Egész éjszaka forgolódtam, semmit nem aludtam, csak arra tudtam gondolni ami este történt. Sosem láttam még ilyet. Egyáltalán lehetséges ez? Bár erre azt hiszem már megvan a válasz, hisz a saját szememmel láttam, de még így is hihetetlen. Remélem Chanyeol és Joonmyun ma is velünk edz, akkor megkérdezhetném tőle, mi is történt. Feltéve, ha lesz bátorságom, és ő valóban ott lesz, mert ebben kételkedek. Ha velem történt volna, én nem mennék oda úgy, mintha misem történt volna. Bár most a Fülesről van szó, tőle meg bármi kitelik.

Ma reggel nem apám kiabálása keltett, hisz nem is aludtam, ráadásul már legalább hajnali négykor a szobámban mászkáltam fel-alá, aztán öt körül felmászta ma tetőre, és onnan néztem meg a napfelkeltét. Most pedig, miközben apám még fel sem kelt, én már itt ülök a konyhában, teljesen felöltözve, és várom, hogy elindulhassak Yifanhoz.  Nem akarok túl korán zavarni ott, tudom, hogy reggelente amúgy is kezelhetetlen és morcos, de ha megzavarom, akkor ilyen is marad egész nap, amire semmi szükségem most.
Miközben várom, hogy múljon az idő, megcsinálom apám kávéját. Pont akkor lép be, mikor bögrébe öntöm a feketét. Furcsán méreget miközben leül az asztalhoz, halkan megköszöni mikor elé rakom a bögrét, de csak mert fontosnak tartja az illemet. Mikor látja, hogy indulni készülök, utánam szól, megkérdezi hová megyek ilyen korán. Kelletlenül válaszolok, hiszen hová is mehetnék ilyenkor? Valószínűleg nem tetszik neki a válaszom, de most nem tudok vele törődni, talán látja hogy nyúzott vagyok, de nem szól utánam, hogy számon kérje a viselkedésem.
               Hamar odaérek Yifanhoz, útközben nem találkozok senkivel, bár mit is vártam, szinte a fél falu alszik még. Akik korán kelnek, azok már dolgoznak, a többiek pedig most ébredeznek még csak.
Ahogy belépek az ajtón, rá kell jönnöm, hogy Yifan az utóbbiakhoz tartozik, mert még csak most vánszorog le a lépcsőn egy melegítőnadrágban, a haja össze-vissza áll, és a szemeit még mindig annyira összeszorítja, hogy kételkedek benne, lát-e egyáltalán.
               - Jó reggelt Yifan – köszönök neki, mire megijed, de mikor rájön, hogy csak én vagyok az, és nem valami gyilkos, nyugodtan áttotyog a konyhába egy kávéért.
               - Ma is jönnek Chanyeolék edzeni? – teszem fel az egem legjobban érdeklő kérdést, miközben  elhelyezkedek egy székben.
               - Persze, még egy kis gyakorlás nem árthat. Na meg…úgy láttam jót tesz neked. Még meg sem dicsértelek rendesen, pedig fantasztikus voltál!
Nem tudok nem elmosolyodni rajta. Kicsit el is feledteti velem, hogy miért jöttem korábban, de sajnos nem túl hosszú időre.  Amíg a többiekre várunk, Yifan egyfolytában beszél, szerintem látja rajtam, hogy nem igazán…vagyok magamnál, mert viccelődik, és még csak meg sem említi a Próbát, ami nála elég ritka.
               - Sziasztok! – kiáltja el magát Jongdae, ahogy belép az ajtón, de szinte egyből el is hallgat. Pár pillanat után értetlenül fordulok felé, hogy mégis mi történt a jókedvével hirtelen. Elsőre nem értem miért áll az ajtóban kissé sokkosan, de nem kell hozzá sokat gondolkodnom, hogy rájöjjek. Yifan még mindig ugyan úgy áll a konyhában, ahogy fél órája lejött a lépcsőn, vagyis egy szál melegítőnadrágban. Bár köztudottan nekem nem jön be a mesterem, meg kell hagyni, nem néz ki rosszul, és úgy látom ez Jongdaenek is feltűnt. Viszont a szőke vagy nem vette észre milyen hatással van a haveromra, vagy nem érdekli, vagy csak úgy tesz mint aki észre se vette, de lazán visszaköszön neki, aztán megkérdezi meghozták-e már az újságot miközben elsétál lőtte, hogy kinézzen az ablakon, végül egy csábos mosolyt villant rá, és közli, hogy elmegy felöltözni. Tény, hogy Yifan nem szokott félmeztelenül mászkálni, legalábbis Jongdae még nem látta így, de nem gondoltam, hogy ilyen hatással lesz rá.
