Apámhoz sietek, köszönök, és már megyünk is tovább. Valami üzletről
kezd nekem magyarázni amit nemrég kötött, és ami engem természetesen egyáltalán
nem érdekel. Nem is értem mihez kellettem ennyire. Mondjuk másnak nem tud
eldicsekedni a zseniális ötleteivel, amik annyira nem zseniálisak. Vagy csak én
nem tudom értékelni. Végül is mindegy, a lényeg ugyanaz… ő mesél, én szenvedek.
Egészen hazáig azt hallgatom, hogy tíz birka így, tizenöt ló úgy, kettőt
sikerült betörni, és valami nagyon jó üzletet kötött valakivel, valahol,
valamiről. Mert ha még nem említettem volna, főleg gazdálkodással foglalkozik.
Nem tudom ő ezt mindek nevezi, de én biztosan nem tartalmas beszélgetésnek. Bár
mit is mondhatnék neki? Elmesélhetném, hogy Jongdae bele van esve Yifanba, de
most talán mégsem Yifanba, mert lehet hogy másban, de nem vagyok benne biztos
mert furán viselkedik, és amúgy is… Vagy, hogy Chanyeollal és Joonmyunnal
edzettünk, és majdnem leszúrtam a nagy fülűt. Biztos értékelné.
- Figyelsz Baekhyun?
- Persze – kapom fel a fejem, de
természetesen fogalmam sincs miről lehet szó. Valahogy sosem sikerül
figyelemmel követnem sokig ezeket a beszélgetéseket, akkor sem ha valóban
koncentrálok, és próbálok odafigyelni. Nem tudom miért, talán csak nem köt le,
mert nem érdekel. Bár akkor a manó fülű ellenségemre se figyelnék, mert ő meg
aztán végképp nem érdekel. Na majd a legközelebbi apámmal való beszélgetés
alkalmával ezen fogok gondolkozni.
- Akkor én most megyek. Jó éjszakát – köszönök el, pár órával később,
mikor már megvacsoráztunk. Egész idő alatt apám csak beszélt és beszélt, és én
hallgattam. Bár ilyenkor legalább mondhatni jó kedve van. Nem szól meg
semmiért, nem kérdez az edzésről, Yifanról vagy egyéb olyan dologról amiről nem
szívesen beszélek neki.
- Jó éjszakát – köszön el ő is, miután felkelek az asztaltól. Az
emeletre sietek és miután magamhoz veszem a pizsomámámat, a fürdőbe megyek.
Eredetileg azt terveztem, hogy kiülök kicsit a tetőre, de egyrészt nagyon
fáradt vagyok és nincs hozzá erőm se, hogy felmásszak, másrészt kicsit tartok
tőle, hogy Chanyeol megint meglát. Bár még mindig nem tudom mit keresett
errefelé, nem kockáztatok. Nem tenne jót, ha apám megtudná.
Gyorsan
végzek a fürdéssel, már az összes gondolatom a jó puha ágyacskám körül forog, mégis,
mikor végre elterülök rajta, inkább az jut eszembe, hogy holnap ki kell
faggatnom Jongdaet.
- Fiam! El fogsz késni! – hallom
ahogy apám felkiabál nekem, de nincs erőm kinyitni a szemem, pedig érzem hogy
igaza van. Pont belesüt a szemembe a nap, és ilyen csak valamikor fél nyolc
körül szokott lenni ebben az évszakban. Fél nyolc….nyolckor kezdek Yifannál…fél
óra múlva… Ahogy sikerül felfognom a dolgot, egyből ugrok ki az ágyamból,
öltözök, és rohanok le a konyhába. Biztos azért történik ez mert tegnap úgy
örültem, hogy apám nincs itthon és lazítottam. Ez a büntetésem.
- Fiam – fordul meg a székén
apám, kezében a kávéjával, hogy pontosan szemben legyen velem – el fogsz késni.
– Mondja ezt, teljesen nyugodtan, minden grimaszt nélkülözve, mintha máskor nem
kiabálná le a fejem a helyéről ha ilyenkor indulok el. Nem ilyenkor kelek,
ilyenkor indulok! – Kapkodd magad – int, majd vissza is fordul, és folytatja az
újságja tanulmányozását.
