- Ez is a te hibád! – kiabáltam rá a mellettem állóra. Már legalább két órája bolyongtunk az erdőben, és egyre jobban sötétedett. Minek hallgattam én rá? Túl magasan van a feje, az a baja, nincs elég oxigén odafent.
- Mért kell mindent rám fogni? Jó, az én ötletem volt, de önként és vigyorogva jöttél velem! – vágott vissza. Szívesen leordítottam volna  a fejét, de igaza volt.
Pár hete elterveztük a srácokkal, hatan, hogy elmegyünk túrázni, mert jó móka, meg amúgy is régen csináltunk bármit is közösen. Egész addig jó ötletnek tűnt, amég össze nem találkoztunk pár órája néhány sráccal, akik mindenkinek szimpik voltak, kivéve minket. Így amikor ez a lökött felajánlotta, hogy lépjünk le és keressünk valamit ami izgalmasabb mint a többiek után kajtatni, miközben ők ott elöl elvannak az ismeretlenekkel, örömmel egyeztem bele. Hülye voltam.
- Inkább azon gondolkodj mit csináljunk – csaptam tarkón ösztönzésképp.
- Hívjuk fel őket.
- Csodás ötlet! – lelkesedtem látszólag – Milyen kár, hogy MÉG MINDIG nincs térerő! – kiabáltam rá újból mérgesen. Halántékomat masszírozva mentem arrébb, és nagyon reméltem, nem most kezd el fájni a fejem a hülyeségétől.
- Jó akkor keressünk egy tisztást vagy valamit, nem akarom annyira a fák között tölteni az éjszakát.
- Nem mintha egy erdőben tudnád máshogy – morrantam rá. – De akkor már rakjunk tüzet is mert kezd hideg lenni.
Chanyeol megindult jobbra, én pedig - még mindig morcosan - indultam utána. Be kellett látnom, hogy ennél jobb ötletünk nem nagyon lesz. Tíz perc séta után elértünk egy kisebb tisztást. Ha nem lettem volna mérges Chanyeol-ra, még szépnek is találtam volna a helyet.
- Akkor te keresel száraz ágakat, én meg csinálok valami tűzrakó helyet – osztotta ki a feladatokat. – Nem akarok erdőtüzet csinálni…
- Na szép. Már parancsolgat is... – morogtam az orrom alatt, de azért elindultam gallyvadászatra.
Olyan tíz perccel később, már ágakkal a kezemben tértem vissza, sok-sok ággal és pár karcolással.
- Hát veled meg mi történt? – érintette meg az egyik karcolást.
- Sok ezen a helyen a szúrós ág…meg amúgy sem az én napom – dobtam le a lába mellé az ágakat, és leültem kicsit messzebb egy nagyobb rönkre. Figyeltem ahogy próbál tüzet rakni, de teljesen rosszul csinálta. Esély sem volt arra, hogy abból ma tűz lesz, bár nem is vártam mást. Kettőnk közül én tudok csak tüzet rakni és ezt ő is tudja. Mégsem szólt, hogy segítsek, csak szenvedett egyedül. Eleinte úgy voltam vele, hogy szenvedjen csak, majd megunja, de egyre hűvösebb lett, én pedig egyre jobban fáztam.
- Chanyeol – keltem fel – menj odébb – löktem meg egy kicsit, hogy odaférjek.
- Én is meg tudom csinálni – morgolódott, de azért engedelmesen arrébb ment. Hamar tüzet raktam, és visszaültem a rönkömre, hogy egy szendvicset előbányászva a táskám mélyéről, enni kezdjek. Eredetileg sátrazni indultunk, nem csak simán túrázni, szóval enni és inni volt nálunk, talán az egyik táska mélyén még egy pléd is lapult, de a sátor a többieknél volt. Talán kicsit fázni fogunk, de megfagyni biztos nem. Legalább éhesek nem maradtuk.
- Baekhyun… - guggolt oda mellém a colos – sajnálom. Tudom, hogy vannak hülye ötleteim, és mindig belerángatlak valami hülyeségbe, de csak te jössz velem szívesen, én meg szeretek veled lógni.
