Apámhoz sietek, köszönök, és már megyünk is tovább. Valami üzletről kezd nekem magyarázni amit nemrég kötött, és ami engem természetesen egyáltalán nem érdekel. Nem is értem mihez kellettem ennyire. Mondjuk másnak nem tud eldicsekedni a zseniális ötleteivel, amik annyira nem zseniálisak. Vagy csak én nem tudom értékelni. Végül is mindegy, a lényeg ugyanaz… ő mesél, én szenvedek. Egészen hazáig azt hallgatom, hogy tíz birka így, tizenöt ló úgy, kettőt sikerült betörni, és valami nagyon jó üzletet kötött valakivel, valahol, valamiről. Mert ha még nem említettem volna, főleg gazdálkodással foglalkozik. Nem tudom ő ezt mindek nevezi, de én biztosan nem tartalmas beszélgetésnek. Bár mit is mondhatnék neki? Elmesélhetném, hogy Jongdae bele van esve Yifanba, de most talán mégsem Yifanba, mert lehet hogy másban, de nem vagyok benne biztos mert furán viselkedik, és amúgy is… Vagy, hogy Chanyeollal és Joonmyunnal edzettünk, és majdnem leszúrtam a nagy fülűt. Biztos értékelné. 
               - Figyelsz Baekhyun?
               - Persze – kapom fel a fejem, de természetesen fogalmam sincs miről lehet szó. Valahogy sosem sikerül figyelemmel követnem sokig ezeket a beszélgetéseket, akkor sem ha valóban koncentrálok, és próbálok odafigyelni. Nem tudom miért, talán csak nem köt le, mert nem érdekel. Bár akkor a manó fülű ellenségemre se figyelnék, mert ő meg aztán végképp nem érdekel. Na majd a legközelebbi apámmal való beszélgetés alkalmával ezen fogok gondolkozni.

              
- Akkor én most megyek. Jó éjszakát – köszönök el, pár órával később, mikor már megvacsoráztunk. Egész idő alatt apám csak beszélt és beszélt, és én hallgattam. Bár ilyenkor legalább mondhatni jó kedve van. Nem szól meg semmiért, nem kérdez az edzésről, Yifanról vagy egyéb olyan dologról amiről nem szívesen beszélek neki.
- Jó éjszakát – köszön el ő is, miután felkelek az asztaltól. Az emeletre sietek és miután magamhoz veszem a pizsomámámat, a fürdőbe megyek. Eredetileg azt terveztem, hogy kiülök kicsit a tetőre, de egyrészt nagyon fáradt vagyok és nincs hozzá erőm se, hogy felmásszak, másrészt kicsit tartok tőle, hogy Chanyeol megint meglát. Bár még mindig nem tudom mit keresett errefelé, nem kockáztatok. Nem tenne jót, ha apám megtudná.
Gyorsan végzek a fürdéssel, már az összes gondolatom a jó puha ágyacskám körül forog, mégis, mikor végre elterülök rajta, inkább az jut eszembe, hogy holnap ki kell faggatnom Jongdaet.

               - Fiam! El fogsz késni! – hallom ahogy apám felkiabál nekem, de nincs erőm kinyitni a szemem, pedig érzem hogy igaza van. Pont belesüt a szemembe a nap, és ilyen csak valamikor fél nyolc körül szokott lenni ebben az évszakban. Fél nyolc….nyolckor kezdek Yifannál…fél óra múlva… Ahogy sikerül felfognom a dolgot, egyből ugrok ki az ágyamból, öltözök, és rohanok le a konyhába. Biztos azért történik ez mert tegnap úgy örültem, hogy apám nincs itthon és lazítottam. Ez a büntetésem.
               - Fiam – fordul meg a székén apám, kezében a kávéjával, hogy pontosan szemben legyen velem – el fogsz késni. – Mondja ezt, teljesen nyugodtan, minden grimaszt nélkülözve, mintha máskor nem kiabálná le a fejem a helyéről ha ilyenkor indulok el. Nem ilyenkor kelek, ilyenkor indulok! – Kapkodd magad – int, majd vissza is fordul, és folytatja az újságja tanulmányozását.
