Nem méltat válaszra, csak a palánkra meredve ül tovább. Bár a helyében én se törődnék magammal. Szánalmas a próbálkozásom. Pár percig így maradunk, de mivel nem szólal meg továbbra sem, belekezdek.
-Jackson....tudom, hogy rosszul reagáltam arra amit mondtál. De képzeld magad kicsit a helyembe! Elég meglepő volt....de....nem akarlak emiatt elveszíteni. Valahogy...kiegyezhetnénk. Tudom, ez nehéz neked, főleg úgy mellettem maradni, hogy nem viszonozom az érzéseid, de....
-Csak mond már mit találtál ki! - kiált rám mérgesen, még mindig előre nézve.
Majdnem elnevetem magam, részben a viselkedése miatt, részben a megkönnyebbüléstől, hogy legalább válaszol.
-Mi lenne a ha hagynám, hogy megpróbálj....nos....közelebb kerülni hozzám.Ha nem sikerül akkor pedig....ezt majd inkább később kitaláljuk.
Tudom, nem a legjobb ötlet, de biztosan belemegy. Legalábbis ha tényleg akar tőlem valamit, és nem csak szórakozott. Bár...abban biztos vagyok, hogy igazat mondott.
-És nekem ez mért jó? Ha nem sikerül, végül ugyanúgy pofára esek.
Nem gondoltam, hogy kifogásolni fogja...
-Igen de.....de......Jackson kérlek! Nem akarlak elveszíteni! Te vagy az egyetlen ember akinek ilyen rövid idő alatt megnyíltam! Ez nagy dolog! - kezdem elveszteni a türelmem, ami amúgy alapból sem volt meg. Mért húzza az agyam? Bejövök neki nem? Még esélyt is adok! Én ajánlom fel!
-Rendben. Benne vagyok - fordul hátra hirtelen. Én csak ott guggolok mögötte, és alig hiszem el. Tényleg kapok még egy esélyt...vagyis...nem! Most ő kapott esélyt.
-Akkor most...béke van? - kérdezem, kicsit félve.
-Úgy néz ki - mosolyodik el, majd felkel. Persze csak miután engem lehámozott magáról. - Viszont mostantól - jön közelebb, és követlenül előttem áll meg - el kell viselned engem - vigyorodik el. Amolyan kicsit gonosz vigyor, de a szemében látom, hogy nagyon jól szórakozik.
-Eddig is elviseltelek, most is menni fog - válaszolok lazán és már fordulnék is meg, hogy a táskámat felszedjem a földről, valahonnan a pálya széléről ahol jövetben eldobtam, de ahogy fordulnék, hirtelen magához ölel, ezzel megállítva. Bevallom, kicsit meglepett, de mit is vártam, hiszen én mondtam neki, hogy próbálkozhat...
-Na jó most már elenged.. - kezdenék rászólni, de neki pont ezt a pillanatot kell választania, hogy egyik keze derekamról egyre lejjebb, és  lejjebb vándoroljon. Csak lefagyva állok előtte, még csak megszólalni sem tudok. Azt hiszem...erre nem készültem még fel lelkileg. Talán túl gyorsan döntöttem? Nem gondoltam én ebbe bele teljesen...
-Ja-Jakson...ezt...nem kéne.....
-Miért? Azt mondtad szabad kezet kapok, és ki is fogom használni - suttogja a fülemben, miközben keze egyre lejjebb csúszik, s végül a fenekembe markol.
Nem kéne. Érzem, hogy nem kéne hagynom, mégsem szólok neki többször. Hisz tényleg én engedtem meg neki.
-Te... - sikerül pár másodperc után kipréselnem magamból pár szót - mindig így udvarolsz?
-Nem. De rád sokáig vártam. És elérem, hogy ne tudj nekem ellenállni - villant meg ismét egy szexi mosolyt.
Várjunk...milyen szexi mosolyról beszélek én itt? Ha már most megbolondulok mi lesz velem később?
-Na, mihez van kedved? - enged el.
Mi ez a hirtelen váltás? Az előbb még.....aish most már végképp nem tudok kiigazodni rajta.
-Én....nem is tudom....
Hogy lehet ilyen laza?
-Itt maradsz velem dobálni? - a labda felé indul, meg sem várva a válaszom.
-Persze.
Nem igazán akarok most a közelben lenni, de jobb mintha egyedül maradok a gondolataimmal. A szobában sincs most senki, ott is egyedül lennék.
-Kezdj - dobja felém a labdát. Épp csak egy pillanaton múlik, hogy elkapom és nem talál el. Össze kéne szednem magam kicsit ha maradni akarok.
Nagy koncentráció árán ugyan, de eldobom a labdát, ami persze nem megy bele. Itt már gond van...
-Nem megy ez ma neked - jegyzi meg felém sandítva. Na igen. Eddig akárhányszor játszottunk, sose voltam ennyire béna mint most.