Nem tudom mi
van ma, de ha Jongdae csöndes lesz, Yifan pedig komoly és szigorú, akkor….nos,
akkor nem tudom mit csinálok, de kijelenthetem, hogy a világ megőrült. De a
falu minimum. Mindenesetre gyorsan megiszom a tejeskávém, cipőt húzok, és már
rohanok is ki az ajtón, miközben még elköszönök apámtól. Ahogy kilépek az
ajtón, szinte rögön Jondaebe botlok, aki meg sem próbál segíteni, hogy ne essek
orra, inkább csak jót nevet rajtam.
- Legalább te normás vagy –
kapaszkodok meg a vállába, hogy kifújjam magam a nagy ijedtség után.
- Normális? Én? Baek jól vagy? –
néz rám rémülten, de én csak megcsapom kicsit, és elindulok Yifan felé. – Amúgy
mit keresel itt? – szegezem neki gyanakodva a kérdést.
- Baekhyun….már háromnegyed
nyolc. És te nem voltál sehol. Yifan aggódott, hogy hol lehetsz, úgyhogy engem
küldött a keresésedre. Tudod Baek, én nem ítéllek el, de már második reggel
nézel ki úgy mint akit az este valaki rendesen az ágyba döngölt, izé, akarom
mondani….mindegy, szóval magyarázatot várok. Bár – vigyorog rám sunyin – ha azt
mondod, hogy tegnap is nálatok vendégeskedett a Park család, akkor nincs több
kérdésem – vigyora kiszélesedik, és pontosan velem egy időben kezd el futni. Na
jó, talán kicsit előbb, mert pont kicsúszik a kezeim közül a ruhája ujja.
- Állj meg te kis mocsok! –
rohanok utána. Valami újat kéne kitalálnom, ez a „kis mocsok” már nem elég
hatásos.
Észre se
veszem, de pár perc kergetőzés után Yifan háza előtt találom magam. A kis sunyi
ide akar menekülni? Hát legyen, jobban ismerem ezt a házat szinte mint a
sajátomat, rajtam nem foghat ki. Utána rohanok a házba, az előszobában csak egy
fél másodpercre állok meg, amég lerúgom magamról a cipőimet, és már rohanok is
tovább a nappalin keresztül, teszünk egy kört az emeleten, lerohanunk a
lépcsőn, aztán az egyik kanyarban eltűnik a szemem elől. Lassan sétálok át a nappalin
és a konyha felé veszem az irányt. Az asztal és a pultok között Yifan áll,
mögötte pedig, szorosan hozzábújva, drága barátom. Akár egy ragadozó, közelítem
meg az asztalt, de nem kerülöm meg, inkább csak leülök egy hozzám közel eső
székre, és onnan figyelem őket átható tekintettel.
- Gyanúsak vagytok nekem.
- Neked is jó reggelt Baekhyun.
Esetleg most, hogy végig futottatok a házamon kétszer, megkérdezhetem mi az oka
ennek az intenzív reggeli bemelegítésnek? – Komolyan hangon mondja, de nem
tudja teljesen elfojtani a mosolyát.
- Csak egy kis bemelegítés, mint
ahogy azt te is mondtad – mosolygok rá. – De…ne válts témát. Gyanúsak vagytok
nekem. – Bökök feléjük mutatóujjammal, és hogy állításomat igazoljam, átható –
legalábbis annak szánt – tekintetemmel végigmérem őket.
- És mit találsz bennünk annyira
gyanúsnak Ó Baekhyun?
Mit kell
Jongdaenek folyton kötözködni? Mért nem tudja csak úgy elfogadni, hogy
gyanúsak? Mit kell ebben kételkedni? Amúgy is nagyon jól tudja miről beszélek,
nem hiszem el, hogy semmi sincs köztük. Lerí róluk, hogy valami van.
- Tudod te azt. De most az
egyszer elengedlek, még annak ellenére is amit mondtál.
- Mért? Mit mondott? Jongdae –
fordul hátra amennyire tud, hogy az említettre nézzen – mit mondtál neki már
megint? És amúgy Baekhyun – néz rám ismét – mért nézel ki már második napja
úgy, mint akit valaki éjszaka jól meg….mármint mint akinek durva éjszakája
volt? – teszi fel a nagy kérdést, és most ő világít át engem a tekintetével,
mintha így megtudhatná az okot. Jongdae közben már a földön vergődik, és sírva
röhög Yifan kérdésén. Mért van az, hogy ezek ennyire egyformán gondolkodnak?
