Az ellenségem és a sárkányom 3.rész

               Kapkodva rohanok a fürdőbe, hogy a legszükségesebb dolgokat elvégezzem. Próbálok nem túl sok időt tölteni a zuhany alatt, a fogam is a ruháim felrángatása közben mosom meg, tükörbe nézni pedig már időm sincs. Igazából nem vagyok nagy késésben, de ahhoz épp elég, hogy apám leszidjon érte. Nem hagyná ki a lehetőséget, hogy rám szóljon, amiért kicsit elaludtam, és így nem fél órával előbb indulok a kelleténél, hanem csak húsz perccel. Mintha ez olyan nagy tragédia lenne…

Miközben a lépcsőn rohanok le, felkészülök a fejmosásra, miszerint sosem lesz belőlem jóravaló, normális férfi, hogyha még annyira sem vagyok képes, hogy időben odaérjek valahova.

Már épp fülem-farkam behúzva sunnyognék át a konyhán, mikor feltűnik; senki sincs itt, aki le akarná ordítani a fejem. Viszont akkor hol lehet apám? Ilyen korán elment volna itthonról? Nagyon ritkán van ilyen, de most nagyon jól jött. Végre van időm enni valamit itthon, na nem mintha nem szeretnék Yifannál reggelizni, mert nagyon jó hangulat szokott lenni, főleg Jongdae miatt, de azért mégis csak más ha van időm itthon enni.

Vidáman kapok fel két nagy sajtos pogácsát a pulton lévő kosárkából, egyiket a kezembe fogva, másikat a számba véve húzom fel a cipőmet, hogy végre egyszer nyugodtan indulhassak el itthonról. Talán most Jongdae is csak Yifannál fog felbukkanni. Legalábbis nagyon remélem, mert ha megvárt, és megint útközben futunk össze, akkor lemondhatok az egyik pogácsámról.

Vidáman lépek ki az ajtón, a nagyobbik pogácsát majszolgatva, miközben odaköszönök a szomszéd néninek, aki épp a rózsáját metszi.

               - Hol voltál? Már legalább negyed órája várlak! Ó, az ott egy sajtos pogácsa?

               - Jongdae… micsoda meglepetés. Mit keresel te itt? – emelem rá kérdő tekintetem, miközben ellöki magát a faltól, aminek eddig támaszkodott, és mellém sétál.

               - Túl sokat késtél, úgyhogy eléd jöttem. Csak nem elaludtál? – veszi ki a kezemből a reggelim másik felét.

               - De. És mielőtt kérdeznéd, apám nem volt otthon, nem kaptam fejmosást. De…

               - De ezt csak akkor vetted észre, mikor már lementél a konyhába, ezért nézel ki úgy, mint akit az este valaki jól meg… - nem tudja folytatni, mert gyorsan a szájába nyomom a pogácsáját.

               - Ki ne merd mondani. Egyszerűen csak nem néztem tükörbe. Tudod, ha sok dologban nem is, de ebben különbözünk, ugyanis ha ilyen történik, nem én vagyok alul – engedem el, mire csak egy lesajnáló pillantást kapok.

               - Nos ha éppen tudni akarod, én sem alul vagyok – kacsint rám. – De mindegy is, nem tudod mi a jó – legyint lemondóan. – Ha egyszer kipróbálnád… Nem mintha amúgy olyan sűrűn lenne rá időd, de tudom ám, hogy vannak a faluban, akik nem tartós kapcsolatra vágynak, és rendre meg is találnak téged, bár az mind csaj. De ne aggódj, egyszer kerítek neked egy pasit.

Na jó, ezt nem tudom honnan tudja, mert pont az ilyen beszélgetések elkerülése végett nem mondtam el neki. Arra nem is gondolok, hogy esetleg az egyik csaj mondta el neki, mivel nem nagyon megy a csajok közelébe. És hogy kerít nekem egy pasit? Ugh… inkább kihagynám. Erről jut eszembe…

               - Amúgy… mi van közted és Yifan között?

               - Mi?

Majdnem kiköpi a szájában lévő falatot, de még időben reagál, így mentve meg engem, egy elég gusztustalan látványtól.