Nem tudom mi van ma, de ha Jongdae csöndes lesz, Yifan pedig komoly és szigorú, akkor….nos, akkor nem tudom mit csinálok, de kijelenthetem, hogy a világ megőrült. De a falu minimum. Mindenesetre gyorsan megiszom a tejeskávém, cipőt húzok, és már rohanok is ki az ajtón, miközben még elköszönök apámtól. Ahogy kilépek az ajtón, szinte rögön Jondaebe botlok, aki meg sem próbál segíteni, hogy ne essek orra, inkább csak jót nevet rajtam.
               - Legalább te normás vagy – kapaszkodok meg a vállába, hogy kifújjam magam a nagy ijedtség után.
               - Normális? Én? Baek jól vagy? – néz rám rémülten, de én csak megcsapom kicsit, és elindulok Yifan felé. – Amúgy mit keresel itt? – szegezem neki gyanakodva a kérdést.
               - Baekhyun….már háromnegyed nyolc. És te nem voltál sehol. Yifan aggódott, hogy hol lehetsz, úgyhogy engem küldött a keresésedre. Tudod Baek, én nem ítéllek el, de már második reggel nézel ki úgy mint akit az este valaki rendesen az ágyba döngölt, izé, akarom mondani….mindegy, szóval magyarázatot várok. Bár – vigyorog rám sunyin – ha azt mondod, hogy tegnap is nálatok vendégeskedett a Park család, akkor nincs több kérdésem – vigyora kiszélesedik, és pontosan velem egy időben kezd el futni. Na jó, talán kicsit előbb, mert pont kicsúszik a kezeim közül a ruhája ujja.
               - Állj meg te kis mocsok! – rohanok utána. Valami újat kéne kitalálnom, ez a „kis mocsok” már nem elég hatásos.
Észre se veszem, de pár perc kergetőzés után Yifan háza előtt találom magam. A kis sunyi ide akar menekülni? Hát legyen, jobban ismerem ezt a házat szinte mint a sajátomat, rajtam nem foghat ki. Utána rohanok a házba, az előszobában csak egy fél másodpercre állok meg, amég lerúgom magamról a cipőimet, és már rohanok is tovább a nappalin keresztül, teszünk egy kört az emeleten, lerohanunk a lépcsőn, aztán az egyik kanyarban eltűnik a szemem elől. Lassan sétálok át a nappalin és a konyha felé veszem az irányt. Az asztal és a pultok között Yifan áll, mögötte pedig, szorosan hozzábújva, drága barátom. Akár egy ragadozó, közelítem meg az asztalt, de nem kerülöm meg, inkább csak leülök egy hozzám közel eső székre, és onnan figyelem őket átható tekintettel.
               - Gyanúsak vagytok nekem.
               - Neked is jó reggelt Baekhyun. Esetleg most, hogy végig futottatok a házamon kétszer, megkérdezhetem mi az oka ennek az intenzív reggeli bemelegítésnek? – Komolyan hangon mondja, de nem tudja teljesen elfojtani a mosolyát.
               - Csak egy kis bemelegítés, mint ahogy azt te is mondtad – mosolygok rá. – De…ne válts témát. Gyanúsak vagytok nekem. – Bökök feléjük mutatóujjammal, és hogy állításomat igazoljam, átható – legalábbis annak szánt – tekintetemmel végigmérem őket.
               - És mit találsz bennünk annyira gyanúsnak Ó Baekhyun?
Mit kell Jongdaenek folyton kötözködni? Mért nem tudja csak úgy elfogadni, hogy gyanúsak? Mit kell ebben kételkedni? Amúgy is nagyon jól tudja miről beszélek, nem hiszem el, hogy semmi sincs köztük. Lerí róluk, hogy valami van.
               - Tudod te azt. De most az egyszer elengedlek, még annak ellenére is amit mondtál.
               - Mért? Mit mondott? Jongdae – fordul hátra amennyire tud, hogy az említettre nézzen – mit mondtál neki már megint? És amúgy Baekhyun – néz rám ismét – mért nézel ki már második napja úgy, mint akit valaki éjszaka jól meg….mármint mint akinek durva éjszakája volt? – teszi fel a nagy kérdést, és most ő világít át engem a tekintetével, mintha így megtudhatná az okot. Jongdae közben már a földön vergődik, és sírva röhög Yifan kérdésén. Mért van az, hogy ezek ennyire egyformán gondolkodnak?
