Most komolyan csak szívatott? Nagyon gonosz.
Már két nap eltelt mióta Baekhyunnal kibékültünk, és Kyungsoot azóta is próbálom kivallatni, de mindig meglép. Vagy a tesójával találkozik, vagy épp bejön egy vendég. Mindig van valami.
Baekkel viszont nem sikerült előrelépni. Néha megölelem, vagy ő egem, de ennél több szinte sose történik.
- Chan! Figyelj már egy kicsit, mindjárt felborítod azt a poharat! - szól rám Soo.
Soo?
- Kyungsoo? Már két napja kerülsz, most meg magadtól idejössz? Ez nagyon gyanús ugye tudod?
- Szerintem nem az. Csak láttam rajtad a szenvedést és nem tudtam nem idejönni - mosolyodik el.
Tipikus. Ha én keresem akkor nincs sehol, de ha már feladom akkor egyből megjelenik.
- Na mesélj. Mi a baj?
- Csak…olyan mintha megint "csak barátok" lennénk Baekhyunnal - rajzolok idéző jelet a levegőbe. - Azóta, hogy elmentem hozzá és kicsit…rámásztam…nem tudom, talán megijedt tőlem.
- Mért várod, hogy ő nyisson? Menj oda és…szóval csak azt akarom mondani, hogy te vagy a dominánsabb. Neked kéne lépni. Vedd úgy mintha egy lányt akarnál befűzni, csak ő nem vinnyog, és sokkal aranyosabb. Mellesleg jobban is illik hozzád - ül le egy székre miközben magyaráz.
- Soo.. volt már barátom. Tudom, hogy megy - ülök le vele szembe én is.
- Akkor hol a gond?
- De ő olyan más mint akikkel eddig voltam. Őt tényleg szeretem.
- Ez tényleg elég nagy különbség! Viszont nekem most - néz az órára a pult fölött - mennem kéne, de ahogy látom neked is.
Csak egy kérdő pillantást kap tőlem, mire folytatja.
- Dél van. Mehetsz Baekyunhoz.
Így már minden világos! Gyorsan elköszönök Sootól é s a többi munka társamtól, majd rohanok átöltözni. Fura, de még mindig ugyanolyan izgatott vagyok ha oda megyek, pedig már nem csak távolról figyelem az én kis pincérkémet. Sosem gondoltam, hogy valaha eljutok idáig.
És mégis.
A fülesemet a fülembe dugva indulok az Afternoon Tea felé. Most már tényleg mondhatom, hogy tél eleje van. Majd lefagynak a kezeim…meg a füleim.

Megborzongva lépek be az ismerős ajtón. Jól esik a meleg levegő. Egy laza mozdulattal húzom ki a fülemből a fül hallgatót, és  a nyakamba akasztom ahogy az asztalom felé indulok. Néha elgondolkozom rajta miért nem ül ott soha senki…de sosem jutok semmire. Biztos elátkozták.
- Szia Chanyeol! Hogy vagy?  - szólal meg mellettem egy már jól ismert hang.
- Szia Jongin. Megvagyok, bár ha meg tudnád nekem mondani Baekhyun merre....
-Baekhyun mi? - vigyorog. - Amúgy azt hiszem valahova elküldte a főnök.
- Mindig őt küldi?  - morgom az orrom alatt, de aztán inkább mást kérdezek. - Amúgy…van egy kis időd most? - hámozom le magamról a kabátom.
- Hát - néz körbe - igen, most egy kicsit ráérek. Csak te vagy itt egyedül.
- Akkor beszélgessünk egy kicsit. Persze ha nem baj.
Kicsit megszeppenten néz rám, pedig nem állt szándékomban megijeszteni. Én tényleg csak kérdezni akarok pár dolgot.
- Honnan jött a Kai becenév? Olyan fura…mondjuk illik hozzád - mosolygok rá, direkt, hogy ne ijesszem meg megint.
- Az nem…tényleg erről akarsz beszélni? - ül le velem szembe, kicsit sötét tekintettel. És én még attól féltem, hogy ő ijed meg tőlem.... Rohadtul  félelmetes ezzel a tekintettel.
- Ha…ha nem baj... Kíváncsi vagyok.
- Akkor gondolom az is érdekel honnan ismerem Kyungsoot.
Csak bólintok, és tovább figyelem. Mintha nem is ő lenne.
- Hát akkor kezdem az elején. Egy éve találkoztam először Kyungsooval. Az öccsével egy helyen dolgoztam, így tudtam, hogy van egy bátyja, csak azt nem, hogy ki az. De ez most mindegy is. Tudom, hogy viszonyulsz Beakhyunhoz, ezért nem félek elmondani, hogy én is vonzódom a férfiakhoz valamilyen szinten.
- Kyungsoohoz? - kerekednek el a szemeim.
