JR pov:

 Olyan 6 óra körül felkelek és felöltözök. Bármennyire is szeretném elkerülni, ezt a napot is túl kell élnem. Az iskolában....Jacksonnal.
Eszek valamit, majd bevánszorgok a suliba.
Tudom nagyon korán van még, de a szobába úgyse tudok mit kezdeni magammal. Itt se mondjuk, de az már más kérdés.
Igazából....kicsit kezd érdekelni Jackson. Mit tagadjam jófejnek tűnik. Talán még hagyom is neki magam.... Jézusom! Miket beszélek?! Elveszi az eszem. Mármint az alváshiány...természetesen.
Közben a terembe érek és a helyemre ülök. A kezem a fejemre hajtom, és elterülök a padon. Kevés volt azért az az alvás most...

 Hirtelen két kar ölel át hátulról. Ijedten ugrok egyet.
-Mi az isten? - fordulok hátra kicsit motyogva, de ekkor valami puha és nedves tapad ajkaimra. Nagyon jó érzés nem mondom de akkor is.....MI. AZ. ISTEN??
-Mi a fenét művelsz? - kiabálok rá támadómra amint sikerül tőle elhúzódnom - Jackson?! Te...te...te...te meg mit?
-Bocsi. - hajtja le a fejét vigyorogva miközben elenged - Nem tudtam ellenállni.

 Nagy csattanással érek földet.
-Ez meg mi volt? - motyogom a fejem fogva, miközben felkelek a földről.
Csak álmodtam volna? Mért álmodok ilyeneket? Általában az ember azt álmodja amit tudat alatt szeretne nem? Akkor ez egy rémálom volt. Én nem szeretnék semmi ilyesmit. Se tudat alatt, se tudatosan.
-JR! Szia! - lép be a terembe álmom főszereplője....inkább csak Jackson.
-Csá.
-Hát te ilyen korán itt vagy? Mindig az utolsó pillanatban szoktál beesni. - jön közelebb.
-Nem tudtam aludni. És ha lehet ne gyere közelebb. - mutatok a földre.
-Aish pedig azt hittem sikerült valamit elérnem tegnap. Na nembaj. Ma melletted fogok ülni amúgy. - jön még közelebb, és lepakol a pad másik felére.
-Mégis minek?
-Hogy szokd a társaságom.
-Legalább itt lenne nyugtom. - morgom, és visszaülök a helyemre.
-Na és történt valami érdekes mióta nem találkoztunk? Én voltam lenn a pályán Jaebum nagyon jól kosarazik. Láttad már? Áh biztosan.
És csak mondja, mondja és mondja.
Hogy tud ez ennyit pofázni?
-Mond csak nincs rajtad kikapcsológomb?  - fordulok felé mikor már tényleg megelégelem.
-Nem tudok róla. De ha szépen kéred befogom.
Csak morgok egyet és inkább beteszem a füleseimet és bekapcsolom a zenét. Még hogy szépen kérni. Na persze.
Lassan a több diák is megérkezik. Becsengetéskor pedig percre pontosan a tanár is. Na ez is ritka.
Természetesen elteszem a zenelejátszóm. Nem azért mert annyira figyelni akarok, csak nem akarom, hogy elvegyék.
A gondolataim ismét elterelődnek, és csak nézek ki az ablakon. Az álmom jut eszembe leginkább. Pedig jobb lenne elfelejteni.
-Hé! - bök oldalba Jackson és egy papírt tol elém amin egy sor áll csak.

 Mi a baj?

 Elgondolkodok rajta visszaírjak-e de mivel nincs jobb dolgom, tollat ragadok.

 Mégis mit gondolsz? Nem hagyod levegőhöz jutni az embert!

Kismillió okot tudnék amiért bajom van, de nem fogok mindjárt gyónásba kezdeni pár nap ismeretség után. 
Leteszem a tollam és elé tolom a fecnit. Ő csak meglepetten néz rám. Nem igazán tudom, hogy azon lepődött meg, hogy visszaírtam vagy, hogy megmondtam neki a véleményem....már sokadjára.

 Mért nem hagyod, hogy barátkozzak veled? Még az esélyét is elveszed! Pedig próbálkozok. El se hinnéd mennyire.

Próbálkozik? Hogyan? Hogy nem hagy élni? Jaebum és Mark is a barátom mégsem lógunk folyamatosan egymás nyakán.

 Kapsz egy esélyt. Ma ha vége a tanításnak. Estig veled leszek, elmegyünk ahova akarsz. De ha nem változik a véleményem leszállsz rólam. Értve?

 Nem nagyon tudom mi visz rá, hogy egyáltalán leírjak ilyeneket. Arra meg végképp nem tudom a választ, hogy még meg is mutatom neki. De komolyan gondolom. Kap egy esélyt. Csak is egyet. Had jöjjön csak rá, velem nem olyan egyszerű összehaverkodni mint másokkal.