- Tudatnám veled, hogy én nem az
a földön fetrengő szerencsétlen vagyok ott – mutatok legjobb barátom felé
kicsit már ingerülten – szóval engem senki nem döngölhet az ágyamba éjszaka…
- Csak nappal – vág közbe
Jongdae.
- Nappal sem! Kivéve ha…
- Chanyeol az.
- Inkább egy csaj aki…
- Nagyon hasonlít Chanyeolra.
- Jongdae fogd már be a pofád!
Nem úgy volt, hogy te ott a földön hülyére röhögöd magad?
- Ennél jobban?
- Jogos – zárom le a
beszélgetést, és inkább nem mondok semmi mást. Ezekkel nem lehet beszélni.
- Szóval – szólal meg Mesterem –
mit is mondtál neki reggel Jongdae?
- Na most már abbahagyhatnátok a
szexuális életem….
- Ami nincs.
- ….kibeszélését. Neked meg
Jongdae nem azt mondtam, hogy fogd be?
Inkább
felkelek és ott hagyom őket. Ezek ketten együtt már majdnem rosszabbak mint
három Park Chanyeol. Ami azért elég szép teljesítmény, bár ha azt nézem,
Chanyeol sosem zargatott vele, hogy nézek ki reggelente. Mondjuk nem is látott
még reggel. Szép is lenne, azt aztán már tényleg nem tudnám kimagyarázni,
kivéve ha az utcán futnánk össze és úgy….bár hol máshol találkozhatnánk?
Elsétálok
hátra a lovakhoz, meglátogatom kedvenc pacimat. Nem tervezek egyhamar visszamenni,
bár ha nagyon hiányzok nekik úgyis megtalálnak, az edzést ellógni nem akarom,
szóval előbb-utóbb vissza kell mennem hozzájuk, de egyenlőre nincs kedvem. Nem
haragszok arra a lököttre csak ilyenkor nem tudok vele mit kezdeni, én fáradt
vagyok, ő meg bolond. Nem túl jó párosítás. Viszont még lóg nekem egy
vallomással, mert még mindig nem mesélte el mi történt az után, hogy apám
megjelent tegnap. Bár nem is nagyon volt ideje elmesélni, pedig reggel akartam
kivallatni, miközben jövünk ide, de hát nem jött össze. Talán majd este, edzés
után sikerül.
- Hé – hallom meg valaki hangját
kintről. Én az istállóban ülök az egyik állásban, pár még szét nem szedett
szénabálán.
- Itt vagyok – kiáltok ki, hátha
fontos, bár most senkihez sincs kedvem. Hallom a puha puffanásokat ahogy valaki
közeledik, lassan kinyílik az ajtó, de nem nézek oda, csak ülök tovább,
lábaimat felhúzva és átkarolva, miközben fejemet a térdeimen pihentetem. Most
majd biztos jön a szent beszéd, amit nem vennék persze rossz néven, de most nincs
kedvem hozzá. Megint elöntenek borús gondolataim, eszembe jut a Próba, hogy mi
lesz ha nem sikerül… Mégis csak egy több száz kilós óriási fenevad lesz az
ellenségem, és bármennyire is nem akarom majd megölni, mert nem akarom, mért is
akarnám? Ő is élőlény mint én, vagy egy kutya. Szóval bármennyire is nem akarok
vele végezni, ő meg akar majd engem ölni, hiszen ellenség vagyok a számára.
Láttam már nem egy Próbát, köztük olyat is amin nem sikerült a fiúnak győzni,
mert túl gyenge volt, lassú, esetleg rémült. Legalább az utolsót kizárhatom, ha
már az első kettőben nem vagyok biztos. Elméletileg a vesztesnek az lenne a
büntetése, hogy száműzik vagy legalább elküldik jó pár évre, hogy magára
találjon…vagy mi. Az öregek ezt mondják. De én csak három lehetőséget látok. Az
első, ha megölöm a sárkányt, a második, ha elmenekül a sárkány, a harmadik ha a
sárkány öl meg engem. Mert ő el tud repüli, én hogy futhatnék el előle?