- Nem! - olyan idegesen néz rám, mintha valami nagyon rosszat mondtam volna. Mint aki a tekintetével is megölne akár ha tudna. - Az öccse, Kyungwoo…titokba összejöttünk, de a bátyja ellenezte. Utáltam amiért nem akarta, hogy együtt legyünk. Pedig semmi rosszat nem tettem! Imádtam Kyungwoot. Még most is imádom.... - jelenik meg egy könnycsepp a szemében, de látszik, hogy tartani akarja magát - de elvette tőlem. Hazugságokat talált ki rólam neki. Olyanokat, hogy megvertem kisebbeket és elettem a pénzüket és, hogy őt csak kihasználom. És Kyungwoo elhitte. Bár mért is ne tette volna…hiszen a testvére, aki csak jót akar neki.... - lefolyik egy nedves csepp az arcán ahogy beszél, de nem törődik vele.
Komolyan ilyet tett volna Soo? Nem tudom elképzelni róla. Hiszen mindenkivel olyan kedves, mi oka lett volna pont Jonginnal kivételezni?
- És…honnan van a beceneved? - kérdem előre félve, hogy esetleg ezzel még jobban felszakítom a sebeit és jobban összetöröm.
- Kyungwoo adta nekem mikor még csak barátok voltunk. Csak akkor hívott így mikor ketten voltunk. Mások előtt sose. Mikor összejöttünk arról sem tudott senki, még a bátyja sem. Mikor először rajtakapott minket, hogy az ölemben ült még nem volt semmi. Még örült is nekünk. Nem tudom mi változott meg…aztán mikor összevesztünk…Kyungwoo sem kérdezte sose mi az igazság, hogy igaz-e amit Soo rólam terjesztett...
Most már biztos vagyok benne, hogy nem volt az. Nem nézném ki belőle, hogy ilyeneket csinálna.
Csöndben ülünk tovább egymással szemben, és a helységet az ő halk szipogása tölti be. Nem tudom mit csináljak, sosem tudtam mit kéne tenni mikor egy ember mellettem sír. Hogy kell ilyenkor megnyugtatni valakit?
Ezt a pillanatot választja Baek is, hogy visszaérjen. Amint meglátja a pityergő Jongint, egyből hozzánk szalad és megöleli. Én csak az asztal lapját nézem, mintha én lennék a bűnös amiért ilyen, de végül is…én vagyok a hibás. Ha nem kíváncsiskodok, ha nem kérdezek rá akkor talán még mindig olyan vidám lenne mint mikor leültünk. Talán nem téptem volna fel a sebeket…de mit is vártam? Hogy majd mosolyogva fog válaszolni és elmesélni miért van ez a gyűlölet köztük? És én még azt hittem jártak…naiv voltam. Azt hittem más nem is állhat a háttérben.
Baekhyunnak lassan sikerül megvigasztalnia, és elviszi a hátsó helységbe de előtte int nekem, hogy el ne merjek mozdulni innen. Nem mintha amúgy el akartam volna.

- Mi történt? - tér vissza jó tíz perc múlva Baekkie.
- Elmesélte mért nincsenek jóba Kyungsooval.
- Elmondta? - lepődik meg.
- Igen. Ez meglepő? - lepődök meg most már én is.
- Nem beszélt róla soha..... Köze van a sráchoz akiről néha titokzatosan beszélt itt? Biztos köze van hozzá. Kyungsooról beszélt?
- Nem tudom. Szerintem nem. Talán inkább az öccséről.
- Jonginnak van öccse?!
- Nem neki butus, Soonak - mosolygok rá. Aranyos ahogy így próbál rájönni a dolgokra.
- Mi van? Most már tényleg nem értem.
Nekiállok elmagyarázni neki a dolgokat, hátha együtt okosabbak leszünk. Vagy kétszer annyi időbe telik nekem mint Jonginnak, de végül megérti miről is van szó. Bonyolult helyzet az biztos.
- Nem kéne beleavatkoznunk. De rossz hallani ami történt - gondolkodik el.
- Igen, egyetértek, De olyan nehéz elhinni, hogy Soo ilyet tenne. Ugyanakkor Jonginról se hiszem, hogy hazudna. Aish…olyan nehéz.... - támasztom meg a kezemmel a fejem.
- A fejed?
- Nem! Ez az egész! Nem tudom mi lenne a helyes.
- Én se... De még ráérünk ezen gondolkodni. Most egy ideig ne hozzuk fel ezt Jongin előtt. Ja és ma korábban zárunk úgyhogy akár mehetünk is. Már csak mi vagyunk itt - néz körbe. - Jongin is hazament az előbb.
Olyan furán működik néha ez a kávézó. Baek csak ide-oda mászkálhat, néha korábban zárnak. Különös.
- Akkor menjünk. Hova szeretnél? - kelet fel a székből miközben őt nézem.
- Menjünk haza.
- Ugye tudod, hogy nem ugyanott lakunk? - húzom fel a szemöldököm kérdőn.
- Tudom, de már kezdem úgy érezni, mintha nálam laknál, annyiszor alszol ott - kapja fel ő is a táskáját. - Mehetünk?
- Persze.