               - Hé Jongdae, folyik a nyálad – szólok rá barátomra vigyorogva, mikor Yifan eltűnik az emeleten.
               - Ezt…ezt te is láttad? – fordul felém még mindig tátott szájjal. – Vagy csak álmodom? Mert akkor nem akarok felébredni.
               - Igen, én is láttam. Nyáron edzéseken gyakori látvány.
               - Ha ezt tudom…már rég veletek edzenék!
               - Azt gondoltam – nevetek fel. – Viszont most már ha megesküszöl sem hiszem el, hogy nincs köztetek valami, mert ezt tutira direkt csinálta. Le se tagadhatná!
               - Mit nem tagadhatnék le? – jön le a szőke, egyik kezével a haját igazgatva, másikban az előbbi kávésbögrével a lépcsőn.
               - Hogy dögös vagy. Mármint nem, vagyis de, de nem azt akartam mondani, csak….
Szegény Jongdae teljesen vörös fejjel áll még mindig az ajtóban, valószínűleg legszívesebben elbújna szégyenében, ami nála elég ritka jelenség.
               - Köszi – simít végig barátom arcán, egy hatalmas mosoly kíséretében, aztán hátat fordít és elmegy reggelit készíteni. Közben Jongdae még mindig nagy szemekkel mered utána, én pedig alig tudom visszafogni magam, hogy ne törjek ki hangos nevetésben. Miközben barátom lassan magához tér, Yifan elém tesz egy bögre tejeskávét. Amíg a reggeli készül, Jongdae az öccséről mesél, a srác végre összeszedte magát, és nem a múltkori lány miatt bánkódik. Jó ezt hallani, szegényt sajnáltam, olyan savanyú képet vágott.
Lassan Yifan is befejezi a reggelit, leül hozzánk és beszáll a beszélgetésbe. Fél nyolc körül megérkezik Joonmyun, mosolyogva – ahogy azt tőle már megszokhattuk – köszön, és leül Jongdae mellé.
               - Hát a haverod hol hagytad? – teszi fel a szöszi a kérdést, ami az én gondolataim közt is ott motoszkál.
               - Nem tudom – rázza meg a fejét Joonmyun. – Reggel elém szokott jönni, de ma nem volt sehol, úgyhogy elmentem hozzájuk, de az apja azt mondta tegnap este óta nem látta. Gondolom volt valami elintéznivalója – vonja meg a vállát.
Tegnap este. Hirtelen visszatér az eddigi rossz érzésem. Hiszen tegnap este nálunk volt, akkor…akkor lett rosszul. Mi történhetett?
               - Hé! Baek, baj van? Nagyon ijedt fejet vágsz, jól vagy? – hajol közelebb hozzám, mire a többiek is felém fordulnak.
               - Tegnap… - kezdek bele tétován – Chanyeol és az apja nálunk voltak.
               - Megint? Mit keresnek azok folyton nálatok? – kiált fel Jongdae meglepődve, talán kicsit mérgesen.
               - Ne most Jongdae – inti le a mesterem – folytasd csak Baek.
               - Apám felküldött minket a szobámba, gondolom hogy ne zavarjunk. Vagy fél órát ültünk fent csendben, mikor hirtelen rosszul lett. Kiesett a fotelból, úgy tűnt nagy fájdalmai vannak, de nem tudtam mit tegyek. Amikor le akartam menni szólni, visszarántott, de azt sem engedte hogy a közelébe menjek. És amikor… - Nem tudom elmondani. Hinnének nekem egyáltalán? Hiszen ez őrültség, én se hinném el ha más mondaná, még így se hiszem el teljesen, pedig láttam!