Lehetetlen.
- Hé, jól vagy? – hallom meg
magam mellől a kérdés, kedves, szinte lágy hangon.
- Persze, csak…félek a Próbától.
Mi lesz ha nem sikerül vagy meg kell ölnöm a sárkányt? Nem akarom megölni, de
azt se, hogy ő öljön meg engem. Mi lesz ha meghalok? Mi lesz apámmal, Yifannal,
Jongdaevel? Főleg Jongdaevel... Lehet, hogy kívülről mindig vidámnak és erősnek
tűnik, de ezt biztos nem viselné el ő sem. Félek. Már csak három nap és ki kell
oda állnom, a falu elé, a sárkány elé. Én erre még nem készültem fel…
Ez tipikusan
az az eset, mikor az embernek elég bármilyen apróság, hogy kibukjon és ez az
apróság, jelen esetben a konyhában történt piszkálásom volt, amire máskor nem
reagáltam volna semmit, esetleg velük nevetek.
- Semmi baj. Ügyes vagy, minden
rendben lesz. – Magához ölel és nem enged el, bár nem is akarok elhúzódni. Mért
van az, hogy az egyetlen embert, aki előtt kibukott belőlem ez az egész, alig
ismerem. Talán csak perceket ülünk, a szénabála tetején, de nekem óráknak
tűnik. Egy idő után halk lépteket hallok meg kintről, de nem mozdulok meg.
Nincs kedvem.
- Baekhyun – lép be Jongdae, de
az arcán az aggodalmat, egyből a meglepődöttség veszi át. – Joonmyun, hát te?
- Úgy volt, hogy ma is jövünk
edzeni, de úgy tűnik egyenlőre nem lesz itt semmilyen edzés. – Végigsimít a
hátamon, aztán felkel mellőlem és eltűnik az ajtó mögött. Tény hogy nem ismerem
Joonmyunt, de már most kedvelem.
- Jongdae – szólok neki, mire
rögtön hozzám szalad, és mellém ül, majdnem pontosan ugyan úgy mint az előbb
Joonmyun – tetszik neked? – bökök fejemmel az előbb távozó után – Mert ha
szeretnéd még segítek is, hogy összejöjjetek.
Először
döbbenten néz rám, aztán elmosolyodik és miután kijelenti, hogy bolond vagyok,
megölelget, majd elenged, és neki is el kell mondanom az egész beszédet a félelmeimről
amik a Próbával kapcsolatosak.
- Nem lesz semmi baj. Ha nagyon
muszáj, akkor ott leszünk Yifannal és vigyázunk rád, de nem lesz rá szükséged.
Ha meg nagyon rosszul sül el, én örömmel elköltözök veled. Mit szólsz? –
vigyorog rám, de látszik rajta, hogy komolyan gondolja. – De nem lesz semmi baj, főleg mert meg kell
nézned majd az én Próbámat és nem törött csontokkal vagy ilyesmi. Ígérd meg,
hogy ott leszel – és felemeli a kezét, hogy mint kiskorunkban, kisujj esküvel
tegyek neki ígéretet.
- Ígérem. De csak egy
feltétellel. Meséld el, hogy mi volt miután apám tegnap elrángatott onnan.
- Most? Edzeni kéne…mármint
tudom, fura hogy ezt pont én mondom, de hidd el Baek, jót tenne. Kiengedni a
feszültséget meg ilyenek. Péppé verheted Chanyeolt ha szeretnéd. Na? – Látszik rajta,
hogy nagyon próbálkozik, de ebből nem engedek.
- Igen most.
Fáradtan
sóhajt fel, miközben a plafont pásztázza. Nagyon jól tudja, hogy most nem
menekülhet, pedig nem szeretné elmondani. Tuti titkol valamit, de most nem
hagyom, hogy kicsússzon a kezeim közül, mindent ki fogok szedni belőle. Amúgy
is ez volt a feltétel.
- Rendben. Szóval…. Muszáj? – néz
rám, mire egyből bólintok. – Jó, jó. Szóval… Addig te is tudod, hogy
kergetőztünk. Mikor befordultam a sarkon, éppen sikerült megállnom, de jöttél
te, akinek nem olyan tökéletesek a reflexei mint szerény személyemnek –
vigyorog rám önelégülten – belém jöttél, és ráestünk Joonmyunra.
