Egész éjjel szinte aludni se tudtam. Nem tudtam másra gondolni, csak Baekhyunra, hogy mi lesz ha elmegyek a kávézóba. Mert ma elmegyek!
Még a pólómat is alig tudom felvenni, úgy remeg a kezem. Rettentően izgulok, talán sose éreztem magam még így mikor Baekhyunhoz mentem. Ma szabadnapos vagyok, mivel Soo beteget jelentett nekem, a főnök pedig meghagyta, hogy a héten inkább maradjak otthon, betegen úgyse lehet rendesen dolgozni, meg a többiek nehogy elkapják. Így legalább van időm összeszedni a bátorságom, és olyan tíz óra körül elindulok.
Az úton szokásomhoz híven zenét hallgatok, de most még ez sem vonja el a figyelmem az izgulásról. A csengő most is a jól megszokott hanggal jelzi az érkezésemet, mégis más érzés belépni. Ijesztő, mintha az a kevés ember is aki itt van, tudná miiért jöttem, és mind engem figyelne. A szokásos asztalomhoz sétálok, de közben tekintetemmel Őt keresem. Leülök, és az ital lapot kezdem nézegetni. Nem érdekel igazán mi van rajta, meg amúgy is szinte fejből tudom már…meg nem is ezért jöttem most.
- Chanyeol!
Reménykedtem, hogy ő szólít majd meg, de csalódnom kell.
- Jongin. Szia – mosolygok rá. Fura úgy a szemébe nézni, hogy tudom az egyik legnagyobb titkát, pedig el se mondta...legalábbis nem nekem.
- Régen láttalak itt. Amúgy nem kell aggódnod, kibékültünk Kyungsoo-val. Bár nem értünk egyet mindenben, és tegnap is volt még olyan, hogy le akarta szedni a fejem, de már haladunk.
Nagyon lelkesnek tűnik, bár nem is csodálom azok után amin keresztül ment.
- Jongin, én…
Elmondjam neki, hogy tudom? Úgy lenne igazságos, ha elmondanám, hogy tudok mindent amit Soo-nak elmondott.
- …örülök, hogy újra jóban vagytok – mosolygok rá. Nem hazudok, valóban örülök neki, de azt nm tudom neki elmondani, hogy tudok mindent. Majd ha egyszer úgy dönt, hogy be akar avatni, majd elmondja. Én pedig végig fogom hallgatni.
- Na és mit hozhatok?
- Igazából Baekhyunt keresem. Beszélnem kéne vele…
- Igen, ráférne egy beszélgetés… és visszarángathatnád dolgozni is.
- Nincs itt? - döbbenek meg.
- Nincs. Mikor összevesztetek, az nap jött utoljára. Azóta nem láttam. A telefont se veszi fel nekem…voltam is nála, de nem akart beengedni.
Nem jött be? De…imádja ezt a helyt, ráadásul Jongin a legjobb barátja. Ha őt nem engedte be, engem ugyan miért engedne? Velem még össze is veszett.
- Én most..
- Persze, menj csak – vereget vállon – remélem nem lesz gond, már eléggé aggódok – sóhajt fel, majd elsiet egy másik asztalhoz, ahol rendelnének.
Félek. Félek mi lesz ha engem sem enged be, vagy csak nem vesz rólam tudomást.
Felpattanok, és újra az utca felé veszem az irányt. Normál esetben hamar eljutnék Baekhyun házához, de most kerülő úton megyek. Kell egy kis idő, hogy újra összeszedjem az önbizalmamat. Ami amúgy nincs. Azt sem tudom mit fogok mondani neki. Nem bocsánatot kérni megyek , hiszen nincs miért, de ezt akkor is meg kell beszélni. Nem maradhatunk így. Különben is…ha nem láthatom, vagy nem beszélhetek vele, abba előbb-utóbb bele fogok halni.
Fél óra múlva állok meg Baekhyun ajtaja előtt. Túl sok minden kavarog a fejemben. Remegve nyúlok a csengőhöz, majd a falnak támaszkodva várom, hogy kinyíljon az ajtó. Életemben nem tartottam még ennyire semmitől. Az ajtó nem nyílik, így újra csengetek, de erre sem érkezik válasz, így inkább leülök az ajtó mellé, felhúzom a lábaimat és a térdemre hajtom a fejem.
