Már majdnem teljesen feljött a nap, Chanyeolék pedig nemrég hazamentek, vagy legalábbis feladták a keresésem. Bár valószínűleg inkább csak Morrigan ráncigálta haza őket, még a kiabálást is hallottam, amivel lerendezte őket. Kemény csaj.
Tudom, hogy vissza kell mennem, de azt nem, hogy tehetném meg. Mármint persze, egyszerűen fogom magam, visszamegyek, bocsánatot kérek, és megpróbálok úgy tenni, mintha nem zaklatna fel a dolog, de ehhez egyrészt túl nagy a bűntudatom, másrészt egyenlőre nem tudom elfogadni a helyzetet. Pedig ha belegondolok, csak olyan vagyok, mint Chanyeol és Sunbae. Vagyis inkább mint Morrigan, hiszen nem tudok sárkánnyá változni. De mégis, így, hogy nem máson tapasztalom ezt, hanem magamon, sokkal ijesztőbb.
               - Baekhyun… - Egy halk, ismerős hangot hallok magam alól, lágyan szól hozzám, mégis majd leesek a fáról ijedtemben. Morrigan áll a fa alatt, és kisség ijedten néz rám. Talán mert majdnem ráestem. – Gyere le, elküldtem a fiúkat. – Megrázom a fejem, hogy nem, mire közelebb lép, és megfogj az egyik alsó ágat. – Hát, akkor nekem kell felmennem – sóhajt fel, és elrugaszkodik.
               - Várj! – kiáltok fel – Inkább lemegyek. – Nem mondom, hogy valami kis csenevész fára fészkeltem be magam, de kettőnket már félek, nem bírna el. – Miért küldted el a srácokat? – kérdezem, mikor már mellette állok.
               - Miért? Lejöttél volna, ha itt vannak?
               - Nem…
               - Na ugye. Most pedig ki vele. Mi a baj? – Bíztatóan rám mosolyog, és megindulunk a falu mellett lévő hegy felé. Eleinte nehezen veszem rá magam, hogy beszélni kezdjek, de aztán egyre jobban belelendülök. Ő csak hallgat, néha kérdez valamit, vagy beleszól. Lassan elérünk egy kisebb ösvényt, azt követjük, fel a hegyre. Állítólag van fent egy kilátó valahol.
               - Azért nem kellett volna így elfutnod – szólal meg Morrigan, hosszú hallgatás után. – Mind nagyon aggódtunk, főleg Chanyeol. Fura, de ilyen helyzetekben, az emberi ösztönük erősebb, teljesen elfelejtik, hogy sárkányok, ezért nem találtak meg.
               - Akkor te hogy találtál meg?
               - A szagod után. – Ezt olyan természetességgel jelenti ki, mintha csak azt mondaná, hogy kész a tea.
               - Azt mondod, büdös vagyok? – vonom fel a szemöldököm, mire felnevet.
               - Nem, nem úgy értem. Mi is felismerjük az embereket illat alapján, pont mint a…mint a kutyák. A családtagjainkat ösztönösen, de a barátainkat is, vagy bárkit, akinek megjegyezzük az illatát. És a tiéd nagyon egyedi. Nem is értem, az a két idióta hogy nem figyelt erre. Tiszta bolondok.
Egy ideig csendbe sétálunk egymás mellett, az előző napokon gondolkodok, vagy hogy volt-e bármi előjele ennek a csodás tehetségemnek bármikor is, de semmi se jut eszembe. Mindig is olyan voltam, mint mindenki más.
               - És… amúgy mit gondolsz Sunbaeról?
               - Miért kérded? – kapom fel a fejem a kérdésre.
               - Tudod te azt, hallottad a beszélgetésünket.
               - Nem, én…
               - Jaj Baek, nem emlékszel – mutat a fülére – tökéletes a hallásom. Bár tényleg nagyon jó vagy osonásban, azt meg kell hagyni. Na, ki vele.
Szívesen kihagynám a beszélgetésnek ezt a részét, de hát nincs sok lehetőségem. Amúgy sem tudok erre sok mindent mondani, Sunbae kedves, segítőkész, egy rossz szavam nem lehet rá. Bár fura, hogy vonzódik hozzám, és azt hiszem, sosem fogom megszokni a gondolatot, de mióta először jártam a faluban, nem tett semmi olyat, szóval azt hiszem ezzel nem lesz gond. Morrigan viszonylag megelégszik a kapott válasszal, szóval inkább az otthoni dolgokról kérdez. A barátaimról, a családomról. Ahogy megemlítem neki Jongdaet és Yifant, egyből rávágja, hogy kérjem meg Chanyeolt, hogy vigyen el hozzájuk, hadd látogassam meg őket kicsit, mert az egy dolog, hogy ő szólt nekik, hogy élek, de az nem ugyanaz. Na, ebben egyetértünk.
