrétan már lassan ribancosnak éreztem magam, de mielőtt még hozzáérhettem volna, a számra tette a mutatóujját.
                    - Tudod… én nem igazán szeretem, ha közönségem van – suttogta, és a fejével az ajtó felé intett. Odapillantottam, és valóban ott állt az ajtó mögött elbújva két nő, az egyik a pultos volt, aki útbaigazított. Én is elvigyorodtam, és az ajtó felé fordultam.
                    - Köszi az útbaigazítást, azt hiszem, megtaláltam – rákacsintottam a lányra, ők pedig vihogva eltűntek az ajtó mögött. Azért teljesen nem felejtettem el, alig negyed óra alatt, hogyan is kell bánni a nőkkel.
                    - Nagyszerű, most hetekig én leszek a téma – sóhajtott fel, és hátradőlt a padra. A haja szétterült körülötte, egyáltalán nem tűnt tőle lányosnak, csak még inkább vonzotta a tekintettem. Gyönyörű volt.
                    - Szerintem örülj, hogy nem így láttak meg, akkor nem csak hetekig lennél téma. Nem hittem, hogy komolyan gondolod, hogy az első találkozásnál tudni akarod a méreteim. – Megemeltem az egyik szemöldököm, és lefelé biccentettem, ezzel egyértelművé téve, mire gondolok. Előttem feküdt, kiterülve a padon, én még mindig félig a combján ültem, és csak pár centire volt az ágyékunk. Olyan gyorsan ült fel, hogy azt hittem megfejel, de én csak nevetni tudtam rajta, annyira elvörösödött. Fura volt, hogy egy pillanat alatt váltott át magabiztos férfiból, piruló kislányba.
                    - Na MOST vagy lányos – nevettem fel hangosan, és a füle mögé tűrtem egy tincs haját, ami az arcába lógott.
                    - Oké, inkább menjünk valamerre – morogta, és feltápászkodott a padról. Én is felkeltem, és utána mentem a kiskapun keresztül, amit kulccsal nyitott ki. Egy ideig csendben sétáltunk egymás mellett, de olyan közel, hogy a kezem rendszeresen nekiütközött az övének.
                    - Szóval… mi volt ez?
                    - Azt hittem, egyértelmű.
                    - Azért nem teljesen.
                    - Ez jár bónuszként a borravalóért – kacsintott rám, és pár lépéssel megelőzött. Egy pillanatig csak néztem, próbáltam elképzelni, miközben otthon ül, vagy az utcán sétál, esetleg buszon ül, és közben velem beszélget. Fura volt, hogy mennyire nem volt fura. Annyira könnyedén el tudtam képzelni. Talán félreértette, hogy nem zárkóztam fel hozzá, mert hátrapillantott rám, én pedig nem hagyhattam annyiban az előző beszólását.
                    - Oh szóval mindenkinek ez jár? Már kezdtem különlegesnek érezni magam. – Úgy tettem mintha elszomorodnék, és egy követ kezdtem rugdosni.
                    - Nem mondhatom el. Szakmai titok. – Hátra fordult, és engem nézett, ahogy hátrált előttem. Szinte előre éreztem, hogy el fog vágódni, arra viszont nem számítottam, hogy ahelyett, hogy elkapnám, én is ráesek. – Fu de szerencsétlen vagy – nevetett fel.
                    - Én vagyok szerencsétlen? Nem én sétálgatok vakon hátrafelé az utcán a sötétben.
                    - Ugyan. Ha ennyire rám akarsz mászni, csak szólnod kell, nem lakok messze – vigyorgott rám, ahogy felsegítettem. Egy pillanatig elgondolkodva néztem rá, ahogy olyan közel állt hozzám, mint az étterem mögött, hogy megkérdem, tényleg olyan közel lakik? De hamar letettem róla. Nem akartam eljátszani vele is azt, amit az összes többi lánnyal, még ha nem is lány volt.
                    - Mi az? – kérdezett rá pár pillanat múlva, mikor még mindig nem engedte el.
                    - Semmi csak… rövidebb a hajad. – Hirtelen nem jutott más eszembe, és ez legalább igaz is volt. Nem akartam annyira megosztani vele a kis előéletem, és hogy min gondolkodtam.