Ez így megy vagy egy órán keresztül. Ő szinte mindet bedobja, míg én egyet sem.
-Jinyoung..... - fordul felém leállva a játékkal, de nem néz rám. - Ennyire zavar, hogy tetszel?
-Nem, én nem.....na jó, talán egy kicsit furcsa. Nem igazán tudok ezzel mit kezdeni.
Mért kérdez ilyeneket?! Nem lehetne csak úgy szépen csendben elsiklani a dolog felett?
Csak lehajtott fejjel állok előtte. Szerintem erre ő sem fog tudni mit mondani. Erre nem is lehet. Ha valaki tetszik, és ő ezt nem viszonozza...arra nem lehet mit mondani.
-Megértem. Nem lehet könnyű most neked. De azért áll még a 'fogadás' ugye?
-Ne nézz rám így! - nevetem el magam.
-Mért? Ha így nézek nem tudsz nemet mondani? - jön egyre közelebb, ugyanolyan aranyos fejet vágva.
-Nagyjából.... De ez így nem ér! Menj innen! - legyintem meg nevetve, mire arrébb megy és játssza a sértődöttet. Hihetetlen ez a srác. Pár órája szerintem egy kanál vízbe is meg tudott volna fojtani, most meg itt szórakozik. Sosem fogom megérteni.
-Olyanok vagytok mint egy öreg házaspár! - szólal meg egy hang hirtelen a pálya széléről.
-Jaebum! - kiált fel Jackson, és már fut is oda hozz, hogy megölelje.
-Nem is tudtam, hogy ilyen jóban vagytok – sétálok oda hozzájuk. Gyanúsak ezek nekem. Mért nem mondta egyik sem, hogy ilyen jóban vannak?
-Pedig én meséltem neked régebben erről az őrültről – mutat Jacksonra – csak sosem figyeltél. Midig csak leintettél, mondván 'miért kell neked ilyen hülyeségeket hallgatni?' - néz rám vádlón.
-Én nem is.....ja...tényleg. Bocsi – vigyorgok rá zavartan. Tényleg ilyen seggfej voltam vele? De tényleg....mikor megismertem Jacksont, és feljött utánam a szobába, akkor is örültek neki a srácok. Aish mért nem figyelek jobban néha?!
- Nem jössz te is játszani? - kérdezem. Mi tagadás, tényleg régen játszottunk együtt, mivel sosem mentem le a pályára a tömeg miatt.
-Mért is ne. Hol a labda? Itt az ideje, hogy legyőzzelek – engedi el Jacksont, és a labdához lép. - Na jössz?