               - Tudatnám veled, hogy én nem az a földön fetrengő szerencsétlen vagyok ott – mutatok legjobb barátom felé kicsit már ingerülten – szóval engem senki nem döngölhet az ágyamba éjszaka…
               - Csak nappal – vág közbe Jongdae.
               - Nappal sem! Kivéve ha…
               - Chanyeol az.
               - Inkább egy csaj aki…
               - Nagyon hasonlít Chanyeolra.
               - Jongdae fogd már be a pofád! Nem úgy volt, hogy te ott a földön hülyére röhögöd magad?
               - Ennél jobban?
               - Jogos – zárom le a beszélgetést, és inkább nem mondok semmi mást. Ezekkel nem lehet beszélni.
               - Szóval – szólal meg Mesterem – mit is mondtál neki reggel Jongdae?
               - Na most már abbahagyhatnátok a szexuális életem….
               - Ami nincs.
               - ….kibeszélését. Neked meg Jongdae nem azt mondtam, hogy fogd be?
Inkább felkelek és ott hagyom őket. Ezek ketten együtt már majdnem rosszabbak mint három Park Chanyeol. Ami azért elég szép teljesítmény, bár ha azt nézem, Chanyeol sosem zargatott vele, hogy nézek ki reggelente. Mondjuk nem is látott még reggel. Szép is lenne, azt aztán már tényleg nem tudnám kimagyarázni, kivéve ha az utcán futnánk össze és úgy….bár hol máshol találkozhatnánk?
Elsétálok hátra a lovakhoz, meglátogatom kedvenc pacimat. Nem tervezek egyhamar visszamenni, bár ha nagyon hiányzok nekik úgyis megtalálnak, az edzést ellógni nem akarom, szóval előbb-utóbb vissza kell mennem hozzájuk, de egyenlőre nincs kedvem. Nem haragszok arra a lököttre csak ilyenkor nem tudok vele mit kezdeni, én fáradt vagyok, ő meg bolond. Nem túl jó párosítás. Viszont még lóg nekem egy vallomással, mert még mindig nem mesélte el mi történt az után, hogy apám megjelent tegnap. Bár nem is nagyon volt ideje elmesélni, pedig reggel akartam kivallatni, miközben jövünk ide, de hát nem jött össze. Talán majd este, edzés után sikerül.
               - Hé – hallom meg valaki hangját kintről. Én az istállóban ülök az egyik állásban, pár még szét nem szedett szénabálán.
               - Itt vagyok – kiáltok ki, hátha fontos, bár most senkihez sincs kedvem. Hallom a puha puffanásokat ahogy valaki közeledik, lassan kinyílik az ajtó, de nem nézek oda, csak ülök tovább, lábaimat felhúzva és átkarolva, miközben fejemet a térdeimen pihentetem. Most majd biztos jön a szent beszéd, amit nem vennék persze rossz néven, de most nincs kedvem hozzá. Megint elöntenek borús gondolataim, eszembe jut a Próba, hogy mi lesz ha nem sikerül… Mégis csak egy több száz kilós óriási fenevad lesz az ellenségem, és bármennyire is nem akarom majd megölni, mert nem akarom, mért is akarnám? Ő is élőlény mint én, vagy egy kutya. Szóval bármennyire is nem akarok vele végezni, ő meg akar majd engem ölni, hiszen ellenség vagyok a számára. Láttam már nem egy Próbát, köztük olyat is amin nem sikerült a fiúnak győzni, mert túl gyenge volt, lassú, esetleg rémült. Legalább az utolsót kizárhatom, ha már az első kettőben nem vagyok biztos. Elméletileg a vesztesnek az lenne a büntetése, hogy száműzik vagy legalább elküldik jó pár évre, hogy magára találjon…vagy mi. Az öregek ezt mondják. De én csak három lehetőséget látok. Az első, ha megölöm a sárkányt, a második, ha elmenekül a sárkány, a harmadik ha a sárkány öl meg engem. Mert ő el tud repüli, én hogy futhatnék el előle? Lehetetlen.