 Igen! Köszönöm! Imádlak!

 Csak elfintorodva nézek a papírra és gyorsan a táskámba gyűröm mielőtt a tanár észreveszi. Pont az előtt sikerül eltennem mielőtt ideérne. Szereti felolvasni az ilyen leveleket és megszégyeníteni így a diákokat. Csúnya titkok derültek már így ki. Szemét dolog de nem tudunk vele mit csinálni. 
Az óra végéig többet nem szólunk egymáshoz. Ő figyel, én pedig nézek ki a fejemből. Meg az ablakon néha. 
A csengő riaszt fel 'álmomból' és egyből Jacksonra nézek. Nem tudom mért. Talán csak kíváncsi vagyok hogyan fog viselkedni. Elvégre azt mondtam neki, hogy tanítás után az övé vagyok. Na jó ez így nagyon hülyén hangzik....mintha....erre nem is gondolok inkább.
Nem igazán foglalkozik velem, rám mosolyog aztán elhagyja a termet pár sráccal. Gondolom a barátai. 
Mennyivel jobb lenne ha én is egy osztályba járnék a barátaimmal. De ezen már úgysem változtathatok. 

 Becsengetés előtt pár perccel tér vissza ideiglenes padtársam, és bevágódik mellém. Nagy vigyorral néz rám de nem szól semmit. Előszedi a következő órai cuccát és ekkor halljuk meg a csengőt.
Ezen az órán nem szólunk egymáshoz, és nem úgy néz ki, hogy délig bármit is szándékozik lépni felém. Legalább betartja amit ígért. Ezt jó tudni.
Az egész nap így telik el, csak az utolsó óránk után szólal meg, mikor összeszedem a cuccaim és készülnék kimenni a teremből.
-Hová mész? - kapja el a karom.
-A koleszba enni?
-Nem. Megígérted. Innentől estig velem vagy.
-Azért enni elmehetek?
-Persze. De velem. Meghívlak, mit szólsz? - mosolyog rám.
-Hát jó. - egyezek bele. Azért azt hittem enni még elenged egyedül.
Elenged és elindul ki a suliból, én pedig engedelmesen követem. Csak pár utcát megyünk lejjebb az iskolától és máris egy kicsike étterem előtt állunk. Tipikusan olyannak tűnik ahova a diákok beugranak ebédelni, de itt alig van pár ember.
Egy asztalhoz vezet és leül velem szemben.
Rendelünk, én pedig körbenézek amég várjuk az ételt.
Egész kellemes hely és nincsen tömeg. Ez egy jó pont.
-Na és mi vett rá, hogy a mai napod velem töltsd? - fúrja tekintetét az enyémbe.
-Hmm....nem is tudom. Talán csak a kíváncsiság.
-Most olyan más vagy. Nem szólsz  le minden második percben. Csak nem felszínre tört a kedvességed?
-Nem. Csak úgy döntöttem figyelembe veszem hogy meghívsz. De ne hidd, hogy ettől most könnyebb dolgod van. Nincs. Csak kapsz egy jó pontot.
-Ez is haladás. - mosolyog magában.
-Na majd meglátjuk. - mosolyodok el őszintén én is talán először mióta találkoztunk.
Lassan az ételt is megkapjuk, és egész jól elbeszélgetünk amég eszünk. Furcsa ez azok után ahogy eddig viselkedett. Nagyon fura ez a gyerek mikor rájönnek a hülyeségei, de végül is most egész normális. Ez talán jelent még egy plusz pontot....talán. Majd meglátom milyen lesz a következő pár órába.

