Iszonyatos fejfájással ébredek reggel, ráadásul a nap is pont a szemembe süt.
- Mért nem húztam le a redőnyt este? - mormogom miközben a fejemre húzom a takarót.
- Mert itt nincs redőny.
Egyből lejjebb tolom a paplant és nagy szemekkel ülök fel.
Maradtam volna úgy...
- Fáj a fejed? - jön a kérdés mellőlem, mire odafordulok.
- Inkább széthasad - nézek Baekhyunra aki mosolyogva ül mellettem. - Hé neked nem kéne szenvedned velem együtt?
- Sose vagyok másnapos - mosolyog tovább. - Tudod mondtam, hogy régen sokat jártam oda mert egy ismerősömé. Régen sem voltam az a másnapos fajta, de így eléggé...hogy is mondjam…megedződtem.
Na jó, erre nem gondoltam. Bár van benne igazság ha sokszor volt ott, de úristen! Nem tudom elképzelni ahogy Baekhyun mondjuk minden harmadik nap ott ül a sok részeg, táncoló, bulizó ember között.
- Tessék ezt vedd be - nyújt felém egy bogyót és egy pohár vizet. Édes, hogy gondolt rám. Beveszem a gyógyszert és visszadőlök az ágyba, mielőtt leesnék róla az épp kezdődő szédülésem miatt.
Jó lenne visszaemlékezni mi történt tegnap pontosan, de most még ahhoz is túlságosan fáj a fejem. Nem mintha nem lennének emlékeim - annyira sokat nem ittam - csak nehéz eldönteni mi valós, és mi az amit csak beképzelek.
Tehát elmentünk, az ajtóban egy eléggé unszimpatikus srácba botlottam, bementünk, ittunk, táncoltunk, megcsókolt.
- MI? - ülök fel hirtelen, amit fejem egy újabb szúró fájdalommal jutalmaz. Körbenézek de senki nincs rajtam kívül már a szobában.
Mikor ment ki?
Bár lehet jobb is. Mi lett volna ha most csak úgy rákérdezek, hogy "Baekhyun, te tényleg megcsókoltál tegnap?" Biztos nem válaszolna, sőt talán még ki is futna a szobából.
- Ah hülye vagyok... - hanyatlok vissza az ágyra újra. Valahogy mégis csak beszélnem kéne vele, főleg, hogy semmi emlékem nincs mit csináltam miután bejöttünk a házba.
Lassan összeszedem magam, nagy nehézségek árán de összekaparom magam és kimegyek a  szobából. Kint ugyanaz a barátságos környezet fogad mint mindig, de valami mégis hiányzik. Baekhyun nincs sehol.
Biztos csak leugrott a boltba vagy ilyesmi.
Ezzel a gondolattal indulok a fürdő felé, útközben magamhoz véve a múltkori pólót és melegítőt.
Csak, hogy több mint fél óra múlva mikor kijövök, még mindig egyedül vagyok. Nedves hajamat törölgetve sétálok vissza a szobába hogy megkeressem a telefonomat. Csak felveszi…általában nála van a mobilja.
Reménykedve sétálok vissza a nappaliba fülemnél a telefonnal, de egy nem túl kedves női hang közli velem, hogy nem elérhető.
Kikapcsolta.
Most mégis mit csináljak? Itt ülök a lakásában, rengetek megválaszolatlan kérdéssel ő pedig nincs sehol. Kell valaki aki segít tisztán gondolkodni, azt se tudom mit mondanék neki ha visszaér.
Szinte reflexszerűen oldom fel újra a telefon zárját és keresem ki a megfelelő számot a névjegyzékből.
- Chan?
- Igen. Szia Soo! Bocs, hogy zavarlak de...
- Csak nem Baekhyunról van szó? - hallom a hangján, hogy izgatottá válik.
- De igen - és itt jön az, hogy elmesélem neki a tegnap estét egész mostanáig. - És most fogalmam sincs mit kéne csinálnom! - akadok ki a végére.
- Nehéz eset vagy tudod? Csak hallgass a megérzéseidre.
Letette.
Megérzéseim? De nekem olyanok nincsenek!

Egész nap a lakásba téblábolok, nem igazán tudok mit kezdeni magammal. Itt hagyott, pedig mikor felébredtem ott ült mellettem. Mi változott meg az alatt a tíz perc alatt? Vagy a buli miatt ilyen?
Mért nem hív fel?!