Mégis mit vártam? Hogy majd meglát, könnyezve a nyakamba vetőik, és onnantól boldogan élünk amég meg nem halunk? Na persze…szép álom Chanyeol.
- Chanyeol?
Szinte fel sem fogom, hogy valaki hozzám szólt, csak az tűnik fel mikor rám vetődik, és az ölembe fészkeli magát, fejét a nyakamba fúrva. Először azt se tudom mi történik, vagy ki vetette rám magát, de ahogy meglátom a vékony alkatot, a sötét hajat, ahogy megérzem azt a semmivel sem összetéveszthető illatát...
- Baekkie…
Csak suttogni tudok. Nem erre számítottam.
- Izé… - ugrik fel – umm…gyere be – fordít hátat, és eltűnik az ajtó mögött.
Ez most mi volt?
Felkelek és utána megyek, de ezek után... mire számítsak? Most akkor örül nekem vagy nem? Nem tudom eldönteni…
Az ajtóban lerúgom magamról a cipőimet, és a nappali felé veszem az irányt, de nem találok ott senkit, így inkább a hálóba megyek. Baek az ágyán ül, de nem néz rám. A falat vizslatja, vagy az ablakot, vagy csak a takaróját, amit az ujjai között gyűröget…bármint, csak rám ne kelljen néznie. Nem tudom mit mondhatnék, így kibököm ami először eszembe jut.
- Baekhyun, miért nem beszéltél Jongin-al? Aggódik.
- Nem akartam…tudom, hogy kibékültek Kyungsoo-val, és nem mertem beszélni vele. Hiszen…barátok, és én... ráadásul Kyungsoo a te barátod is, és én - igaz nem akarattal - de azt mondtam, hogy hazudott. Nem ismertem eléggé, mégis vélemény alkottam róla, ami nem volt igaz. Nem kellett volna....
Most már semmit se értek. Azt hittem haragszik rám, de ő…magára haragszik?
- Nem, semmi baj Baekkie – ülök le mellé, és átölelem – nem csak a te hibád. Hiszen nem tudtunk semmit, ráadásul én meg egyből ugrottam, át se gondoltam mit mondasz. Csak félreértés volt. Nem akartam, hogy ez legye belőle.
Érzem ahogy könnyeitől nedves lesz a pólóm, de most kicsit sem tud érdekelni. Mit számít pár könny, ha újra a karjaim közt tarthatom?
- Na, Baekkie ne sírj – ölelem magamhoz szorosabban. - Emlékszel mikor bevallottam...vagyis…kihúztad belőlem, hogy tetszel nekem? Elmentünk a parkba, a tóhoz. Rettentően izgultam – nevetek fel halkan – sosem kellett senkinek vallanom, és ez félelmetes volt. Olyan…magabiztosnak tűntél akkor. Azt hittem te vagy az aki viccel velem, erre még te kérdeztél engem, hogy komolyan gondolom-e. Igaz, az előtte lévő buli is érdekesen alakult, sose mertem gondolni, hogy akár odáig is eljutunk, de mégis…mégis az maradt meg bennem jobban mikor kifaggattál. Bár lehet ennek az az oka, hogy a bulin elég sokat ittam – gondolkodom el - akkor is sírtál….de akkor az örömtől. Legalábbis ezt mondtad, és én elhittem. És azóta sincs okom mást hinni. Ugye? – nyúlok az álla alá, hogy magam felé fordítsa az arcát.
- Persze, hogy nincs. Buta…
Gyönyörű ahogy így néz rám. A könnyek még mindig a szemében csillognak, de halványan mosolyog rám. Azt hiszem, ennél szebb látvány nincs a földön, de még azon kívül sem. És ő csak az enyém. Végre elhiszem. Ő engem választott és senki mást. Azt hiszem sosem voltam még ilyen boldog. Talán most végre megtaláltam azt az embert, akit egész idáig kerestem. Elvégre….eddig csak kétszer vesztünk össze, azok sem voltam igazi összeveszések, a saját hülyeségünk miatt volt. Ha figyeltünk volna egymásra és magunkra is jobban, meg sem történetek volna. Soha többet nem fordulhat ilyen elő.