               - Hé, jól vagy? – hallom meg magam mellől a kérdés, kedves, szinte lágy hangon.
               - Persze, csak…félek a Próbától. Mi lesz ha nem sikerül vagy meg kell ölnöm a sárkányt? Nem akarom megölni, de azt se, hogy ő öljön meg engem. Mi lesz ha meghalok? Mi lesz apámmal, Yifannal, Jongdaevel? Főleg Jongdaevel... Lehet, hogy kívülről mindig vidámnak és erősnek tűnik, de ezt biztos nem viselné el ő sem. Félek. Már csak három nap és ki kell oda állnom, a falu elé, a sárkány elé. Én erre még nem készültem fel…
Ez tipikusan az az eset, mikor az embernek elég bármilyen apróság, hogy kibukjon és ez az apróság, jelen esetben a konyhában történt piszkálásom volt, amire máskor nem reagáltam volna semmit, esetleg velük nevetek.
               - Semmi baj. Ügyes vagy, minden rendben lesz. – Magához ölel és nem enged el, bár nem is akarok elhúzódni. Mért van az, hogy az egyetlen embert, aki előtt kibukott belőlem ez az egész, alig ismerem. Talán csak perceket ülünk, a szénabála tetején, de nekem óráknak tűnik. Egy idő után halk lépteket hallok meg kintről, de nem mozdulok meg. Nincs kedvem.
               - Baekhyun – lép be Jongdae, de az arcán az aggodalmat, egyből a meglepődöttség veszi át.  – Joonmyun, hát te?
               - Úgy volt, hogy ma is jövünk edzeni, de úgy tűnik egyenlőre nem lesz itt semmilyen edzés. – Végigsimít a hátamon, aztán felkel mellőlem és eltűnik az ajtó mögött. Tény hogy nem ismerem Joonmyunt, de már most kedvelem.
               - Jongdae – szólok neki, mire rögtön hozzám szalad, és mellém ül, majdnem pontosan ugyan úgy mint az előbb Joonmyun – tetszik neked? – bökök fejemmel az előbb távozó után – Mert ha szeretnéd még segítek is, hogy összejöjjetek.
Először döbbenten néz rám, aztán elmosolyodik és miután kijelenti, hogy bolond vagyok, megölelget, majd elenged, és neki is el kell mondanom az egész beszédet a félelmeimről amik a Próbával kapcsolatosak.
               - Nem lesz semmi baj. Ha nagyon muszáj, akkor ott leszünk Yifannal és vigyázunk rád, de nem lesz rá szükséged. Ha meg nagyon rosszul sül el, én örömmel elköltözök veled. Mit szólsz? – vigyorog rám, de látszik rajta, hogy komolyan gondolja.  – De nem lesz semmi baj, főleg mert meg kell nézned majd az én Próbámat és nem törött csontokkal vagy ilyesmi. Ígérd meg, hogy ott leszel – és felemeli a kezét, hogy mint kiskorunkban, kisujj esküvel tegyek neki ígéretet.
               - Ígérem. De csak egy feltétellel. Meséld el, hogy mi volt miután apám tegnap elrángatott onnan.
               - Most? Edzeni kéne…mármint tudom, fura hogy ezt pont én mondom, de hidd el Baek, jót tenne. Kiengedni a feszültséget meg ilyenek. Péppé verheted Chanyeolt ha szeretnéd. Na? – Látszik rajta, hogy nagyon próbálkozik, de ebből nem engedek.
               - Igen most.
Fáradtan sóhajt fel, miközben a plafont pásztázza. Nagyon jól tudja, hogy most nem menekülhet, pedig nem szeretné elmondani. Tuti titkol valamit, de most nem hagyom, hogy kicsússzon a kezeim közül, mindent ki fogok szedni belőle. Amúgy is ez volt a feltétel.