Mint egy végszóra, meghallom az ajtó nyitódását. Azonnal felpattanok a kanapéról - ahol idáig a telefonommal szórakoztam - és már az ajtónál is vagyok.
- Szia - köszön először ő, de olyan félénken mintha most beszélnénk először.
- Hol voltál? Tudod, hogy aggódtam? - támadom le egyből aggódva, de ő nem néz rám csak lehajtott fejjel áll előttem. - Baekkie…mi van veled? - veszek vissza egy kicsit. Azért ennyire nem szokott félénk lenni, főleg nem velem.
Itt valami nagyon nincs rendben.
- Na jó gyere, beszélgessünk - fogom kézen, és a kanapéhoz húzom. - Mi a baj? Mért tűntél el?
- Muszáj?
- Igen. De játszhatunk is. Én kérdezek te válaszolsz.
Kezdem elveszteni a türelem. Eddig bármit meg tudtunk beszélni egymással persze voltak titkaink - nekem legalábbis van - de nem féltünk elmondani a másiknak a problémáinkat. Akkor most mért?
- Szóval hova lettél? Legalább szólhattál volna... - szomorodok el kicsit, mert eszembe jut mikor elkezdtem keresni de nem volt sehol.
- Sétáltam.
- Sétáltál? Én meg aggódtam! Igazán szólhattál volna.
- Sajnálom én csak…egyedül akartam lenni.
- Szólhattál volna. Hazamentem volna - fordítom el a fejem. Már én sem tudok a szemébe nézni. Tudom, hogy nem bántani akart azzal amit mondott, mégis rosszul érzem tőle magam. - Tegnap valóban megcsókoltál igaz? - kérdezem hirtelen, bár nem tudom honnan szerzem a bátorságot hozzá vagy, hogy mért ez az egyetlen kérdés amit felteszek most.
- Én... - néz rám meglepetten - Én nem akartam csak...
- Nem baj. Sajnálom. Azt hittem olyan lesz mint egy tündérmese, boldog befejezéssel, ehelyett…mindegy is - kelek fel és visszamegyek a szobába, hogy magamra kapjam a saját ruháimat.
Mi történt tegnap óta? Mi változott? Azt hittem innentől minden szép és jó lesz, de megint csak reménykedtem.
A pólót és a melegítőt leteszem az ágyra összehajtva, felkapom a kulcsomat meg ami tegnap még nálam volt és kimegyek.
- Sajnálom... - suttogom miközben elé lépek. Jobb kezem az arcára simítom, lehajolok hozzá és ajkaimat az övéhez érintem. Fogalmam sincs megtehetem-e még ezt később, vagy, hogy most megharagszik-e érte, de nem tudom csak úgy itt hagyni.
Felegyenesedek és elhagyom a házat.
Alig csukódik be utánam az ajtó megindulnak a könnyeim, bár nem is számítottam sok másra. Mit gondoltam? Hogy ha részegen úgy viselkedett velem akkor most is olyan lesz?
Ugyan már!
- Egy nagy barom vagy Park Chanyeol - motyogom miközben újabb könnycseppek szánkáznak le az arcomon.
De mért volt olyan velem mikor felébredtem ha utána…nem értem. Semmit sem értek. Magamat sem. Miért csináltam egyáltalán ezt a felhajtást?
- Bocsánat! - hajolok meg lehajtott fejjel mikor nagy gondolkozásom közepette nekimegyek valakinek. Rá se nézek csak mennék tovább, de elkapja a karom.
- Chan? Mi történt veled? - hallom meg Kyungsoo ijedt hangját.
Jobbkor nem is találkozhattam volna össze vele.
- Na jó, gyere. Elmegyünk hozzám és elmondasz mindent jó? - szorítja meg a karom biztatóan, majd maga után húz.
Alig öt perc séta után egy emeletes házhoz érünk. Felmegyünk a harmadikra, és ott egy kicsi lakásba. Más esetben érdekelne, hogy milyen helyen él, hiszen még sosem voltam nála, de most kicsit sem izgat. Nem törődök azzal, hogy körülnézzek, esetleg megdicsérjem a lakást bár valószínűleg nem is várja most el tőlem.
- Mi törtét Chan? - ülünk egy-egy fotelba egymással szemben.
- Akkora hülye vagyok....