 Miután befejeztük még maradtunk egy kicsit beszélgetni, aztán elindultunk valamerre. Így kötöttünk ki egy kosárlabdapályán.
Valahonnan egy labda is előkerül, bár azt nem tudom honnan.
-Úgy tudom szeretsz játszani.
-Igen. Bár nem igen szoktam.
-Na az feltűnt. Sose látlak a pályánál pedig sokat vagyok ott.
-Szóval szereted te is? - nézek rá meglepődve. Nem nézném ki belőle.
-Igen. Bár csapatban játszani annyira nem. Inkább csak dobálni.
-És mi a terv? Kosarazunk és közben összebarátkozunk? - veszem ki a kezéből a labdát miután ledobom a táskám én is a palánk mellé.
-Nagyjából. Megpróbálok kiszedni belőled pár dolgot.
-Ezt, hogy érted? - dobom el a labdát.
-Eddig csak semleges dolgokról beszéltünk. Ideje megismerni egymást. Azta! - marad tátva a szája ahogy az előbb eldobott labdám csont nélkül megy át a kosáron. - Te tényleg tudsz valamit.
-Ugye? - villantok egy győztes mosolyt és átpasszolom neki a labdát.
Eldobja. Nem, hogy csont nélküli nem lesz, de még a kosáron se megy át.
-Egy igazi profival van dolgom. - sétálok mellé nevetve.
Valahogy a kosarazás mindig feloldotta a gátlásaimat. Ilyenkor sokkal közvetlenebb vagyok.
-Jolvan na. Bele kell jönnöm. Régen játszottam már.
-Azt látom. De ha ide állnál - mutatok kicsit hátrébb magam mellé - könnyebben bedobnád.
Kicsit tétovázik, de azért azt teszi amit mondok. Eldobja és....
-Kosár! - kiált fel boldogan.
-Na ugye. De mond meg őszintén. Nem tudsz játszani igaz? - nézek rá mire kicsit lenyugszik.
-Na jó. Igazad van. Nem tudok játszani. Mindig szerettem volna de nem volt aki segítsen. Általánosban is azt mondták mikor be akartam állni a kezdő csapatba, hogy túl alacsony vagyok. De hát honnan lehetne azt tudni akkor, hogy nem fogok még nőni? Az egy másik dolog, hogy most se vagyok valami nagyon magas. De azért sok alacsonyabb ember van nálam. A lényeg, hogy sose volt aki megtanítson, egyedül pedig nem volt kedvem le járkálni.
És most...úgy gondoltam örülnél ha ide jönnénk. Gondolom a tömeg miatt nem szoktál lemenni Markékkal.
Miközben beszél leül a földre, én pedig vele szembe.
-Igen ezt jól gondolod. És ha már itt vagyunk én taníthatnálak. Igaz? - kérdezem szomorúan. Valahogy jól esett eddig arra gondolni, hogy tényleg csak azért hívott mert barátkozni akar és nem akar szívességet kérni.
De megint csalódtam.
-Nem! Nem akartam ilyet kérni. Nem is igazán akartam ezt elmondani, bár abból, hogy néha még a palánkot sem találom el rá lehet jönni mekkora tehetség vagyok. Nehéz lenne eltitkolni. - nevet fel szomorúan - Én csak szerettem volna eljönni ide veled. Nem akartam, hogy taníts csak, hogy szórakozzunk.
Talán mégsem csalódtam.
-Akkor - kelek fel - gyere. Mit ülsz még ott? Ülve nem lehet kosarazni!
Meglepetten pislog fel rám, majd gyorsan felkel. 
-Szóval játszunk? - csillan fel a szeme.
-Persze. Felváltva dobunk. Te jössz. - mosolyodok el, és  odadobom neki a labdát.
Elkapja és újra próbálkozik onnan ahova az előbb mutattam.
-Bement!  - ugrál örömében.
Muszáj rajta mosolyognom. Annyira aranyos ahogy örül egyetlen egy kosárnak. 
Nekem dobja a labdát . Én is dobok. Ismét bemegy, már meg sem lepődök. Jacksonnak is egyre jobban megy ahogy segítek neki. 
Tényleg csak nem volt aki tanítsa. Amúgy nem is olyan lehetetlen, hogy jó legyen. Van hozzá érzéke csak gyakorlata nincs. 
-Nem bírom tovább. - terül el a földön két óra múlva.
-Puhány. - guggolok le mellé mosolyogva és oldalba bököm.
-Yah! - csap rá a kezemre - Ne piszkáld az alvó oroszlánt!
-Halott oroszlán...esetleg.
-Sokkal többet mosolyogsz mint eddig. Ez azt jelenti kapok még esélyt? - vált hirtelen témát.
-Hmm...talán. - ülök le mellé.
Nem válaszol csak elnyúlik a földön mégjbban. Hogy lehet ennyire kimerülni ennyitől? Ez így nem lesz jó. Na majd változtatunk rajta.
Valahogy ez alatt a pár óra alat nagyon megkeveltem. Nem gondoltam, hogy ez lesz. Azt hittem olyan lesz mint mások. Nem is tudom mivel győzött meg. Talán azzal, hogy nem magára gondolt mikor idehozott. Nem azt akarta, hogy tanítsam csak, hogy szórakozzunk. Ha továbbra is ilyen lesz akkor talán kap még esélyt.
-Na jólvan. Menjünk haza. Az ágyadban is tudsz aludni nem csak a pálya közepén. Vagy jobban szereted a betont mint az ágyad? Mert akkor itt is maradtasz. - vigyorgok, majd egy kissebb nyöszörgés szerű válasz után felhúzom a földről.
-Holnap eljövünk megint? - néz rám miután felkel.
-Még meg kell néznem a napirendem. Tudod, nagyon elfoglalt ember vagyok.
Még halkan motyog valamit, hogy 'na persze' majd elindulunk a kolesz felé.