- Igen, aztán én felkeltem te meg
ott maradtál rajta.
- Fogd be vagy nem mondom tovább.
– Hű, nem szokott így rám parancsolni, ezt én szoktam. Csak megadón felemelem a
kezeimet, mire folytatja. – Szóval ráestünk, megjelent apád, te felpattantál és
elrohantál, és otthagytál engem! És, na jó, bevallom igazad van. Kicsit lefagytam
ahogy ott támaszkodtam fölötte, mert…most muszáj bevallanom igaz? – tekint rám
egy fél pillanatra, bár a választ úgyis tudja. – Elég jól néz ki. És hát nem
minden nap fekszik alattam egy ilyen srác. De igazából nem történt semmi,
felkeltem róla, sajnos muszáj volt, mert elég gyanús lettem volna, aztán egy
darabig együtt mentünk, beszélgettünk, meg ha már úgyis arra jártunk és amúgy
sem volt semmi dolgunk, beültünk a kávézóba ami ott a kisbolt mellett van.
Valamikor este indultunk csak el, igazából nem tudom pontosan mikor, de tuti
későn, mert otthon épphogy beestem vacsorára.
- Szóval randiztatok.
- Nem, csak… - kezd bele nagy
lendülettel, de nem hagyom hogy folytassa.
- De. Ez nagyon úgy hangzik. És
valld be, könnyen beleesel valakibe. Szóval bejön? Áh, minek is kérdezem, ez olyan egyértelmű
mint hogy Chanyeol fogyatékos. Tehát bejön. Mennyire?
Szinte már
az arcába mászok, úgy kérdezgetem, de nem tehetek róla. Kíváncsi vagyok.
- Milyen kis virgonc lettél,
mehetünk is edzeni – kelne fel, de visszarántom magam mellé.
- Ilyenekhez bezzeg van benned
erő – morogja csak úgy magának. – És mielőtt rosszra gondolnál…
- Azzal már elkéstél.
- Akkor most, hogy rosszra
gondoltál, nem, ismétlem nem akarok rámozdulni. Hogy tudnék utána a szemébe
nézni? Együtt edzünk, nem rémlik? És amúgy is Chanyeol haverja. Nem csak te nem
bírod a nagy fülűt. Bár igaz, hogy Joonmyun teljesen más mint ő, de akkor is.
Ez nem lenne rendben.
- Ez nem kifogás. Akkor viszont
mégis tetszik Yifan? Vagyis azt tudom, mert helyes, szóval biztos bejön, de
érted.
- Nem tetszik fogd már fel! Nem
az estem.
- Most sértegetsz? – halljuk meg
hirtelen az említett szőkeség hangját az ajtó felől, aki először csak végigmér
minket, aztán rám néz és elmosolyodik. – Persze, hogy bejövök neki. Én
mindenkinek bejövök. És most, hogy ezt megbeszéltük, irány edzeni. Vagy nem
kaptok a szomszéd néni finom áfonyás sütijéből, amit az előbb adott nekem amég
ti itt megtárgyaltátok, hogy kinek jövök be. Na pá – int nekünk mielőtt
kiindul, majd visszafordulva még dob egy csókot Jongdaenek.
- Hát ez nem normális – nézünk össze,
aztán elindulunk, még mielőtt megvonja tőlünk Yifan az isteni áfonyás sütit.
- Akkor most ki tetszik? Yifan
vagy Joonmyun? – fordulok Jongdae felé még utoljára, de nem válaszol, csak
elvörösödve nyelvet ölt rám, aztán magához húz és átkarolja a vállam. Így
érkezünk meg a bejárati ajtóhoz, ahol egy ismerősen mély hang fogad.
- Nocsak, a párocska. Nem
ilyenkor kell elbújni kettesben, inkább edzeni kéne, hogy legalább egy leheletnyi
esélyed legyen a Próbán – gúnyolódik. De nem méltatom figyelemre, csak
rásandítok miközben elhaladunk mellette.


6 Megjegyzések
Szia ^^
VálaszTörlésNa, szerintem most az egész kolesz engem utál, hogy hajnalok hajnalán itt röhögök a tanulóban, de.. én esküszöm, nem tehetek róla xd ...