- Mi történt az után hogy beszéltünk? - kérdezi nyugodtan. Hogy tud ilyen nyugodt lenni? Ja persze, ő nem veszett össze azzal akit mindennél jobban imád. Pontosabban…nem szidta össze olyan dolgokért ami azt sem biztos, hogy igaz.
-Baekkie hazajött, én persze egyből letámadtam, hogy merre volt. De csak aggódtam! Nem szólt egy szót sem, hogy elmegy! Azt mondta csak egyedül akart lenni…de miért? Hiszen tegnap... Kyungsoo segíts! Nem tudom mit gondoljak! Este még megcsókolt, ma meg már egyedül akar lenni, egyedül hagy és úgy viselkedik mint aki megbánta az egészet! - újra elkap a sírás, de nem az a látványos fajta, csak a könnyeim folynak.
- Szerintem szeret téged. Csak ő nem tudja te mit érzel, és azt hitte mindent elrontott. Te nem így éreznéd magad fordított helyzetben?
- Nem tudom…lehet. De ő nem szeret engem.
- Mondta? - néz rám gyanakodva.
- Nem de..
- Nincs de! Nem mondta! És én nagyon is úgy láttam, hogy beléd van esve. A kávézóban úgy néztetek ki mint egy pár.
Erre már nem tudok mit mondani. Még is mit lehet erre válaszolni?
- Úgyhogy most szépen felkelsz onnan, visszamész, elrendezed a dolgokat, és imádkozol, hogy megbocsásson! - parancsol rám.
Sose láttam még Kyungsoot ilyen határozottnak. Ijesztő.

Igaz, Soo elzavart vissza de…képtelen voltam visszamenni. Nem volt merszem Baekhyun szeme elé kerülni, így haza jöttem.
Egy gyáva féreg vagyok.
Baek sem kereset azóta, bár mit is vártam.
Igazából ez már két napja volt. Dolgozni se mentem ma be, csak itthon ülök és sajnálom magam. Minseok sincs itthon mert megint elutazott. Teljesen egyedül érzem magam. Annyi drámát írtam ez alatt a pár nap alatt, hogy könyvet lehetne csinálni belőlük, de még mindig nem érzem jobban magam. Régen ha valami bántott akkor kiírtam magamból, de most nem megy.
Beszélnem kéne vele…majd…holnap.
- Aish! Ezt nem csinálhatom tovább! - kiáltok fel mikor már egy újabb oldalra lapoznék a füzetemben. Felkelek és valami elviselhető külsőt varázsolok magamra.
Elmegyek a kávézóba!
Hamarosan már az ajtót zárom kulcsra és a jól meg szokott irányba indulok. Akár csukott szemmel is meg tudnám tenni az utat már, és legszívesebben most ki is próbálnám, hogy tényleg sikerülne-e úgy odatalálnom, de egyrészt az emberek biztos alvajárónak gondolnának, másrészt azért azt nem szeretném ha elütne valami.
Félve nyitok be az ajtón, a kis csengettyű most is jelzi, hogy új vendég érkezett. Most először kívánom a pokolba azt a csilingelő vackot. Mért nehezíti meg a dolgom? Én csak szép csendben be akartam osonni!
Amennyire csak tudok, észrevétlenül osonok az asztalomhoz, bár ezt az én magasságommal nem olyan könnyű kivitelezni.
Eddig ügyesen eljutottam, de most fogalmam sincs mit kéne tennem. Megvárni amég Baekhyun idejön? Muszáj neki…pincér.
- Szia! Régen láttalak - szólal meg mögöttem egy vidám hang. - Hogy vagy?
- Jongin! Szia. Hát…megvagyok. Baekhyun merre van?
- Hogy te mindig őt keresed...  - mosolyog - Amúgy most nincs bent, a főnök elküldte valahova de szerintem tíz perc és itt lesz. Bár nincs túl jókedve, olyan szétszórt. Ma már két tányért tört el. De amég ideér hozzak neked valamit?
- Ja igen, egy forró csoki jó lenne.
- Milyet?
- Hmm…mentásat.
Még rám mosolyog, aztán visszamegy a pult mögé hogy elkészítse a rendelésem. Bárcsak Baekkel is ilyen egyszerű lenne megbeszélni a dolgokat ha visszaért.
Megkapom a forró csokim, és újra egyedül maradok.
Olyan tíz perc múlva Baekhyun valóan megérkezik, de nem nagyon néz körül csak odaköszön Jonginnak aztán eltűnik a hátsó helységek egyikében. Talán jobb is, hogy nem vett észre elsőre, talán vissza se jönne ide ha meglátna.