Lassan sétálunk csak a lakása felé, közben mindenféle szóba jön. Még Minseok is. Elmesélem neki, hogy azóta is milyen rendetlen, és milyen nagy szája van néha, de csak nevetünk rajta. Bár ezeken otthon is csak nevetek általában. Örülök, hogy ilyen lakó társat fogtam ki. Hogy nem veszekszünk állandóan, mert hát ez is lehetne.
Bent a jó meleg fogad minket, ami rettentő jó érzés. Nem vagyok egy fázós alkat, de azért mégis csak itt a tél!
- Kérsz valamit? - indul a konyha felé, a cipő ledobása után.
- Hát, ha adsz valamit enni azt megköszönöm. Szerintem még nem is ettem ma - teszem a kezem az épp megkorduló hasamra. Nem szól semmit, csak a hűtőben kezd kutakodni valami ehető után. Gyorsan összedob valamit, és már a tűzhelyhez is áll. Halkan lépek mögé, hátulról átölelem a derekát, mire megrezzen kicsit. Nem hiszem, hogy számított rá.
- Chanyeol! Most főzök. Ha itt ijesztgetsz, akkor meg fogom égetni magam.
- Jó…akkor nem ölelgetlek - húzódok hátrébb sértődötten. Néha olyan tud lenni…tudom, hogy igaza van, de akkor is.
- Nem azért mondtam - zárja el a gázt. - Csak mindig rosszkor jössz ide - fordul hozzám, hogy megöleljen, de én sértődötten arrébb húzódok, - Jaj ne csináld már. Channie.....
Két dolog van aminek nem tudok ellenállni. Ha duzzog, vagy ha könyörög nekem. Olyan elviselhetetlenül aranyos olyankor, hogy azt már büntetni kéne. Ilyenkor mindig idejön, és ő ölel meg engem.
- Mért csak ilyenkor ölelsz meg? - nézek rá szomorúan.
- De én nem...
- De igen. Mindig én megyek hozzád. Pedig azt hittem szeretsz - öltök nyelvet rá, de azért magamhoz szorítom.
Olyan jó ilyenkor. Úgy érzem mintha valóban csak egy enyém lenne. Csak hozzám tartozna. Tudom, hogy nem úgy viselkedünk egymással mint egy pár, hisz nem is vagyunk az, de még így is jó.
- Mond csak Baekkie....
- Mi az? - emeli fel a fejét, hogy a szemembe nézhessen.
- Szeretsz engem?
Teljesen megdöbben a kérdésemen. Én is. Mióta elmondtam neki, hogy tetszik, valahogy elszállt a félelmem ezekkel kapcsolatban. Nem félek elmondani neki, vagy kérdezni tőle dolgokat.
- Én…én… - hajtja vissza a fejét, és újra a hozzám bújik.
- Nem baj ha nem. Majd megszeretsz. Remélem.... - simítom meg a haját, mit egy jelzésképp, hogy nem baj.
- Szeretlek - motyogja még mindig lehajtott fejjel.
Most kimondta? Komolyan kimondta? Alig hiszem el!
Hirtelen hajolok lejjebb, reagálni sincs ideje, csak azt veszi már észre, hogy felemelem, s megpördülök vele mielőtt újra letenném. Annyira boldog vagyok!
- Én is szeretlek! Nagyon szeretlek! - ölelem újra magamhoz, majd egy kicsit eltávolodva megcsókolom. Szegényem szerintem fel sem fogta még mi történik. Még én se nagyon tudom mit is csinálok.
Először csak néz engem, aztán elpirul és elfordítja a fejét zavarában.
- Szerintem…el fog hűlni - néz a sütőre pár másodperc múlva. Tipikus. Tereli a témát mert zavarban van.
- Akkor együnk - simítok végig még utoljára az arcán mielőtt elengedem, és leülök az asztalhoz. Ő is leül velem szemben miután idehozza a tálat és közénk teszi.
- Amúgy - szólalok meg evés közben - mióta szeretsz?
Lelőni se tudnám magam, olyan boldog vagyok. Nem tudok leszállni a témáról. Csak vigyorgok itt.
- Mióta először megláttalak a kávézóban.
Nem emeli fel a fejét most sem, nem néz rám, gondolom így is nagyon zavarban van, de.....
- Komolyan? - esik ki szinte a kezemből a pálcika. Mióta meglátott? De az…nagyon régen volt. Több mint egy éve! Talán másfél évnél is több! - Olyan régóta? De…mért nem jöttél oda akkor korábban? Hiszen te kezdtél el először velem beszélgetni!
- Igen de…akkor is csak Jongin zavart oda, hogy beszéljek már veled. Csak azért nem fordultam vissza mert azt mondta, ha meglátja, hogy nem beszélek veled akkor ellátja a bajom - a végét már elneveti, és félénken néz rám.
- Talán féltenem kéne téged tőle?
- Lehet - mosolyog vissza rám, most már magabiztosan.
Persze, a piszkálódás az megy neki....
- Ma is itt alszol? - kérdezi mintegy mellékesen.
- Természetesen. Ha már úgyis szeretsz - vigyorgok rá olyan Chanyolosan.
Erre csak hozzám vágja a konyharuhát ami mellette feküdt eddig az asztalon, de azért elmosolyodik.