- Channie….
Baekhyun suttogása rángat ki gondolataim közül, miközben lágyan megpuszil az arcomon. Aztán kapok még egyet és még egyet. Egyre lejjebb halad, lágyan csókolgat végig az állam vonalán, majd a nyakamra tér át. Közelebb húzom magamhoz, így már teljesen az ölemben ül. Kicsit emlékeztet a helyzet a buli estéjén történtekre. Szép lassan azért visszatért pár emlékem… Mielőtt elérne a kulcscsontomig megáll és vissza, felfelé veszi z irányt. Ajkaival lassan, nagyon lassan, bőrömet alig érintve halad. Direkt kínoz, bár az is lehet csak én érzem így. Ajkai csak pár milliméterre vannak enyéimtől, de megáll, csak néz rám gyönyörű sötét szemeivel. Nem hiszem el, hogy nem akarja. Hirtelen mozdulattal döntöm le az ágyra, és fölé mászok. Egyik kezemmel a feje mellett támasztom meg magam, míg a másikat arcára simítom. Először csak lágyan érek hozzá, mintha bármelyik percben köddé válhatna és eltűnhetne innen alólam, az életemből, az emlékeimből, a gondolataimból….bár ez lehetetlen. Szenvedélyesen csókolom meg, nem úgy mint legelőször, most igazán vágyom rá. Tudni akarom milyen az mikor elveszti a fejét. Mikor csak én létezek neki, mikor csak rám vágyik. Mikor vad, mint mikor arra a helyre járt régen bulizni. Tudni akarom, érezni! Kezemet óvatosan húzom végig a nyaka mentén, át a mellkasán, végig az oldalán, lágyan cirógatom végig mindenütt ahol csak érintem. Ujjaimat gyengéden húzom végig csípője vonalán, hogy aztán vékony pólója alá tévedjenek. Hihetetlen érzés bársonyos bőrét érinteni. Ujjaim egyre feljebb csúsztatom az anyag alatt, mire hirtelen egy kisebb lökéssel átfordít minket, most már ő támaszkodik felettem. Sötét tincsei az arcába hullnak, de így is látom a nemrég elmorzsolt könnyeit. De mást is…mindent. Mindent látok a szemében. A szeretetét, haragját, vágyát…. Pár pillanatig csak nézzük egymást, majd hirtelen mozdul. Hevesen csókol, miközben hozzám dörgölőzik. El sem hiszem… Végig simítja az egész felsőtestem és egy ügyes mozdulattal lehúzza rólam a pólóm. Áldom az eget amiért nem vettem fel több ruhát. Kínzóan lassan halad egyre lejjebb csókjaival.
- Ehm…..
Megdermedek a hangra, ahogy Baekhyun is, úgy ahogy van, fölöttem támaszkodva.
- Azt hiszem…valamit megzavartunk….
- Igen, én is azt hiszem. Tudod Chanyeol, jó barátom vagy, de van amit nem akarok látni – röhögi el magát Soo.
- Mégis… - próbálok levegőhöz jutni – mégis mit kerestek ti itt?
Nem hiszem el, hogy ezeknek is pont most kell berontani! De…
- Hogy jöttetek be? – teszem fel a kérdést ami most legjobban foglalkoztat.
- Hát mi izé…Kyungsoo ötlete volt! – mutat Jongin a mellette állóra.
- Jongin…. –morgom vészjóslón.
- Oké, oké! Múltkor Baekhyun adott nekem kulcsot, már nem emlékszem miért, és elfelejtettem visszaadni.
Az említett még mindig lefagyva térdel fölöttem, látszik rajta mennyire zavarban van. Hiszen, ha mondjuk tíz perccel később nyitnak ránk….bele se merek gondolni.
- Hm…amúgy mindig azt hittem Chanyeol van felül. Csalódtam benned haver – vigyorok rám kajánul Jongin.
- Megöllek… - morgom, miközben felülök, és visszaveszem a pólóm, ezzel Baekkie-t is visszarántva a valóságba. Már épp megszólalna, de inkább csak megrázza a fejét, és mellém ülve hozzám bújik.
