- Nem is emlékszel? - néz rám kikerekedett szemekkel.
Ez rosszul kezdődik. Mit művelhettem? Remélem nem csináltam semmi hülyeséget, részegen mindig is egy kanos állat voltam. Legalábbis ha nagyon sokat ittam. És abban a buliban nagyon sokat ittam. Vagyis gondolom…ha nem emlékszem akkor csak így lehet nem?
- Nem igazán - nézek rá félve.
- Nem hiszem el! Semmire? Aish...
Látszólag kicsit sértődötten kel fel a padról, és húz maga után. Nem értem. Hová megyünk? Mire nem emlékszem?
Egy-két utcán befordulunk és már tudom is, hogy hova tartunk. De mit akar ott mutatni?
-Chanyeol!
- Mi? Mi van? -  kapom fel a fejem, és Sooval találom szembe magam.
- Bocs, hogy zavarok, látom már béke van - mosolyog ránk gyorsan - de szükségem lenne most rád. Baekhyun. Nem baj ha most kicsit elviszem Chant?
- Nem, dehogyis. De este majd gyere át - áll lábujjhegyre, és egy puszit nyom az arcomra.
Csak állok totálisan lefagyva, Baek pedig mosolyogva elsétál.
- Olyan aranyosak vagytok! De most gyere. Sétáljunk - ragad karon, hogy végre magával rángathasson.
Esküszöm egyre furábbak itt az emberek. Mindenki engem húz ide-oda, pedig hát ez azért nem egy normális dolog. Főleg ha azt nézem, hogy mind kisebb nálam....
- Szóval - szólal meg pár perc csend után - múltkor mikor bemutattad Baekhyunt a kávézóban…átadtad amit Kainak üzentem?
- Persze. Nem felejtettem el.
- És mit mondott rá?
Valahogy ezt a szokottnál komorabban kérdezi. Mintha haragudna a pincérsrácra.
- Csak fintorgott egyet, hogy "Sose voltam boldogabb. Jó, hogy kérdezi" - utánozom Jongin gúnyos hanghordozását. Sose hallottam így beszélni. Mindig olyan kedves volt, senkihez nem volt egy rossz szava se.
- Honnan ismeritek egymást?
- Nem szeretnék most erről beszélni. Majd elmondom, de nem most. Még túl…friss a dolog.
Ezek jártak? Vagy most mi? Más nem jut eszembe arról ahogy Jonginról beszél.
- És miért Kai? Csak tőled hallottam még, hogy így hívod.
- Mondtam. Majd elmondom. Most nem akarok erről beszélni. Inkább rólatok beszéljünk - vigyorodik el hirtelen. Félelmetes ahogy néha hangulatot vált. - Látom szent a béke.
- Igen, megbeszéltük. És…azt hiszem tetszem neki - mosolygok magamban mint valami szerelmes kislány. Hihetetlen, hogy még ezt is képes kihozni belőlem.
- Egész eddig ezt mondtam te szerencsétlen! De mind a ketten olyan vakok vagytok, hogy az hihetetlen!
- Nyugi Soo! - nevetem el magam. - De olyan nehéz elhinni. Amúgy…te beszéltél Baekhyunnal? Mért nem mondtad?
- Nem kérdezted.
- Do Kyungsoo! Ne szórakozz velem! Mit mondott neked?
Mi az, hogy nem mondj el? Engem ismer régebb óta! Kétségek közt mer hagyni?
- Hogy lehetsz ilyen gonosz? - adom fel vagy tíz perc után a nyavalygást. Most már csak zsebre tett kézzel kullogok mellette ki tudja merre. Már jó ideje nem figyelem merre megyünk, túlságosan belemerültem Soo nyúzásába. Gondolhattam volna, hogy semmi értelme elvégre arról híres, hogy mindent tud, de semmit nem ad tovább.
- Mégis hova megyünk? - nyafogok.
- Nézz körül és rájössz. Ha nem, akkor el kell, hogy vigyelek egy orvoshoz amnéziával.
- Mert hol.... - kérdeznék rá, de ahogy körülnézek rájövök, hogy az utcánkban vagyunk. - Mért jöttem haza? Mármint jöttünk.
