- Ne, neee kérlek, bármit megteszek! Még az alsógatyáidat is kimosom! Na jó… ez azért túlzás… az alsógatyáidon kívül bármit megteszek!
- Ugyan Jongin, mind tudjuk, hogy csak ígérgetsz. Nem véletlenül akartál politikus lenni. – Hátat fordítok neki, és az asztalnak támaszkodok. Yifan a szemben lévő asztalnál ül, és minket néz. Látszik rajta, hogy menten elröhögi magát.
- Kérlek Jungkook! Tudod, hogy szeretlek. – Lecsúszik a rácsok mentén, és onnan néz rám kiskutya szemekkel. – Ezek megesznek! Legalább hadd kapjak külön cellát, légyszike, ki tudja, mit ragasztanak rám, talán még foltos lábgombájuk is van.
Eddig bírja Yifan, kitör belőle a röhögés, a narancslével együtt, ami az orrán át távozik.
- Fúj Yifan – húzza arrébb a jobb kezét, és kicsit megrázogatja, hátha így lejön róla a takonnyal fűszerezett narancslé. – Bár nekem már úgyis mindegy, megesznek vagy össze lábgombáznak, ezek után egy kis takony már nem árthat – legyint, és előkelő mozdulatokkal a cella másik felébe libeg. Yifan már a székről is leesett a röhögéstől, mi lesz vele, ha elmondom neki, hogy is került Jongin abba a cellába?
- Amúgy – ült vissza a székére a colos könnyeit törölgetve – igazán elmesélhetnéd végre, miből maradtam ki.
- Hol is kezdjem – dobom le magam én is a székembe.
- Ott, mikor az ebihal döglődött a homokba! – szól bele Jongin, de mikor megfenyegetem, hogy átteszem a szomszéd cellába, aztán vigyázzon a lyukára ahogy tud, befogja.
Hát hol is kezdhetném, ennek a gyönyörű napnak az elmesélését. Ha Yifan nem aludt volna be délben, és nem kéne egy egész hadsereg ahhoz, hogy felkeltsem, most nem itt tartanánk. Fáradtan sóhajtok fel, visszatartom a kitörni készülő röhögésem, és belekezdek. – Tudod, vannak azok a hülyék, akik mindent meg akarnak vizsgálni közelről, vagy fogadásból baromságokat csinálnak, és hát ismered Jongint, ő is egy ilyen balfasz.
- Mit mondasz? – Persze, ezt meghallja a kis gyökér.
- Azt, hogy én a helyedbe távolabb ülnék a rácstól, és félteném a seggem – szólok vissza neki vigyorogva, amit Yifan ismét nem bír ki röhögés nélkül, de most már a másik cellában ülők is kuncogni kezdenek. Hát igen, a humorom ellenállhatatlan. – Szóval ott tartottam hogy léteznek ezek a balfaszok, mint Jongin, tudod akik mindent bedugnak mindenhova. Emlékszel arra a pasira aki fogadásból bekapott egy villanykörtét aztán úgy is maradt? – kérdezem Yifantól, aki erre ismét felröhög, de most már visítva, bár nekem is meg kell állnom, hogy kiröhögjem magam rendesen, mert az az eset örök emlék marad. Igazi parti sztori. – Na, Jongin is így járt.
- Nem is igaz, közöm nincs egy villanykörtéhez se te fasz! – háborodik fel egyből. Ezt bezzeg hallotta.
- Hogy beszélsz a rend őrével? – Elvigyorodok, és megzörgetem a kulcsaimat. – Még áll az ajánlat. Tudod, a szomszédjaid már tegnap óta itt vannak, és nagyon magányosak szegények… - Egy tökéletesen kivitelezett szomorú, együtt érző arc után (volt időm begyakorolni) folytatom a már nem egyszer elkezdett történetet. – Jongin dél körül úgy gondolta, hogy közelebbről is megismerkedik egy üdítős üveggel. Addig ismerkedtek, hogy sikerült az ujjára húznia, ami aztán rászorult. Persze próbálta leszedni, de minél jobban feszegette, annál jobban rászorult, szóval kellett valami, amivel összetöri az üveget. Innentől kezdve már személyes az élmény, mert riasztottak bolti rabláshoz, ami TE – igazán gratulálok – átaludtál. Igazi jó munkaerő. Mire kiértem, Jongin már két utcával arrébb rohant, kezében egy kalapáccsal, a boltos utána, én meg a boltos után.
- Igazi Tom és Jerry – röhög fel Yifan, mire én szintén röhögve, hozzávágom a kulcsom. – És, meddig kell bent maradnia?
- Na erre én is nagyon kíváncsi lennék! – horkan fel Jongin sértetten.
- Még nem tudom, a boltos nem tett feljelentést. Miután megtudta a történetet, elkezdett röhögni, és… ja, onnantól átvette más. – Most, hogy már Yifan is ismeri a történetet, feldobom a lábaimat az asztalra, és elnyúlok a székemben, ma már csak nem történik semmi, lazíthatok egy kicsit.
- NEEEE! Engedj eeel!! Jungkooook!!!
Egyik szemem kinyitom, hogy lássam miért visít Jongin, de mikor látom, hogy csak az egyik pasas próbálja meginvitálni magukhoz, a szomszédos cellába, a rácson keresztül, megnyugodva csukom vissza a szemem. Egy problémával kevesebb.
*~vége~*

10 Megjegyzések
Embeeeeeeeeer, még hogy nem vagy elég hülye, sosem gondoltam volna, hogy erre kell a politius Jongin xd De most komolyan, egy üveggel, betörni a kirakatot? Szerencsétlen... Na, megvan az első kommentem az oldaladon, pedig a Taorishez akartam, aztán meg a sárkányos baekyeolhoz, de azt még nem olvastam el :d szóval ide kaptál :D
VálaszTörlésJóóóóó? :DDD Akkor jóóóóó :"DDD akkor csak várd ki a másik kettőt, amire még semmi ötletem xDD Hát igazából azért tört be, h kalapácsot szerezzen, amivel leszedheti az üveget az ujjáról x"D Hát még mindig nem olvastad el a TaoRist? Öööjjjj D: sose jutsz el odáig xD de nembaj, örülök ennek :3
TörlésMég nem jutottam el, nem volt kedvem az évekig tartó leírásokhoz, sorry :( de el fogom olvasni... egyszer.
TörlésTudom x"DD srry, az olyan xddd
TörlésNa ezt nevezem.xd nem tipikusan Nidás de a feladatnak megfelt.
VálaszTörlésAkkor jó xd Mi az h nem Nidás? Mért nem? :"D Mondjuk ok, tényleg nem...na majd ha egyszer befejezem a füves BAP-t :"D
TörlésAlig várom xd meg a jövő baekyeolt is ès követelés h yolo ugorjon le a szikláról xd gondolj bele baeki mekkorát nèze nagyon menö szárnyas yolon xd
TörlésVárd csak, ott poshad a...öö... fices mappa alján xD Meglátom mit tehetek az ügyben :'3
TörlésRajta is lehetsz!!! Szeretem olvasni amiket írsz xdd
TörlésFu má aszittem valaki írt, de már megint csak te vagy az... De azé köszi :3 xdd
Törlés