               - Rendben. Szóval…. Muszáj? – néz rám, mire egyből bólintok. – Jó, jó. Szóval… Addig te is tudod, hogy kergetőztünk. Mikor befordultam a sarkon, éppen sikerült megállnom, de jöttél te, akinek nem olyan tökéletesek a reflexei mint szerény személyemnek – vigyorog rám önelégülten – belém jöttél, és ráestünk Joonmyunra.
               - Igen, aztán én felkeltem te meg ott maradtál rajta.
               - Fogd be vagy nem mondom tovább. – Hű, nem szokott így rám parancsolni, ezt én szoktam. Csak megadón felemelem a kezeimet, mire folytatja. – Szóval ráestünk, megjelent apád, te felpattantál és elrohantál, és otthagytál engem! És, na jó, bevallom igazad van. Kicsit lefagytam ahogy ott támaszkodtam fölötte, mert…most muszáj bevallanom igaz? – tekint rám egy fél pillanatra, bár a választ úgyis tudja. – Elég jól néz ki. És hát nem minden nap fekszik alattam egy ilyen srác. De igazából nem történt semmi, felkeltem róla, sajnos muszáj volt, mert elég gyanús lettem volna, aztán egy darabig együtt mentünk, beszélgettünk, meg ha már úgyis arra jártunk és amúgy sem volt semmi dolgunk, beültünk a kávézóba ami ott a kisbolt mellett van. Valamikor este indultunk csak el, igazából nem tudom pontosan mikor, de tuti későn, mert otthon épphogy beestem vacsorára.
               - Szóval randiztatok.
               - Nem, csak… - kezd bele nagy lendülettel, de nem hagyom hogy folytassa.
               - De. Ez nagyon úgy hangzik. És valld be, könnyen beleesel valakibe. Szóval bejön?  Áh, minek is kérdezem, ez olyan egyértelmű mint hogy Chanyeol fogyatékos. Tehát bejön. Mennyire?
Szinte már az arcába mászok, úgy kérdezgetem, de nem tehetek róla. Kíváncsi vagyok.
               - Milyen kis virgonc lettél, mehetünk is edzeni – kelne fel, de visszarántom magam mellé.
               - Ilyenekhez bezzeg van benned erő – morogja csak úgy magának. – És mielőtt rosszra gondolnál…
               - Azzal már elkéstél.
               - Akkor most, hogy rosszra gondoltál, nem, ismétlem nem akarok rámozdulni. Hogy tudnék utána a szemébe nézni? Együtt edzünk, nem rémlik? És amúgy is Chanyeol haverja. Nem csak te nem bírod a nagy fülűt. Bár igaz, hogy Joonmyun teljesen más mint ő, de akkor is. Ez nem lenne rendben.
               - Ez nem kifogás. Akkor viszont mégis tetszik Yifan? Vagyis azt tudom, mert helyes, szóval biztos bejön, de érted.
               - Nem tetszik fogd már fel! Nem az estem.
               - Most sértegetsz? – halljuk meg hirtelen az említett szőkeség hangját az ajtó felől, aki először csak végigmér minket, aztán rám néz és elmosolyodik. – Persze, hogy bejövök neki. Én mindenkinek bejövök. És most, hogy ezt megbeszéltük, irány edzeni. Vagy nem kaptok a szomszéd néni finom áfonyás sütijéből, amit az előbb adott nekem amég ti itt megtárgyaltátok, hogy kinek jövök be. Na pá – int nekünk mielőtt kiindul, majd visszafordulva még dob egy csókot Jongdaenek.
               - Hát ez nem normális – nézünk össze, aztán elindulunk, még mielőtt megvonja tőlünk Yifan az isteni áfonyás sütit.
               - Akkor most ki tetszik? Yifan vagy Joonmyun? – fordulok Jongdae felé még utoljára, de nem válaszol, csak elvörösödve nyelvet ölt rám, aztán magához húz és átkarolja a vállam. Így érkezünk meg a bejárati ajtóhoz, ahol egy ismerősen mély hang fogad.
               - Nocsak, a párocska. Nem ilyenkor kell elbújni kettesben, inkább edzeni kéne, hogy legalább egy leheletnyi esélyed legyen a Próbán – gúnyolódik. De nem méltatom figyelemre, csak rásandítok miközben elhaladunk mellette.
               - Fogd be Füles.