Még magyaráz valamit olyan tipikus Soo módban, aztán lelép. Igazából semmit nem fogtam fel abból amit mondott, de teljesen elhittem. Néha inkább hiszem azt, hogy varázsló vagy valami mentalista. Vagy csak én vagyok túl lassú hozzá? Mindegy.
Besétálok a házba, és legnagyobb meglepetésemre az asztalnál rég nem látott lakótársam ül. Óvatosan közelítem meg mint a vadmacska az áldozatát. Zenét hallgat és ahogy látom nem vette még észre, hogy hazaértem így óvatosan lopózok még közelebb a háta mögé. Fel emelem az egyik kezem, hogy megérintsem a vállát miközben egészen közel hajolok a fejéhez és....
- Azt a jó édes...!!! - ugrok hátra ijedtemben mikor az utolsó pillanatban megpördül a széken és szembenéz velem. - Mért kell mindig a frászt hozni rám?! - támaszkodok meg a másik szék támláján.
- Nem én kezdtem. De én is örülök neked, régen láttalak, hogy vagy?
Utálom mikor ezt csinálja. Ő rémiszt halálra engem, ahelyett, hogy én ijesztgetném őt, és a végén még eljátssza, hogy milyen rossz barát vagyok amiért nem is érdeklődök csak szívatni akarom.
- Utállak - közlöm vele rövid tömör véleményem.
- Tudom. Én is téged - röhögi el magát, de azért felkel és megölel. Jó, hogy újra itthon van.
- Na és mi történt amég magadra hagytalak? Esetleg összeszedtél valakit? Vagy összejöttél azzal akibe úgy bele vagy esve? - húzogatja a szemöldökét. Még
mindig meglep, hogy mekkora különbség van a kinézete és a személyisége között…pedig hozzá szokhattam volna már. Nagy vonalakban elmesélem neki mi volt amég nem volt itthon utána pedig én is keresek valami kaját. Ő az utazástól állítása szerint rettentően elfáradt, úgyhogy elmegy lepihenni. Szerintem meg valami csajjal dumál neten akit addig ismert meg amég nem volt itthon. Mindig ez van.
Én is megeszem lassan a kajámat és elmegyek aludni. Erőm sincs, hogy zuhanyozzak vagy bármit csináljak csak beájulok az ágyamba. Utolsó erőmmel még beállítom az ébresztőmet hat órára - elvégre megígértem Baeknak, hogy este megyek - aztán elnyom az álom.

A telefonom csörgésére ébredek, és sajnos ez nem az ébresztő. Gyorsan a készülék után kapok és a fülemhez emelem.
- Mi van? - nyöszörgök álmosan a kagylóba. Sose tudtam felfogni a dolgokat rögtön ébredés után, hát ha még telefonra kelek mint most. Kész katasztrófa.
- Átjössz? - hallom meg Baekhyun hangját.
Basszus!
- Öhm…izé…fél óra és ott vagyok - teszem le a telefont. Hogy nem keltem fel az ébresztőre? Volt már máskor is de akkor előtte vagy két napig nem aludtam.
Gyorsan felkelek, összekapom magam meg még beszólok Minseoknak, hogy elmentem aztán már indulok is.
Olyan negyven perc múlva állok meg a már ismerős ajtó előtt, hogy becsengessek. Még szinte hozzá sem érek a csengőhöz, de már kivágódik előttem az ajtó és egy mosolygós Baekhyun ugrik a nyakamba - ami valljuk be szép teljesítmény - úgy, hogy majdnem elesünk.
- Nyugi, így felborulunk - nevetem el magam.
- Csak örülök neked. De ha nem, hát nem - enged el, és visszamegy a lakásba.
Nagyon…nagyon furcsán viselkedik.
- Azért nem teljesen így gondoltam... - morgom miközben én is bemegyek és becsukom magam után az ajtót, majd egy cipőlevétel után a nappaliba megyek. - Baekkie?
- Mi az?
- Ugye most nem sértődtél meg tényleg?
- Nem - mosolyodik el. - De olyan jó szívatni egy kicsit.
- Hogy te milyen gonosz vagy....