- És pontosan miért is jöttetek? – fordulok újra a két jómadár felé.
- Hát az úgy volt…
- Kyungsoo akart jönni! Én mondtam, hogy te nemrég elindultál ide és biztos megoldjátok egyedül, meg hát nem kéne bele pofátlankodni a dologba, de meglepő módon – pillant csúnyán Soo felé – nem hallgatott rám.
- Nem akarunk inkább kimenni a nappaliba? – vág közbe Baekhyun – Ez így olyan kínos – suttogja a végét. Bár szerintem mindenki sejti mit mondott, valószínűleg csak én hallottam.
Gondolom mindenki egyetért, így elindulunk ki a hálóból. Kezdek rájönni, hogy ez valóban rém kínos volt.
- Nos – kezd bele Bakkie ahogy elhelyezkedik az ölemben – merész dolog mit ne mondjak – miután helyet foglaltam az egyik fotelban – miért is jöttetek akkor? Mert még mindig nem értem teljesen.
Jogos a kérdés, mellesleg én se értem.
- Kyungsoo – néz számon kérőn Jongin a srácra.
- Szóval, én csak, aggódtam. Persze nem kellett volna bemennünk a szobádba és akkor elkerülhettük volna ezt, igazából nem is értem miért mentünk be, mármint értem, hiszen én mondtam, hogy menjünk, de mégse mert én nem…
- Soo! Nyugi! – szólok rá nevetve barátomra, mikor látom rajta, hogy azt se tudja mit beszél. Sose láttam még őt ilyen zavarban. – Semmi baj. Mármint persze, jobban örültem volna ha nem zavartok meg – vigyorgok rá Baekkie-re – de most elnézem. Persze nem csak nekem kell megbocsátanom.
Erre kicsit elsápadnak. Mintha mesélte volna egyszer Jongin, hogy mikor régebben valamit csinált, Bakhyun nagyon megharagudott rá. Talán a vázlatfüzetét keverte el? Igen azt hiszem így volt. Akkor Baek nagyon megharagudott rá, ezért egy hétig nem szólt hozzá, és csak akkor volt hajlandó újra szóba állni vele, miután véletlenül megbotlott és pofára esett a kávézó közepén. Miután jól kiröhögte felsegítette és közölte, hogy ezt megérdemelte. Aztán minden ment tovább. Azt hiszem szerencsém van, hogy Baekhyun szeret.
- Na jó, megbocsátok. De csak most az egyszer. Ha még egyszer előfordul…. – hagyja nyitva a mondat végét direkt, a hatás kedvéért.  
- Nem lehetne, hogy valami másról beszéljünk? – kérdezi meg Jongin enyhe félelemmel a szemében.
- De, persze. Hogy van a barátod? – vigyorodik el gonoszan Baek. Aha. Szóval ha nem rólunk van szó, akkor most kifaggatjuk Jogint. Szép téma váltás. Fura, hogy Baekkie így viselkedik, de tetszik. Nagyon…tetszik…hmm…nem, nem gondolok semmi rosszra….
- Tényleg, nekem még nem is meséltél róla – száll be a faggatásba Soo is – mi a neve? Idősebb nálad? Hogy néz ki?
- Idősebb. Jól néz ki…nagyon jól.
Álmodozó mosoly kúszik arcára. Basszus ez tényleg szerelmes!
- És mi is a neve?
- Yixing.
- Kínai?!
- Mi bajod a kínaiakkal?!
- Semmi.
- Akkor meg?
- Csak látni akartam milyen fejet vágsz- röhögi el magát Soo.
Na szép. Mikor lett Soo ilyen kis gonosz?
- Channie… - leheli a fülembe Baekhyun – szerinted feltűnne nekik ha itt hagynánk őket? Olyan jól elvannak…
- Nem tudom. Derítsük ki.
Rávigyorgok és a nyakába csókolok. Óvatosan kel fel, majd engem is magával húzva ismét a háló felé veszi az irányt. Azt hiszem, a félig elkenődött történetemet abban a bizonyos füzetben….később is ráérek megmutatni.

~Vége~