               - Amikor? – teszi fel óvatosan a kérdést Yifan, folytatásra bíztatva ezzel.
               - Amikor rám nézett…sárgák voltak a szemei. Szinte világított! Hiszel nekem, ugye? – nézek rá kétségbeesetten. Ha most nem hisznek nekem…
               - Sárgák? – szólal meg most először Joonmyun is döbbenten. – És ez tegnap este történt?
               - Inkább éjfél körül, de igen – bólintok.
Kicsit olyan, mintha nem is magán a tényen, hanem az időponton lepődne meg, de nem foglalkozok most ezzel. Ráérek később is elgondolkozni ezen.
               - Meg kellene keresnünk – szólal meg szokatlanul halkan Jongdae, mintha félne feltenni azt a kérdést, ami valójában mind a négyünkben ott motoszkál – nem gondoljátok?
               - De igen Jongdae, azonban Baekhyunnak holnapután részt kell vennie a Próbán. Nem tudom mennyire engedhetjük meg magunknak, hogy az utolsó lehetőséget az edzésre, kihagyjuk. Ne érts félre Joonmyun, kedvelem Chanyeolt és aggódok érte, te is tudod, de nekem most Baekhyun az első.
Olyan komolyan jeleni ki, olyan hidegséggel, hogy szinte megmozdulni sem merek. Mindig tudtam, hogy Yifan elkötelezett és kemény is tud lenni, de sosem hallottam még így beszélni olyannal akit kedvel.
               - De Yifan! Nektek nem kell segíteni, ráértek a Próba után ezzel foglalkozni, de Joonmyun és én attól még megpróbálhatjuk megkeresi Yeolt, nem?
               - Azt hittem nem kedveled.
               - Ez igaz, de mégis csak… Rosszul volt, eltűnt és nem hiszem, hogy most jobb állapotban lenne mint tegnap este.
Nem gondoltam, hogy a legjobb barátom az ellenségünket akarja majd egyszer megtalálni, mielőtt annak komolyabb baja eshetne, és nem együtt örülünk, hogy végre eltűnt. Azt meg végképp nem gondoltam, hogy ebben az egészben majd támogatom. Már épp kelnék fel az asztaltól, hogy átvéve a szót meggyőzzem Yifant, de Joonmyun a vállamnál fogva visszanyom a székre.
               - Baekhyun, te és Yifan itt maradtok edzeni, Jongdae segít nektek, én pedig elmegyek és megkeresem Chanyeolt.
Már épp ellenkeznék, de nem hagyja. Jongdaen is látszik, hogy nem tetszik neki az ötlet, de még mielőtt megszólalhatnak, Joonmyun nemes egyszerűséggel befogja a száját.
               - Tegyétek amit mondtam. Nem azért tűnt el nyomtalanul, hogy most a keresésére induljatok. Tudok egy-két helyet ahol lehet, de azokról nektek egyenlőre nem kell tudnotok.
               - De miért? Biztos izgalmas, az ilyenek mindig azok. A könyveken is az ilyen váratlan fordulatok a legjobbak – kezd bele Jongdae újra a szövegelésbe, miután leszedi magáról Joonmyun kezét, de az csak fejcsóválva néz rá.
Végül maradunk az eredeti tervnél, ami szerint mi edzünk, az alacsony srác meg megkeresi Fülest. Egész délelőtt gyakorlunk, de egyikőnk sem tud koncentrálni, pedig pont hogy jól kéne magamat  érezzem, hiszen nincs aki sértegessen, aki az orrom alá dörgölje mennyire szánalmas és béna vagyok. Örülnöm kéne, hogy eltűnt és reménykedni, hogy soha többet nem látom, de nem megy. Az ütéseim gyengék, lassú vagyok, és egy perc alatt földre kerülök. Onnan nézem, ahogy Yifan kissé idegesen ingatja a fejét, lassanként már kínjában.  Aggódom Yeolért, és ez az őrületbe kerget. Vagy ennyire jószívű vagyok, vagy ennyire őrült. Az utóbbira gyanakszom.