               - Mondom..,

               - Hallottam! – torkol le, mire én inkább befogom. Néha ijesztő tud lenni, majdnem annyira, mint Yifan. – Mégis mi lenne köztünk? Egyáltalán miből gondolod?

               - Ugyan már Jongdae, a múltkor halkan sutyorogtatok, és mikor megjelentem, mélységesen elvörösödtél, ráadásul mikor edzés után felhoztam, hogy talán csak nem beleestél, akkor is. Kezd ez nekem nagyon gyanús lenni.

               - Túl sok szabadidőd van, túl sokat gondolkodsz – morog halkan, aztán a pogácsájába harap. Úgy tűnik, részéről le van zárva a beszélgetés, részemről azonban kicsit sem. Legalábbis nem elégszek meg ennyivel, el fogja mondani, ma vagy holnap az mindegy, de rájövök, hogy miről van itt szó. Ennek ellenére én is befogom, az út többi részében már csak halk csámcsogás hallatszik.

Mire Yifanhoz érünk, már rég nincs a kezünkben semmi, úgyhogy megkínál minket reggelivel és kik vagyunk mi, hogy elutasítsuk? Az egész reggeli alatt figyelem Jongdaet és Yifant, de semmi szokatlant nem látok rajtuk. Ugyanolyanok, mint bármikor máskor, barátom egyetlen egyszer sem pirul el ha Yifanra néz, és a magasabb sem mutat semmi szokatlan reakciót Jongdae közelsége miatt. Ezek most vagy nagyon jól titkolják, vagy Jongdae igazat mondott és valóban nincs köztük semmi. Akkor viszont már semmit sem értek.

Reggeli után elrakodunk, és már indulna is mindenki a dolgára, mikor Yifan közli, hogy Jongdae ma is velünk edz, már le van beszélve a Mesterével is a dolog, ráadásul vendégeink is lesznek. Nem akarja elárulni kik azok, és ebből nem sok jóra következtetek. Biztos olyan emberek, akiknek tudja, hogy nem fogok örülni, különben elárulná.

               - Megjöttünk – szól be az ablakon valaki, egy halk kopogás után. Hang alapján nem ugrik be egyből, hogy ki lehet az, de mikor odafordulok, ledermedek. Ezt nem hiszem el.

               - Yifan, mond, hogy nem… - fordulok vissza lassan a szőkéhez, aki csak bűnbánó arccal néz vissza rám. Tehát akkor igazam van. Mert ha az ablakban Joonmyun mosolyog, akkor a másik vendég nem lehet más, mint rémálmaim megtestesítője, Park Chanyeol. Talán még kívülről is tisztán hallatszik, ahogy épp egy világ omlik össze bennem. Nem elég, hogy egy egész estét összezárva töltöttem azzal a majommal, de most még egy egész nap is társul hozzá? Ezért még megfojtom Yifant… ha lesz rá alkalmam…

               - Megérkezett uratok és parancsolótok – lép be pár pillanat múlva a colos is. – Jó, persze neked nem Yifan – vigyorog rá gyorsan, mielőtt Mesterem bármit is mondhatna. Meg kell hagyni, van egy stílusa a srácnak. Igaz, hogy egy nagy paraszt, de van stílusa. De ettől még nem fogom jobban bírni, úgyhogy csak fintorgok, ezáltal szavak nélkül kifejezve a véleményem, és kisétálok a házból. Bőven van időm meglátogatni az istállóban kedvenc lovam, kiválasztani egy megfelelőnek ítélt kardot, de még ezekkel együtt is várnom kell rájuk, mire előbújnak a házból. Mit tudnak ennyit szöszmötölni?

               - Szerinted direkt csinálta? – lép mellém egyből Jongdae ahogy kiérnek az udvarra, mire én csak megvonom a vállam. Ahogy látom, ő sincs oda az ötletért, hogy Chanyeolékkal edzünk. Vagyis, Joonmyun ellen semmi kifogásom, bár nem is ismerem, de eddig semmi olyat nem tett vagy mondott, amivel ártott volna nekem, bár az is igaz, hogy Chanyeolt sem fogta vissza mikor egy-egy találkozásunkkor önmagát adta. De ki tudja, lehet már próbálta megnevelni.