Mosolyogva lépek oda hozzá, és egy gyors mozdulattal kiütöm a kezéből a labdát. Mindig ezt csináltam vele mikor régebben játszottunk, csodálom, hogy most nem számított rá. Hamar észbe kap, és már jön is utánam, hogy elvegye a labdát. Szegény Jackson csak áll a pálya szélén, és minket néz. Szerintem nem tud mit kezdeni a helyzettel, nem hiszem, hogy látott engem ilyennek bárkivel is azon kívül mikor vele játszottam.
-Na akkor most csapatokban. Te Jacksonnal, én ellenetek – osztja a parancsokat Jaebum. Mindig is ilyen volt, de sosem volt ezzel bajom.
Hamarosan az említett is felfogja mi a helyzet, és gyorsan mellém áll. Azt hiszem, régen éreztem magam ennyire jól. 
-Máskor is lejöhetnénk - vetem fel az ötletet pár órával később, mikor már mind a hárman elterülve fekszünk a pálya közepén.
-Igen, szerintem is - bólogat mosolyogva Jaebum. - Na de lassan vissza kéne menni. Tanulnod kéne, ha jól tudom holnap írsz történelemből.
-Aish....tényleg. Akkor megyek....jössz te is? 
-Majd később, de te menj csak.
-Hát jó....akkor...sziasztok - intek, és vissza indulok a koleszhoz. Igazából, nincs kedvem itt hagyni Jacksont, se Jaebumot, de tényleg tanulnom kéne. 
-Jr! Várj meg! - kiált utánam valaki, de mikor megfordulok egy kis csalódottságot érzek. Nem is értem miért, de azt hiszem Jacksonra számítottam. Vagy inkább csak szerettem volna ha ő jön utánam. Nem értem magam.
-BamBam! Hát te?
-Csak kíváncsi vagyok mi volt. Eredetileg nem akartam ide jönni, de.....nem tudtam rájönni, hogy boldog vagy, vagy csalódott.
-Oh...szóval érdekel?  - mosolyodok el. Talán mégsem olyan rossz srác ez a gyerek. - Nos....kibékültünk.
-Ennyi? Nem hiszem el, hogy ez után csak úgy kibékültetek. Jackson nem az a fajta aki csak úgy megbocsát miután összetörték. Valamit mondhattál neki amitől megenyhült - gondolkozik el. - Esélyt kapott tőled. Tuti! Igazam van? - vigyorog rám. Mintha tudná, hogy igaza van....
-Honnan tudod? Vagyis....áh mindegy, már elszóltam magam. Szóval?
-Csak ismerem. Nem könnyen bocsájt meg az embereknek, de te fontos vagy neki. De lehet ezt már mondtam.
Nem mondok semmit, csak magamban mosolyogva megyek tovább BamBam mellett. Ennyire fontos lennék neki? Olyan nehéz elhinni. Na majd holnap....úgy is mellettem ül egész nap.
-Na én most megyek, még megkeresem Youngjaet. 
-Ja, jó....szia - intek neki, és felmegyek a lépcsőn. Fel se tűnt, hogy közben a koleszhoz értünk. Előkeresem a kulcsomat, kinyitom az ajtót, és elterülök az ágyamon. Tanulni kéne....de olyan messze van....
Tudom, lusta dög vagyok, de sose volt kedvenc elfoglaltságom a tanulás. Főleg ha olyan tantárgyról volt szó ami nem érdekelt. És a történelem is ezek közé tartozott, és tartozik.
Nagy nehezen, úgy húsz perc fetrengés után, ráveszem magam a tanulásra. Az ágyamon fekszek, két könyvvel, egy füzettel, és pár kiemelő filccel magam előtt. A könyvekben sok-sok különböző színű csík, a füzetben vázlatok. Ritkán állok neki tanulni, de akkor nagyon.
-Megjöttem! - ront be a szobába Mark, mire én ijedtemben leesek az ágyról. - Opsz....bocsi Jr. Nem akartam rád ijeszteni.
-Semmi baj, csak nem számítottam rá, hogy valaki beront a szobába.
Felkelek, és visszaülök az ágyra, de nem sok kedvem van már a könyvek bújásához.
-Merre voltál? - inkább Mark felé fordulok. Szinte még nem is láttam ma.
-Csak haverokkal. Ó csak nem tanulsz? Régen láttam ilyet – vigyorog rám.
-Kösz, de néha szoktam tanulni – Mért hiszi mindenki, hogy nem szoktam? Mondjuk igazuk van de...mindegy.
-Jól van na – lép hozzám, és összeborzolja a hajam – nem kell olyan komolyan venni. Amúgy nem láttad Jaebumot? Elég régen elment már.
-Ja igen, ott maradt a pályán Jacksonnal miután eljöttem. Azóta nem láttam.
Valóban....jó régen ott hagytam már őket. Mit csinálhatnak?
-Majd hazaér. Én megyek fürdeni, aztán szunyálok. Jó tanulást – kacsint rám, és már el is tűnik a fürdőben. Na kösz. Jó tanulást mi? Már, hogy lehetne az jó? Inkább el is pakolom a könyveimet, és a laptopomat veszem elő. Ma már úgyse menne semmi a fejembe, inkább netezek.

~***~


Már egy hete, hogy Jackson esélyt adott nekem. Igazából, nem sok minden változott köztünk, de mégis egyre jobban kötődök hozzá. Fogalmam sincs mit tett velem, hogy így kötődöm hozzá. Bár nem mondanám, hogy több ez mint barátság, de azt hiszem jó úton halad.
-Jr – bök vállba BamBam – mit gondolsz Jacksonról?
Mióta kibékültünk, egész összebarátkoztunk BamBammal. Sok mindent megtudtam róla, és már értem miért olyan jó barátja Jacksonnak. Nagyon hasonlítanak sok dologban. Az különösen vicces, mikor mérges. Olyankor thaiul szokott hadarni, és senki nem ért belőle semmit, de ő legalább lenyugszik tőle.
-Hát...nem is tudom. Kedvelem.
-Igen? - csillan fel a szeme. - Mennyire?
-Ne örülj, nem úgy. De....azt hiszem, jó úton halad – sóhajtok fel, és eldőlök a fűben. A közeli parkban ülünk, valahol a közepén, ahol nem sok ember járkál.
-De mért nem? Hiszen annyira próbálkozik. Szeret téged! Akkor mért nem? - néz le rám durcásan.
Olyan mint egy nagy gyerek, aki a bátyját akarja védeni. Furcsa személyisége van, néha ilyen, néha olyan.
-Igen, ez igaz....de nem tudom mit gondoljak. Nagyon kedvelem, de nem tudom ez több-e mint barátság, vagy csak én képzelem be magamnak.
Az elmúlt héten, Jackson ha kettesben voltunk, mindig valamilyen módon hozzám ért, kézen fogott, vagy megölelt. Igaz, csak kis gesztusok, de nekem egyre többet jelentenek. Nem tudom mit kéne kezdenem a helyzettel, olyan furcsa. Szokatlan.
-Szerintem jól meglennétek. Nem változna sokat a kapcsolatotok, csak kicsit többet...khm....szóval közelebb kerülnétek egymáshoz – húzogatja a szemöldökét sokat mondóan.
-Hülye – ütöm fejbe vigyorogva.
Bár....lehet igaza van.


Éééés igeeen xd ezt a képet muszáj volt így utólag betennem (most jött szembe a mappáim közt) imádom őket, olyan hülyék :D (természetesen csak is jó értelemben) ^^ :3