                    - Nagyon sokat tanulmányozhattad azt a képet, nem igaz? – mosolyodott el, de mikor nem kapott választ, folytatta. – Igen, rövidebb, de szerintem jobb így.  Hé, baj van? Nagyon furán nézel rám.
Csak pár másodpercig fontolgattam, hogy mit is mondjak, de nem bírtam ki, egyszerűen nem tudtam nem őszinte lenni vele.
                    - Korábban már elég jól megtippelted, hogy nem vagyok az a randizós fajta. – Ahogy kimondtam, elkomorodott, és én is rájöttem, hogy ez nem épp úgy hangzott, ahogy akartam, de most már végig akartam mondani. – Nem voltam randin már nem is tudom hány éve, és nem terveztem újra bevezetni. – Itt már éreztem, hogy el akar hátrálni, de nem engedtem. Micsoda szerencse, hogy nem vagyok egy törpe méret, bár ő se hiszen velem egymagas. – De ahogy megismertelek, úgy gondoltam, talán mégis megér egy próbát – végre viszonozta újra a mosolyom – viszont…
                    - Csak mond már, mit akarsz! Kezdek kiakadni – szólt rám mérgesen.
                    - Nyugi, csak azt akartam mondani, hogy ha így haladunk, nem jutunk el a randiig, mert ha továbbra is ilyen leszel – mutattam végig rajta – meg kell kérdeznem, hogy tényleg nem laksz messze? – Először mintha egy kicsit megdöbbent volna, de aztán magabiztosan rám mosolygott és kihívón megemelte az egyik szemöldökét.
                    - Ugyan Jace, biztos vagyok benne, hogy be vagy rezelve attól, hogy pasi vagyok, bármennyire is laza akarsz lenni.
                    - Nem laza akarok lenni Ashley, mármint Ash.
                    - Hívhatsz Ashleynek, nem haragszok meg érte. Szóval nem akarsz lazának tűnni? Akkor mi? Felhúztalak? – mászott az arcomba teljesen, és ha akartam volna se tudtam volna tagadni az igazságot. Nem is mondott semmit, csak kézen fogott, az öntelt vigyorával, és elkezdett maga után húzni. Nem tudtam hová megyünk, de volt egy halvány sejtésem.
                    - Michael hülyére fogja röhögni magát – motyogtam az orrom alatt.
                    - Ki az a Michael?
                    - Ne hallgatózz!
                    - Te motyogsz magadba. Ugye nem vagy őrült? Most mond meg, ha igen. Bár aki válaszol egy idegen sms-eire… Szóval?
                    - A legjobb barátom, és ha ezt megtudja, hülyére fogja röhögni magát.

A következő, ami igazán megmaradt az estéből, ahogy az ajtónak préselődtem, az ujjaimat fekete tincsei közé fúrtam, és mindenhol őt éreztem. Bevallom, tényleg paráztam tőle, tulajdonképpen egy kicsit tartottam is az egésztől. Ashley mégis csak pasi volt, és én úgy éreztem magam, mint egy kezdő, aki még csak nem is csókolózott senkivel, pedig sokan tanúsíthatják az ellenkezőjét.
                    - Nyugi, nem eszlek meg – suttogta szinte a számba, és bár nem tudtam neki teljesen elhinni, el tudtam felejteni, hogy Michael meg fog fulladni a röhögéstől, menyire le lesznek döbbenve a haverok mikor nem szedek fel senkit, mennyire le vagyok döbbenve én a helyzettől, attól hogy Ashley pasi, és mégis odavagyok érte, és mennyire félek, mi fog ebből kisülni. Inkább csak rá koncentráltam, és arra, ahogy az ujjai végigsiklottak a tarkómtól, le a nyakamon, végig az oldalamon, csak hogy még közelebb préselhesse magát hozzám. Én meg se mozdultam, háttal az ajtónak, egyik kezemmel a dereka körül, a másikkal a hajába túrva, valahogy így terveztem meghalni, mert többé nem voltam hajlandó elengedni. Végül ő volt az, aki egy levegővételnyi időre elvált tőlem.
                    - Le ne merd cserélni a képed.
                    - Mi? – kérdezett vissza, de csak félig figyelt.
               - Face-en. A végén még meglát valaki, és beléd szeret… és én úgy tervezetem, megtartalak magamnak. Örökre.

Általában nem szeretek képet társítani egy saját kitalált karakterhez, de ő ANNYIRA Ashley ❤