               - Yeol sose egyezne bele. Már akkor is ferde szemmel néz rám, ha egyedül akarok kimenni a házból. Mikor hozzátok mentem, akkor is ott jött velem díszkíséretnek – horkanok fel. Még hogy elvigyen haza. Még ha csak látogatóba is..
               - Akkor kérd meg Sunbaet. Nem tudna neked nemet mondani. – Sokat sejtetően pillant rám, még a szemöldökét is felvonja, amit nem tudok megállni nevetés nélkül, de aztán csak oldalba bököm, hogy hagyja abba, ez nem vicces. – De komolyan mondtam. Tényleg megkérhetnéd Sunbaet. Elvinnélek én, de hát… tudod.
Lassan felérünk a hegy tetejére. Itt már csak pár fa van, többnyire a nagyobb bokrok uralják a magaslatot, elég átlátható minden. A hegy alatt egy hatalmas tó húzódik, valószínűleg ugyanaz, ami a falu mellett is van. Keskeny ösvény vezet minket, végig a hegy keskeny peremén.
               - Nem emlékeztem, hogy ez ilyen keskeny – szólal meg mögöttem Morrigan – akkor nem jöttünk volna erre.
Ha tudtam volna, én se akartam volna erre jönni, de most már nem nagyon van más választásunk, megfordulni itt nem igazán lehet. Elég egyetlen rossz lépés, hogy az ember a mélybe zuhanjon. És milyen igazam van. A következő lépésnél, a szikla úgy porlik szét a talpam alatt, mintha erre gyakorolt volna egészen keletkezése óta. Annyira meglepődök, hogy még felkiáltani sincs időm, már zuhanok is. Valahonnan magam fölül hallom Morrigan hangját, aztán szárnysuhogást. Érzem, hogy valami karon ragad, és bár jelentősen lassabban, de zuhanunk tovább. Az utolsó gondolatom, hogy legalább nem sziklákra fogok érkezni, hanem vízbe…


               - MIÉRT NEM VIGYÁZTÁL RÁ JOBBAN!?
               - Vigyáztam értsd már meg!
               - Akkor miért fekszik eszméletlenül a szobájában??
               - Nagyon megijedt! Még jó, hogy elájult!
               - És vajon mitől ijedt meg? Ha jobban vigyáztál volna rá, nem lett volna oka megijedni!
               - Mintha nem lenne már alapból megijedve! Ugyan már. Ne próbáld rám kenni. Úgy csinálsz, mintha én nem aggódnék érte.
Fojtott hangú kiabálás szűrődik be az ajtó résein. Sajog a fejem, ahogy megmozdulok, úgyhogy inkább csak óvatosan az oldalamra fordulok, és fekszek tovább. Most már felismerem a szobát, ahol azóta lakok, mióta Chanyeol elrabolt így nem ijedek meg.
               - Bemegyek, megnézem hogy van. – Egy harmadik fél szólal meg, halkan, aztán lépéseket hallok. Az ajtóm halkan nyitódik, majd zárul. Háttal fekszek neki, így nem látja, hogy ébren vagyok. A homlokomra teszi a kezét, talán azt nézi lázas vagyok-e.
               - Sunbae – suttogom rekedten – mi történt?
               - Oh, ébren vagy? Nem akartam zavarni. – Hallom, ahogy felkel mellőlem.
               - Nem, maradj. Még ne szólj nekik. – A hátamra fordulok, hogy lássam, ő pedig az ágyam szélére ül. Halkan kezd mesélni, amiért két okból is hálás vagyok. Egyrészt, mert így nem kezd rá jobban a fejfájásom, másrészt, valószínűleg Chanyeolnak most se jut eszébe az érzékeit használni, szóval nem tudja, hogy ébren vagyok.
Ahogy szépen lassan megtudom, hogy mi is történt, annál jobban elképedek. De azért örülök is. Miután kicsúszott a talpam alól a talaj – szó szerint – Morrigan utánam ugrott. Mivel neki van szárnya, jóval előnyösebb helyzetben volt nálam, bár arra nem számított, hogy nem fog elbírni. Teljesen bepánikolt, attól félt, hogy – bár nem lett volna olyan fájdalmas a vízbe csapódás, hiszen lelassított minket – belefulladnék a vízbe. És láss csodát, egyszer csak átváltozott. Teljesen. Nem tudja, hogy csinálta, azóta nem sikerült neki, de Chanyeol arra gyanakszik, hogy miattam tudott átváltozni Morrigan.