Már komolyan sajnálom szegény Baekiet xd .... Hogy szerencsétlent képzeletben már mindenki meg...tta Chanyeollal..:"D Halálos ><
De vééééégre tisztázódott, hogy mi a franc van Jongdaevel... *-* mármint, ja xd SUCHEN TwT <3 (javíts ki, ha tévedek..xd)
Egyébként egy áfonyás sütit most én is megennék ... .-. :3
Yifan egója meg nem ismer határokat xd Éreztem, hogy szűkösebb lett a hely is... :"D
De hogy Chanyeol még mindig az ovis módszerrel udvarol, háááát... kérem, ez már nem módi xd ... De már lassan csak alakulgat majd a dolog ~ ^^
Viszont azt remélem, hogy a Próbáról mindktten egy darabban és sárkányölés nélkül visszatérnek o.o Azért egy fél Baek vagy Jongdae mégsem az igazi O.O
Szép napot ~ :3
Szia :D
TörlésÓ ismerős érzés, mi is csináltunk ilyet, hogy hajnalban kiültünk a tanulóba röhögni, csak mi úgy hogy este ott maradtunk (nevelőtől függ persze) aztán valamikor 3-kor még ott ültünk xD
Amúgy Baeket én is kezdem sajnálni, gondolkodtam, hogy valamit könnyítek a dolgain, de aztán maradtam ennél xd Jaaj Jongdae xD Nem mondok semmit, úgyis kiderül minden :3
Én is megenném..azért írtam bele xD De azóta se ettem :c
Yifan olyan kis rokonlélek Jongdaevel xD Mindkettő egoista ^^
Na és akkor most jön a nagy hír, ami úgy tűnik senkinek nem világos. Nem tudom igazából, hogy én írtam ilyenre vagy csak amiatt mert tudjátok hogy Baekyeol történet, de Chanyeolnak NEM tetszik Baek :"D Nem azért paraszt mert nem tud udvarolni, ő csak szimplán bunkó paraszt, de főleg Baekkal meg Jongdaeval xD Szal itt még nincs szó semmi ilyenről ^^ (maaajd lesz :3) Bocs hogy leromboltam az elképzelést csak tisztába kell már tenni a dolgokat xD
Jongdae Próbája még sokára lesz :3 De igazad van, a fél Baek vagy Jongdae nem az igazi ><
Neked is szép napot ^^ Ilyenkor fent lenni...remélem nem alszol be napközbe :D
Szia~
VálaszTörlésVégre hétvége van, így nyugodt lélekkel olvashatok, és véleményezhetek pár sort :).
Szegény Baek, a hideg futkos a hátamon a próba miatt. Fogalmam sincs, hogy fog zajlani maga a Próba, de remélem, hogy nem lesz semmi baja Baekkie-nek, vagy legalább is némi sérüléssel lerendezódik ez az egész. Az apja egy kicsit megváltozott, vagy csak nekem tűnt fel? Hmm...nem tudom, de mintha egy fokkal kedvesebb volna Baekkie-vel. Már arra is gondoltam, hogy megtetszett neki az egyik nő a faluból, áh, de nem hiszem, csak nekem van túl nagy fantáziám, vagy de?^^
Jaj, imádom az érzelgős Jongdae-t. Igaz, hogy belevagyok esve a mindig poénkodós Chen-be. De, szerintem neki is kell egy-két ilyen komolyabb/érzelgősebb pillanat, hisz ettől csak mégjobban bekúszik a szívembe. Még mindig ő a legkedveltebb mellékszereplőm, ebben a sztoriban.... Yifan a második. Apropó Yifan! Istenem, lehet valaki ennél is szekszuálisabb -rávetemmagammostazonnal- ember? Felvisítottam, amikor azt mondta, hogy "...Én mindenkinek bejövök...", hát igen és még szerény is xD. De igaza van, Yifan még egy nyolcvan éves nagymamát/nagypapát is képes felizgatni, azzal a testalkattal. A fejéről meg nem is beszélek...khm...^^.