Hát ezért jöttem én? Hogy itt gonoszkodjon velem? Na szép.
- Nem úgy gondoltam na, ne sértődj meg! De olyan aranyos vagy ilyenkor - ölel meg. Furcsa úgy érezni az ölelését, hogy tudom van esélyem nála. - Olyan jó, hogy itt vagy - motyogja szinte a pólómba.
- Na és…mi is volt az ami miatt délután ide akartál hozni? Nagyon határozott voltál.
- Az csak....
- Elszállt a határozottság mi? - nevetek rá ahogy látom elpirulni. - Akkor kérdezek mást. Mit csináltam miután eljöttünk ide? Mert ezt még mindig nem árultad el.
Kérdésemre egyből visszatér az önbizalma és ismét gonosz mosoly húzódik ajkaira.
Most már végképp nem értem mi történik.
Lassan elenged és a kezemért nyúl. Összekulcsolja az ujjainkat és a szobája felé kezd húzni...
Ugye nem? Nem csináltam semmi olyat? Belehalnék ha nem emlékeznék rá, hogy mi…nem…csak nem…annyira azért nem szoktam elvetemült lenni részegen. Legalábbis nagyon remélem...
- Baekkie…én...
- Akkor nem voltál ilyen félénk - fordul hátra kicsit, hogy végig simítson mellkasomon. Nyelek egyet tettére és inkább csendben követem. Elképzelésem sincs mit tervez…de már a gondolatba is beleremegek, hogy esetleg.... Ahogy bemegyünk az ajtón, be is csukom magam mögött az ajtót és neki dőlök.
Nem merek beljebb menni.
Észreveszi, hogy nem mozdulok és háta fordul hozzám. Egészen közel jön, érzem ahogy beleütközik a lábamba, ahogy hozzám érnek a lábai, a combja, a mellkasa, és a csípője...
Fordítok a helyzetünkön, most én tolom az ajtónak és kezeimmel elzárom az utat kétoldalt nehogy elmeneküljön, bár nem úgy néz ki mintha el akarna. De mégis vigyorogva bújik át a kezem alatt, és elslisszol mellettem az ágyához. Lassan indulok csak utána, már nem tudom mi lesz ezek után, és azt sem, hogy mit akarok. Mikor délután beszéltünk az volt bennem, hogy szépen lassan haladok hiszen nem mondtunk ki semmi konkrétat és nem akarom megijeszteni de…most már nem tudom. Ha ezt folytatja túlságosan felhúz.

Felmászok utána az ágyra de ő beljebb csúszik egész hátra és a falnak dönti a hátát. Követem ameddig csak lehet, majd mikor már én is a falnál vagyok négykézláb mászok fölé és eldöntöm, hogy alattam feküdjön. Már nem mosolyog annyira, inkább csak kuncog bár nem értem min.
- Még mindig…nem mondod el…hogy mit csináltam? - hajolok hozzá teljesen közel, hogy már az orrunk is összeér. Igazából annyira már nem érdekel, de a fejemben már totális káosz van, fogalmam sincs mit akartam eredetileg kérdezni. - Akkor is…ilyen voltam? - suttogom a szájára kérdésem.
- Igazából - kezd zavart lenni - csak bejöttünk és...
- És?
- Párszor még megcsókoltál aztán épphogy sikerült elvonszolnom az ágyig, hogy ne ess össze a szoba közepén... - motyogja oldalra fordított fejjel.
- Várj! Hogy mi? - hajolok hátrébb hirtelen a meglepettségtől ahogy meghallom az igazságot. - Szóval nem is csináltam semmit? Akkor mért csináltad ezt az egész felhajtást?
- Nem…és hát…csak játszottam, meg…Kyungsoo mondta, hogy talán....
- Kyungsoo! - morgom mérgesen magam elé, bár lehet nem kéne mert kezd kicsit ijedten nézni rám Baekhyun. - Jaj Baekkie ne vágj már ilyen ijedt arcot, nem vagyok mérges - simogatom meg az arcát, majd arrébb mászok és felülök.
- De azért ugye nem akarod megnyúzni Kyungsoot? Csak jót akart - kuncog.
- Majd még azt meglátom - ölelem magamhoz nevetve.