Vagy negyed órát ülök a csokimmal mire újra meglátom az én kis pincéremet. Nem mosolyog ahogy szokott, csak közömbös arccal szedi le az asztalokat, csak amikor vendégekhez megy oda akkor erőltet magára egy mosolyt de látszik rajta, hogy már az is nagy erőfeszítésbe kerül neki. Szerintem nem is igazán fogja fel ami körülötte történik. Simán odamegy a mellettem lévő asztalhoz úgy, hogy még csak észre se vesz.
- Baek - nyúlok át a jobbra lévő asztalhoz, és megrángatom kicsit a köténye szélét amit épphogy elérek. Ijedten fordul felém, majd mikor  tudatosul benne, hogy ki szólt teljesen lefagy.
- Mit keresel itt?
- Téged. Beszélnünk kell.
- Nem érek rá, dolgozom.
- Megvárlak! De muszáj beszélnünk!
Gondolkodok kicsit de aztán rábólint és továbbmegy a következő asztalhoz.

Az egész délutánt itt töltöttem.
Nem is értem, csak kettőig szokott dolgozni most meg mindjárt öt óra.
- Végeztem - szólal meg mögöttem hirtelen. Ma mindenki mögöttem ólálkodik? Mi van itt?
- Nem megyünk el sétálni? - kérdezem félve.
- Menjünk - indul egyből az ajtó felé meg se várva engem.
A pár utcával arrébb lévő parkhoz megyünk, de egész úton felszült csend vesz körbe minket. Sose éreztem, hogy igazán zavaró lenne közöttünk a csönd, egészen mostanáig. Még a legelső alkalommal sem, pedig akkor is zavart kicsit.
És most is ott kötünk ki ahol először.
A fűzfánál lévő tónál.
- Mit akartál? - ül le a padra.
- Én csak... - Hogy kéne ezt elmondanom? - Bocsánatot akarok kérni - hajtom le a fejem. Most sem tudok a szemébe nézni.
- Mégis miért? Mert kiakadtál azon, hogy szó nélkül elmentem és egyedül hagytalak? Nem hibáztatlak érte, bár nem értelek. Vagyis azt nem amit utána mondtál. Mielőtt elmentél.
Mégis, hogy magyarázzam el neki? Még én sem tudom teljesen mi volt velem akkor...
- Én csak…nem tudom, hogy magyarázhatnám el - ülök le mellé.
- Chanyeol.
- Igen? - fordulok felé kíváncsian.
- Tetszem neked?
Ezt meg honnan tudja?! Hogy jött rá?
- Tudod…mielőtt elmentél meg…megcsókoltál - pirul el teljesen.
Hogy én mekkora hülye vagyok!
- Meg Kyungsoo mondta.
Hogy mit csinált? Ezért még számolunk Do Kyungsoo!
- Te beszéltél Sooval? - lepődök meg.
- Ne tereld a témát! - csattan fel. - Tesztem neked vagy sem?
- Ijesztő vagy ilyenkor tudod?
- Chanyeol! - kiált rám.
- Jó, jó! Csak hagyj élve! - kuncogok. - Igen. Tetszel. Nagyon is - pirulok el kicsit én is, ami elég ritka dolog.
- Komolyan mondod? Nem csak szívatsz ugye? - vált át kicsit kétségbeesettre. De mégis, hogy viccelhetnék ezzel?
- Komolyan mondtam, és úgy is gondolom - simítom egyik kezem az arcára. Ujjaimon lassan meleg cseppek folynak végig.
- Mond, hogy örömödben sírsz csak - nézek rá félve, mire ő szorosan hozzám bújik és arcát a mellkasomhoz szorítja. Kicsit meglep vele, de hamar szorosan magamhoz ölelem.
Percekig ülünk így mire meghallom ahogy kuncog. Csak kérdőn nézek mire felemeli a fejét és rám néz még mindig nevetve.
- Pont valami ilyet rajzoltam amég nem találkoztunk. Fura nem?
- Egy kicsit. Bár az én drámáimból már egy könyvet is össze lehetne rakni annyi van - mosolygok rá. - De egyet mondj meg nekem...
- Mit?
- Mégis mi történt miután elmentünk hozzátok? Onnantól minden kiesett.



Ezt rajzolta....festette Baekkie bánatában :3