               - Na akkor – csapja össze a kezeit Yifan ahogy mellém ér – elmondom mi a helyzet. Chanyeol és Joonmyun azért jöttek, hogy segítsenek nektek, mivel már mindketten túl vannak a Próbán, tudnak tippeket adni, vagy elmondják mire kell figyelni. Mivel kettejük közül csak Chanyeol ölte meg a sárkányát, két féle tapasztalatot is hallhattok, ami nagyon jól fog még jönni, higgyétek el. Párokban fogtok harcolni, aztán persze lesz csere, csak hogy ne egy emberre keljen szembenéznetek. Nem árt a változatosság. Jongdae, te Joonmyunnal leszel először, Baekhyun, te Chanyeollal. Ha szólok, akkor csere. Értem? – néz ránk felvont szemöldökkel. Gondolom sejti, hogy már akkor elkezdtem felidegesíteni magam mikor közölte, hogy párokban edzünk. Összenézünk Jongdaevel, ez amolyan „Mért mi?” szenvedős összenézés, aztán csendben bólintunk.

Már előre érzem, hogy nem fog tetszeni ez a nap.

               - Készen állsz? – súgja a fülem mellett a colos, de olyan hirtelen ér a dolog, hogy ijedtemben a kardot lendítve fordulok meg. Ha nem számított volna rá, és emelte volna fel a saját fegyverét, most egy szép nagy vágás díszítené az arca jobb oldalát.

               - Készen – sziszegem. Elhátrálok tőle, és beállok egy megfelelőnek ítélt pozícióba.

               - Túl feszült vagy, lazíts – szól rám vigyorogva, miközben körülöttem sétál a kardját lóbálva maga mellett.

               - Majd pont tőled fogok tanácsokat elfogadni – horkanok fel, de egy leheletnyit lazítok a tartásomon.

               - Pedig jobban tennéd. Ha nem akarsz sárkánykaja lenni, azt ajánlom, fogadj szót. Előbb szabadulunk ha engedelmeskedsz.

               - Nem vagyok a kutyád, hogy engedelmes legyek. Csak legyünk túl rajta, aztán tűnj el. Nincs kedvem hozzád ma is – sóhajtok teátrálisan, és várom, hogy csináljon is valamit az egyhelyben álláson kívül.

               - Az alkalmi barátnőidnek is ezt szoktad mondani? – húzza fel egyik szemöldökét azzal az idióta vigyorával párosítva, amitől nálam egyből elpattan az a bizonyos cérna, és egy ugrással Chanyeol előtt termek. Egyből lendítem a kardomat, csak milliméterek választják el a pengét az arcától, de még pont időben dől hátra, hogy ne láthassam, ahogy egy apró vércsík csordogál le az arcán. Pedig mennyire tetszene most az a látvány. Hallom, ahogy elsuhan a penge a fülem mellett; túl sokat gondolkozok.

               - Lassú vagy Byun! – kiált oda nekem Chanyeol, valahonnan a hátam mögül. Még hogy én lassú? Majd én megmutatom neki ki a lassú! Olyat fog látni, hogy még az álla is leesik!

               - Srácok! – hallom meg Yifan hangját, pont mikor Chanyeol felé lendítem a pengét. Őt ugyan nem zökkenti ki nagyon a kiáltás, de ahhoz ép elég, hogy figyelmetlenségből egy kicsit kisebbet ugorjon hátra a kelleténél, és még ha őt nem is sértem meg, de az ingén egy elég hosszú vágást ejtek. – Srácok! Mit csináltok? – rivall ránk egyből Yifan ahogy hozzánk ér. – Edzeni! Nem megölni egymást, csak edzeni. Nem voltam elég világos? Baekhyun, nyugi. Chanyeol, te meg ne provokáld, ez nem élet-halál harc. Edzés után tőlem aztán ki is nyírhatjátok egymást, de addig ne, amíg én felelek Baekhyunért jó? – Néz ránk mérgesen. A hangján is hallatszik mennyire ideges, és már majdnem félelmetes is, de ebben a pillanatban meghallom… Jongdae kuncogását. És mivel hű önmagához, nem bírja abbahagyni, egyre jobban nevet, a végén pedig már a sárban térdelve görnyed. Joonmyun tehetetlenül néz ránk, de sajnos nem segíthetek neki, mert ilyenkor nem lehet mit csinálni Jongdaevel. Meg kell várni amíg lenyugszik. Chanyeol viszont nem fordít nagy figyelmet barátomra, inkább visszafordul Yifanhoz.