               - Elég lesz! – Yifan hangjára megrezzenek, de leengedem a kardom. – Ennek így semmi értelme. Nem koncentrálsz, még egy kölyök is megverne, nem hogy Jongdae. Bár megértem, izgulsz a Próba miatt, úgy nézel ki mint aki semmit nem aludt, és hiába tagadod, tudom hogy aggódsz Chanyeol miatt.
               - Nem tagadom – vonom meg a vállam, és az itatónak támasztom a kardom. Ahogy visszafordulok, két meglepett arccal találom szembe magam, bár annyira nem lepődök meg rajta. Nagyjából erre számítottam. – Mi az? Nincs értelme tagadni. Ki nem állhatom, ez tény, de most eltűnt, méghozzá nem épp békés körülmények között. Természetes, hogy nyugtalanít.
               - Nos…igen. Akkor…most szerintem menjünk, és ebédeljünk meg, aztán kitaláljuk mi legyen, mert így nem jó. Így nincs értelme edzeni.
Mind egyetértünk abban, hogy ez egy jó ötlet, így elindulunk be a házba ahol aztán Jongdae és én a konyhaasztalnál foglalunk helyet, egy-egy tea társaságában, Yifan pedig összeszedi a hozzávalókat az ebédhez. Ha nem ismerném, meglepődnék rajta hogy tud főzni, viszont így jó pár évnyi ismeretség után már nem szentelek a dolognak különösebb figyelmet, főleg, hogy szinte az ő főztjén nőttem fel. Ha én egyszer túlélem a Próbát, és netán mester lesz belőlem, akkor szerencsétlen kölyök tuti, hogy magának hozza az ebédet, talán ha szépen kérem még nekem is, mert hogy én jobb ha a konyha közelébe sem megyek, az is biztos.
Egyikünk se nagyon szólal meg, Yifan a gondolataiba mélyedve főzőcskéz, Jongdae az asztalra feküdve piszkál egy ottmaradt ceruzát unalmában, én pedig szintén az asztalon fekszek, de majd elalszok. Pár pillanatra becsukom a szemem is, nem akarok aludni, de már szinte fájnak. Arra kapom fel a fejem, hogy a tányér koppan mellettem a asztalon.
               - Oh, bocsi – simogatja meg a fejem Yifan – nem vettem észre, hogy elaludtál, különben nem keltettelek volna fel.
               - Semmi baj – dörzsölöm mega a szemeim, miközben rendesen felülök. Igazán visszaérhetne már Joonmyun, így nem tudunk semmit, és ez őrítő.
               - Azon gondolkodtam – szólal meg Jongdae hirtelen, de nem hagyom hogy végigmondja.
               - Mit csináltál? – nézek rá megdöbbenve, mire felhorkan és jelképesen fejen csap, aztán folytatja.
               - Szóval azon gondolkodtam, hogy mi van ha Chanyeol…öhm… - Úgy tűnik, még ő sem hisz igazán abban amit mondani akar, mert amint észreveszi kíváncsi tekintetünket, zavarba jön. – Szóval szerintetek nem lehetséges, hogy Chanyeol sárkány? Tudom, őrültségnek hangzik, de mért ne? A régi történetekben is így változnak át, nem is tudom, vérfarkassá mondjuk. Rosszul lesz, ráadásul éjfélkor és azt se felejtsük el, hogy világított a szeme!
               - Azt mondtam, hogy szinte….szóval csak nagyon élénk színe volt… - motyogom közbe, de nem figyel rám, teljesen fellelkesedett.
               - Tudod Jongdae – szól közbe Yifan is - egész hihető amit mondasz, de ilyenre még soha nem volt példa, legalábbis egyetlen egyszer sem tapasztalt senki hasonlót. Abszurd, hogy valaki alakot váltson, bár igaz…sárkányokkal harcolunk, másoknak ez is hihetetlen… Na mindegy, a lényeg, hogy ezt sajnos biztosan ki kell zárnunk. Pedig megnéztem volna! Hihetetlen lenne ha valóság lenne! – lelkesedik fel ő is, de hamar alább hagy az izgalma. – Meg aztán, egy fontos dolgot elfelejtettél. Az összes valaha ismert sárkánynak, fekete szeme van. Sötét, mint… - az asztalra könyököl, úgy dől közelebb hozzánk, de látszik, hogy közben erősen gondolkozik, mihez hasonlíthatná a sárkány szemét – mint éjszaka a bányában.