Jól olvastam, hogy már csak három(!!!) nap van a Próbáig?! Óh, te jó ég! Kicsi Baekkie, ne lazsálj! Nem akarok, fél Baekkie-t ><
Öröm volt ezt a részt is olvasni, várom már a folytatást, még mindig egy nagy kérdőjel nekem ez a fici^^ Ami furcsa, mivel mindig van egy-két elképzelésem az általam olvasott sztorikról, de ez...hááát, szégyen vagy nem szégyen, de halványlila gőzöm sincs, mi lesz a végkifejlete.
Fighting!
Üdv, Berni♡
Szia :D
TörlésÉs én nagyon örülök ennek a véleménynek :3
Jaj olyan szívesen írnám már a próbát, de hát ugye odáig még el kell jutni. Addig még fognak történni dolgok. Baek apja amúgy valóban kedvesebb volt, már ha a gúnyolódás hiányát lehet így mondani xD Bár rá nem akartam nagyon figyelmet fordítani, de aztán ez úgy belekerült, és ha már így bele írtam akkor oka is lesz természetesen. Majd meglátod mi lesz, deeee....jó tipp :d
Jongdaet én is imádom :3 Ezért is lett ilyen fontos szereplő ebben a ficben, nem tudtam kihagyni. Szóval örülök, hogy tetszik a karaktere, na meg hogy Yifané is tetszik :D Kicsit egos, de legalább van mire, mert hát valljuk be, van mire....szóval én se mondok inkább róla többet ^^
Igen, már csak három nap, pontosabban három és fél, mert ez a nap ugye még nincs befejezve, talán délelőtt tíznél járhatnak. Eredetileg egy rész lett volna egy nap, csak aztán nem úgy jött ki. Jaj komolyan már úgy várom hogy írhassam a próbás részt xD Kíváncsi vagyok mit szóltok majd hozzá :3
Nagyon örülök, hogy tetszett ez a rész is, annak meg külön, hogy ilyen kis (ezek szerint) kiszámíthatatlan, mert ez azt jelenti, hogy élvezhető. Legalábbis nálam azt jelenti általában ^^
Bocsi, előbb akartam válaszolni, már mikor visszaírtam, csak nem sikerült, most meg belefutottam a Melon élő közvetítésébe youtuben és most látom először aztán nehéz elszakadni :"D
Köszönöm, hogy írtál :3 <3
Szia Nida!
VálaszTörlésSUCHENT AKAROK! Kész eldöntöttem. Ès még azt meri mondani Jongdae, hogy az nem volt randi. Hát mi volt akkor?
Junmyeon egy tündéri pasi, igazán kedves volt tőle, ahogy Baekhyunnal bánt. *.*
Na persze Yifan se egy utolsó alak, és ritkább a KrisChen, mint a másik páros, de... Aj, lehet tényleg Minseok kéne ide, megoldaná a problémám. :-)
Baekhyun meg mi a frászt csinál magával éjszaka, hogy mindenki azt feltételezi róla, hogy huncutkodott? Sajna még nincs kivel. De ami késik, nem múlik. Lesz majd olyan, hogy tényleg AZT csinálta valakivel, de letagadja vagy bármi.
Na de addig is ott lesz még a nagy nap. Komolyan már csak három napja van? Szerencsétlen :O Nem is tudom, hogy mit kìvánjak neki, talán a szerencse lenne a legmegfelelőbb.
Köszönöm, hogy olvashattam, bàr olvastam volna még tovább is, hamár most jelent meg Chanyeol, de várok a folytatásig. Pusz
Ditta
Szia :DD
TörlésEzt már valahogy vártam :'D Hát mert Jongdae olyan kis szemérmes...aha, persze...xD Vicces, hogy Joonmyun így tetszik nektek, pedig eredetileg nem is terveztem neki valami nagy szerepet :3 Lassanként amúgy már én is ott tartok, hogy Minseok...:d
Nos, nem tudom mit csinál álmában, de ma asszem átérzem o.O Mai napig még nem ijedtem meg magamtól mikor tükörbe néztem x'DD
Nos igen, vészesen fogynak a napjai, de valahogy majd csak kitart, hisz ott van neki Jongdae :)
Nagyon örülök, hogy tetszett, lehet, hogy hamarabb tudom hozni a folytatást mint ahogy terveztem, persze semmit nem mondok biztosra ^^ Köszi hogy írtál nekem :3 <3