               - Mért ne provokálhatnám? Az ellenfele vagyok. És mint látod, ha ideges sokkal jobban teljesít – mutat az ingjére. – Talán majd a Próba előtt is fel kéne idegesítened, hogy túlélje. Joonmyun, cseréljünk.

Mire Joonmyun elém ér, kicsit lenyugtatom magam, ebben az is sokat segít, hogy az idősebb kedvesen mosolyogva néz rám, és megdicsér az előbbiért, annak ellenére, hogy majdnem hasba szúrtam a haverját.

Kérdezget egy kicsit, gondolom hogy oldja a feszültséget, aztán beállunk egymással szembe a harchoz. Meg kell mondanom, nagyon jó harcos a szelíd kinézete ellenére, de… sajnos azt is be kell látnom, hogy Chanyeol jobb nála. Pedig annyira szeretném azt mondani, hogy jobb mint a colos, de nem tehetem. Persze ezt nekik nem kell tudni.

Az utolsó „csatát” Jongdaevel vívom, a többiek pedig a kerítésnek dőlve figyelnek minket és halkan beszélgetnek. Természetesen Jongdae nyer, de most jóval tovább bírom mint tegnap, ráadásul egyszer sikerült kiütnöm a kezéből a kardját! Ez nagy teljesítmény ám!

               - Na jól van, elég lesz – szól oda nekünk Yifan mikor már kezdenénk neki újra a harcnak – együnk inkább. Biztos mindenki éhes. – És erre a kijelentésére valami olyan dolog történik, amit életemben nem gondoltam, hogy valaha látni fogok, Chanyeol arcán egy hatalmas mosoly terül el. De nem az a szokásos gúnyos, lenéző mosoly, hanem olyan igazi. Persze ez azonnal eltűnik amint rám néz, de ezen már nem lepődök meg.

               - Mit bámulsz? A házaspár újra egymásra hangolódik? Ez jó, de ne most. Most menjünk enni, gyere már – rángatja meg a kezem Jongdae, amitől észhez térek és elindulok utána, a ház felé. Érdekes ebéd lesz ez, ha mind az öten egy asztalnál fogunk enni.

Délután négykor már Jongdaevel sétálgatunk a faluban, egy csomag cukorral a kezünkben, amit nemrég vettünk az egyik kisboltban.

               - Azt hittem nagyobb csoda lesz ez az együtt edzés, de nem is volt olyan rossz – vigyorog barátom.

               - Beszélj csak a magad nevében. Én ott szenvedtem Chanyeollal, mondom Chanyeollal! Te meg ott Joonmyunnal… mindegy is. De tényleg, ti egész jól kijöttetek ahogy láttam, nem említette esetleg hogy miért ekkora paraszt a Colos?

               - Nem rólatok beszélgettünk. De igazad van, tényleg egész jól kijöttünk. Nagyon kedves – nyúl újra a zacskó felé, de elhúzom előle.

               - Jongdae… - ámulok el – mi ez az mosoly? – bökdösöm meg az arcát. Nem sokszor látom így, de ha mégis, akkor az már… nem mondom, hogy régen rossz, mert nem az, csak… - Neked bejön Joonmyun? De hát mi lesz Yifannal? Mármint tudom, azt mondtad, hogy nincs semmi, de nem tudom elhinni. Az elmúlt napokban annyira furán viselkedtetek és… és…. – Csak habogok össze-vissza, de már tényleg kezdek belezavarodni. Igazából sokszor foglalkozok Jongdae életével, szeretek vele foglalkozni, ha már nekem csak egy idegesítő manófülű ellenség jutott. De most tényleg teljesen belezavarodtam az egészbe, pedig általában eltalálom mi a helyzet.