               - Persze, hogy miattam. Megijedt. Az adrenalin miatt. Olyankor sok mindenre képes az ember.
               - Nem úgy Baekhyun, van amit… amit még nem tudsz. – Keserű mosollyal néz rám Sunbae, és ujjaival végigsimít az arcomon. – De ígérem, amint lehet, elmondom.
Eszembe jut, amit Morrigan mondott. Talán meg kéne próbálnom. Nem akarom kihasználni Sunbae kedvességét, esetleg az… érzéseit. De ez nem is feltétlenül kihasználás. Csak egy baráti kérés. Ha nemet mond, hát nemet mond.
               - Sunbae, lehet egy kérésem? – Reménykedve nézek fel rá. Csak egyezzen bele.
               - Persze, de ha azt akarod, akkor előre szólok, hogy legalább holnapig, nem engedlek ki az ágyból. – Szigorúan néz rám, majd hirtelen elvörösödik. Nem tudom, mi jutott eszébe, de azt hiszem nem is akarom.
               - Nekem nagyon messze van, de, nem vinnél valamikor el Seongsanba? – Mielőtt még tiltakozhatna, folytatom. – Tudom, hogy Chanyeol volt azóta otthon, és megnyugtatta Jongdaet és Yifant, hogy élek, de szeretnék találkozni velük. Bebizonyítani, hogy élek. Hiányoznak… - Látom rajta, hogy elgondolkozik a dolgon, ami jó jel így elsőnek. Tényleg nagyon hiányoznak már a többiek, és aggódok értük. Semmit nem tudok róluk azóta.
Persze mielőtt még Sunbae válaszolhatna, halkan nyílik az ajtó, és Chanyeol bukkan fel mögötte.
               - Baekhyun – lepődik meg – nem gondoltam, hogy felébredtél. – Közelebb lép, miközben Sunbaere sandít. – Miről beszéltetek?
               - Csak a barátairól. Hiányzik neki Jongdae. – Most Sunbae az, aki rám pillant. Talán nem biztos benne, hogy jól jegyezte meg barátom nevét.
               - Hiányzik a pasid, mi? – horkan fel Chanyeol, ami elég éles ellentétben áll az előző kedves megnyilvánulásával.
               - A pasija?
               - A pasim? – Egyszerre kérdezünk vissza Sunbaevel, ugyanolyan megdöbbenéssel. Ilyet azóta nem hallottam Chanyeoltól, hogy elmondta az igazat. Talán utoljára akkor beszélt így Jongdaeről, mikor még otthon voltunk.
               - Mindegy, bocs – vágja rá, miden bűntudat nélkül, és kisiet a szobából. Morrigan veszi át a helyét, akire kérdőn nézek fel. Nem értem mi baja hirtelen a colosnak, hiszen mikor bejött a szobába, semmi ellenséges viselkedést nem fedeztem fel rajta. Ugyanolyan értetlenül néz vissza rám, mint én rá. Pár pillanatig csendben nézünk egymásra, aztán Morrigan egyszer csak elvigyorodik, és Sunbaet arrább lökve, nyakamba ugrik.
               - Átváltoztam! – kiált fel lelkesen, nekem pedig fogalmam sincs, mit kéne mondanom, ezért csak elvigyorodok. Eddig valahogy fel se fogtam ennek a jelentőségét. Átváltozott sárkánnyá, teljesen, pedig azt hittük ez lehetetlen számára.
- Aucs, várj – nyögök fel, mire gyorsan elenged. – Semmi baj, nyugi, csak a vállam.


Mivel Sunbae – mint ezt előre kijelentette - nem enged felkelni, egész délután kártyáztunk, és egyéb ilyesmi. Megpróbáltuk elfoglalni magunkat, ami egész jól ment, én pedig megpróbáltam nem rákérdezni arra, hogy Chanyeol mégis hol a jó büdös francba van, ami már kevésbé ment jól.
Lassan besötétedett, már elég késő lehet. Tényleg kedvelem Sunbaet, de tudom, hogy ő semmit nem mondana el nekem, ahhoz túl jó fiú, így bármennyire is volt jó a társasága, már egy ideje azt vártam, mikor lép le. És most eljött a tökéletes alkalom. Kijelentette, hogy csinál vacsorát, méghozzá valami levest, amit állítólag biztosan nem ettem még soha, de ha igen, akkor sincs sok választásom, mert ez az egyetlen, amit el tud készíteni, és még finom is. Amint kilép az ajtón, Morrigan felé fordulok.