Yifan elszánt és komoly tekintete ellenére, belőlünk egyszerre robban ki a nevetés.
               - Ennél azért kicsit – fulladozik mellettem Jongdae – elmésebb hasonlatra számítottam.
Mesterem csak legyint egyet, és motyog valami olyasmit, hogy „hálátlanok”, de mi még percekig nevetünk az asztalra borulva. Egy ideig még néz minket a szőke, de mikor rájön, hogy ebből értelmes beszélgetés már nem lesz, kelletlenül a pulthoz megy, hogy egy újabb bögre kávét töltsön magának.
– Remélem azért felfogtátok amit mondtam. Bármenyire is lenne izgalmas, ez lehetetlen.
Miután megesszük az ebédünket, a délután hátralevő részét a konyhában töltjük, beszélgetünk, próbálunk rájönni történt-e valami az elmúlt pár napban ami erre utalhatott, persze nem jutunk semmire. A végén már csak fekszünk az asztalon, és próbálunk úgy tenni mint aki valami igen fontos dolgot eszel ki éppen. Végül Yifan ezt megelégelve, a Próbáról kezd mesélni. Természetesen már milliószor hallottam hogy is megy ez, sőt, nagyon sokon ott is voltam, hiszen nem én vagyok az egyetlen akinek ilyen lesz, és ilyenkor az egész falu összegyűlik, hogy megnézze, de most részletesen mesél róla. Holnap az asszonyok elkezdik feldíszíteni az utcákat, virágok kerülnek az oszlopokra, szalagok, lámpások. De nem csak az utcára kerülnek ki a díszek, hanem a nem messze lévő tisztásig vezető utat is kirakják velük. Szerencsére későn kezd csak sötétedni, szóval bőven lesz időnk. A főtéren asztalokat állítanak fel, tele lesznek sok-sok finomsággal, aminek persze mindenki nagyon fog örülni holnapután az ünnepségen. Ha győzök, akkor a születésnapomat ünnepeljük velük, ha vesztek…nos, akkor valószínűleg halotti tor lesz. Bár ez ritkán fordul elő, volt rá példa. A Próba napján mindenki izgatott, főleg a kisgyerekek, közülük sokan nem láttak még sárkányt. Én is izgatott voltam mindig, alig vártam, hogy elfogják a kiválasztott példányt, mikor bezárták és otthagyták, Jongdaevel a bokrok között osonva meglestük. Hatalmasak és erősek voltak, úgy álltak a ketrecükben mint valami kőszobor. Soha egyik sem mozdult, bár ez főleg azért, mert a ketrec lécei égették a bőrüket ha hozzáértek. Nem tudom pontosan miből vannak azok a hatalmas zárkák, de olyan anyagból készül a kardunk is, amit külön a Próbára kapunk.
               -  Sziasztok – lép be az ajtón Joonmyun, ezzel megszakítva a mesedélutánt. Nem is kell semmit mondania. Egyedül jött. Az arca megviselt, ideges, úgy néz ki, mintha két napja nem aludt volna, és az arca jobb oldalát egy keskeny, de hosszú vágás díszíti, a szélén rászáradt vérrel. Szerintem fel sem tűnt még neki.
               - Szóval nincs meg – sóhajt fel Yifan.
               - Nincs – rázza meg a fejét komoran. – De valami más megvan – néz rám – Baekhyun, azt hiszem valamit látnod kell. – Kérdő tekintetemre nem felel, csak megfordul, és visszamegy a kertbe. Azonnal ugrok, felhúzom a cipőimet és már megyek is utána. Persze nem csak én, pár pillanat múlva már Yifan és Jongdae is mellettünk vannak. Az erdő felé megyünk. Ott csak egyetlen egy dolog lehet. – Elfogták a sárkányod – válaszol út közben, ki nem mondott kérdésemre. Rá kapom a tekintetem, de ő továbbra is csak előre néz. Most már csak egy kérdés motoszkál a fejemben, látom, hogy Yifan tudja mire gondolok, de nem szólal meg.
Nem a Próba előtti nap szokták befogni a sárkányt?