               - Baek, nyugi! – teszi két vállamra a kezeit, és kicsit megráz, hogy rá figyeljek. – Nem tudom honnan szeded már megint ezeket. Össze vagy zavarodva, biztosra veszem, hogy aggódsz és félsz is a Próba miatt, de könyörgöm próbálj meg lenyugodni, mert ez így nagyon nem lesz jó. Nem fogsz odafigyelni és akár már az edzésen megsérülhetsz, ami nem lenne túl nyerő így pár nappal a vizsga előtt. Szóval nyugi, oké?

Csak bólintok, hogy megértettem, nem tudok mit mondani erre a sok mindenre. De az a baj, hogy igaza van. Kibuktam a Próba miatt, bár nem akartam hangoztatni, de úgy fest, nem tudom titkolni. Legalábbis Jongdae előtt nem. Nem hiába a legjobb barátom. Elmosolyodok és az orra elé nyomom a cukrokat, ha már az előbb megfosztottam tőlük, aztán tovább indulunk.

               - Azt hittem nagyon csoda lesz ez az együtt ebédelés – váltok témát inkább. – Mármint, nem arra számítottam, hogy majd szépen csendben, néha beszélgetve vagy röhögve fogunk ott ülni.

               - Ja, én is meglepődtem. Bár az tény, hogy Chanyeollal egész végig gyilkos pillantásokkal méregettétek egymást – röhög fel. – Már azt vártam mikor ugrotok egymásnak.

               - Chanyeol tudja, hogy fel szoktam mászni a tetőre – jut eszembe hirtelen. Ezzel az egyszerű kijelentésemmel, sikerül Jongdaet annyira meglepnem, hogy félrenyeli a cukorkát és intenzív fuldoklásba kezd. Szerencsére még azelőtt abba is hagyja, hogy bármit tennem kéne, de attól még nagyon megijesztett.

               - De honnan? – nyögi ki kérdését, mikor végre összeszedi magát teljesen. Természetesen egyből rávágom, hogy fogalmam sincs, és azt is elmesélem, hogy Chanyeol nálunk volt az este, amin persze újra meglepődik, de aztán egy gonosz kis mosoly kúszik az arcára.

               - Így már mindent értek – jelenti ki vigyorogva.

               - Mit értesz? – sandítok rá. Gyanús nekem az a mosoly.

               - Nem emlékszel mit mondtam neked reggel?  - Elgondolkodok, hogy mire gondolhat, de mielőtt még kitalálhatnám, folytatja. – Úgy állt a hajad, mint akit az este valaki jól meg…

               - Kim Jongdae! – vágok közbe, csak úgy, mint reggel is, és már lendítem is a kezem, hogy jól tarkón csapjam, csak mert megérdemli, de elhajol és futásnak ered, én pedig utána. – Állj meg te kis pöcs! – kiáltok utána, de ő csak röhögve fut előlem, egészen a következő sarokig, mert mikor én is befordulok, szembetalálom magam a hátával, méghozzá elég közelről. Már nincs időm lassítani, így a következő amit észreveszek, már az, hogy mind a ketten a földön fekszünk.

               - Nehezek vagytok ám – szólal meg egy elgyötört hang alólam, amit most egyből felismerek, és gyorsan fel is pattanok Jongdaeről, ő azonban mint aki megfagyott, csak támaszkodik a fölödön, az illető feje mellett két oldalt. Már épp kérdezném az áldozatot, hogy minden rendben van-e mikor egy másik ismerős hangot hallok meg.

               - Baekhyun! Mit keresel itt? Mindegy is, szükségem van rád, gyere.

Apám határozott, mint mindig, és onnan ahol ő áll nem láthatja a két földön fekvő alakot, így inkább nem is köszönök el tőlük csak elindulok Apám felé. Nem kell látnia ezt, így sem kedveli Jongdaet.

               - Siess, nem érek rá egész nap – szól újra, mire gyorsítok lépteimen.

Ugyan nem fordulok hátra, és nem is szólok vissza, de szerintem Jongdae magától is tudja, hogy holnap ezt el kell mesélnie részletesen, hogy mi történt. És most nem fogom hagyni, hogy kibújjon a válasz alól, mint máskor.