               - Tudom mit akarsz, és nem – rázza meg a fejét, de tudom, hogy nem fog sokáig tartani az ellenállása.
               - Kérlek, senki nem mond nekem semmit, te vagy az utolsó reményem, hogy valamit megtudjak. Legalább magamról. Igaz, a hegyről való leesésem lényegesen elvonta róla figyelmem, de attól még nem felejtettem el, hogy valami mutáns vagyok – fintorodok el.
               - Itt ennél sokkal többről van szó Baek. De ha Chanyeol megtudja, hogy elárultam, tuti megnyúz.
               - Nem véletlenül kértelek téged. Profin hazudsz, nem fogja észrevenni. Sunbaen egy kilométerről is látszik, hogy hazudik.
               - Igazán hízelgő – fintorodik el – de igazad van. Ebben a faluba szinte mindenki borzalmasan hazudik. Ebből is látszik, hogy nem innen származok – nevet fel. – Rendben, segítek, elmondok pár dolgot, de csak ha Sunbae elment.
Pont végszóra lép be az említett. Nem hazudott, lehet, hogy ez az egyetlen étel amit el tud készíteni, de ez tényleg nagyon finom. Családi recept, Morrigan is el tudja készíteni, de általában meghagyja a dicsőséget Sunbaenek. Sokáig marad, szegény nem is sejti, mennyire szeretném már lerázni. Tudni akarom mi ez a nagy rejtély körülöttem, és amíg itt van, addig nem beszélhetünk ilyenről.
Éjfél körül lehet, mire sikerül rávenni, hogy hazamenjen, persze Morrigan segítőkészen felajánlja, hogy itt marad velem, ha már Chanyeol felszívódott.
               - Szóval? – Behelyezkedik az ágyam végébe, a hátát a falnak döntve, és rám néz.
               - Szóval mi ez a nagy titkolózás? Miért vagyok olyan…”különleges”?
Fenyegetően mutogat felém – Ha ezt Chanyeol megtudja, hogy elmondtam, ki fog nyírni, szóval ajánlom, hogy nagyon szép virágokat hozz a síromra! Van egy régi legenda. A falubeliek között elég elterjedt, mindenki hisz benne, kicsit olyan mint egy vallás. Gondolom már hallottál Asharól, a sárkányról. Őt tartjuk az ősünknek, az ősanyánk. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy mindenki tőle származik, de valamilyen szinten mindenki kötődik hozzá.
               - De Chanyeol azt mondta, ő a leszármazottja – vágok közbe.
               - Nos… igen, valami olyasmi. Legalábbis a legenda szerint. Ashanak is voltak gyermekei, akiknek szintén, és így tovább… lehetséges, hogy Chanyeol a leszármazottja. Az ősi sárkányok, kicsit különböztek tőlünk. Tudtak beszélni, egy nagyon picit varázsolni – megjegyezném, azt mi is tudunk, de annyira kevés varázserőnk van, hogy nem is említjük - de nem tudtak átváltozni. Ők tényleg sárkányok voltak, nem volt emberi alakjuk.
               - És ennek mi köze ahhoz, hogy csupasz kézzel megégettem Chanyeolt?
               - El sem hinnéd, mennyi köze van a kettőnek egymáshoz. Ha igaza van Chanyeolnak, már pedig szerintem igaza van, akkor te nagyon különleges vagy. Nem csak nekünk, de a népünknek is.
               - Ezzel most nem nyugtattál meg…
               - Bocsi. Én csak az igazat mondom. Különleges adottságod van, amire Yongsan már évszázadok óta vár. És nézd csak – közelebb mászik, és a kezébe veszi az egyik tenyerem – nem történik semmi. Mérges voltál, ösztönösen csináltad, amit. Csak úgy, nem fog megtörténni. Tudod nem csak sárkányok léteztek régen. Nem mesélt anyukád kiskorodban meséket? Sárkányokról, hercegnőkről, és gonosz boszorkákról… esetleg varázslókról?
               - Mit akarsz ezzel mondani? – húzom össze a szemöldököm értetlenül. Ez túl sok infó egyszerre.
               - A mesék mindig igazak Baekhyun. – Lemászik az ágyamról, s miután ad egy puszit a fejem búbjára, az ajtóhoz lép. – Gondolkodj Baek. Jó éjt. – Rám mosolyog és kilép az ajtón.