Végig a tüzet nézte amég hozzám beszélt, de még így is fura volt tőle. Máskor is volt, hogy bocsánatot kért egy-egy baromsága után, sőt, elég megszokott dolog volt, de egy „Sajnálom Baekkie” -nél többet sosem mondott.
- Megbocsátok – mint mindig – de attól még haragszom rád.
- Köszi – mosolyodott el boldogan, amit én csak viszonoztam, majd egy váratlan pillanatban jól tarkón vágtam.
- Yah! Ezt most mért? – ugrott fel mellőlem.
- Mert haragszom rád – vigyorogtam továbbra is rá. Nem válaszolt, csak duzzogva, tarkóját masszírozva arrébb vonult.
Újra a szendvicsembe haraptam, és csak a körülöttem lévő erdőt figyeltem. Hallottam a tűz ropogását, kisebb állatok motoszkálását, és egyéb apró neszeket, amiket ugyan képtelen voltam beazonosítani, de valahogy megnyugtattak. Régen voltam ilyen nyugodt helyen és városiként nagyon élveztem.
- Baekhyun, te nem vagy álmos? – bökdöste meg a vállam Chanyeol. Fel se tűnt mikor ült mellém.
- És én még a csöndet próbáltam élvezni… - mormogtam, majd hangosabban folytattam – De, egy kicsit álmos vagyok – bólintottam. Nem volt sok kedvem beszélgetni, csak nyugodtan ücsörögni a rönkömön.
Párszor még megnéztem van-e térerő, de persze minden alkalommal csalódnom kellett. Kicsit le is nyugodtam idő közben, már nem voltam olyan mérges Chanyeol-ra, és egyre álmosabb is lettem. Végül az álmosság győzött.

Mikor felébredtem még félig sötét volt. Álmosan dörzsöltem meg a szemimet, és ekkor tűnt csak fel, hogy rám van terítve egy pléd. Vagyis ránk. Chan mellettem ült és engem félig átölelve aludt. Nem mintha zavart volna, máskor is volt már, hogy a kanapén egymásnak dőlve aludtunk be egy filmen. Csakhogy ez nem egy kanapé volt, és film se volt. Nem volt a legkényelmesebb, de mivel szabadulni nem tudtam, inkább visszadőltem a vállának és úgy vártam, hogy ő is felébredjen. Nem volt kedvem felkelteni.
Nem sokat ülhettem ott magamban, hamarosan Chanyeol is ébredezni kezdett, és sűrű bocsánatkérések közepette el is engedett. Gyorsan összeszedtük magunkat, és már el is indultunk, hogy megkeressük a többieket. Nem lehettünk túl messze, mert olyan egy, talán másfél óra alatt rájuk leltünk. Természetesen jól kiröhögtek minket, de csak miután meggyőződtek róla, hogy jól vagyunk és nem szenvedtünk agyi károsodást az éjszaka folyamán. Legalábbis a már meglévő, megszokott hülyeségünknél nem lettünk hülyébbek.


Miután hazaértünk a táborozásból – ami amúgy egész jól sikerült, még mi is megkedveltük az idegen srácokat – minden visszatért a régi kerékvágásba. Mindenki ment a maga dolgára, ki egyetemre, ki dolgozni. Közös programokat ugyanúgy csináltunk mint előtte. Néha elmentünk inni, volt, hogy a túrázás során megismert srácokat is hívtuk. De ez mind megszokott volt, az egyetlen szokatlan dolog az volt, mikor egyik munkatársam odajött hozzám és randit kért. Nem kicsit lepődtem meg, főleg, hogy engem még sosem hívott lány randira. Mindig én hívtam el azt a lányt aki épp tetszett. Eleinte próbáltam lerázni, mondván „házi nyúlra nem lövünk” de nagyon kitartó volt. Mindig tett valami apró dolgot amivel a kedvemben járt, vagy egyszerűen csak kedves volt és segítőkész. Nagyjából két hétig játszottuk, hogy ő elhívott valahová én pedig visszautasítottam, de aztán úgy gondoltam megér egy próbát. Még akkor is ha munkatárs. Mindig is elleneztem a munkahelyi kapcsolatokat. Mi van ha szakítunk? Utána ott nézegetjük egymást. Neki is kellemetlen, nekem is. De talán egyszer tehetek kivételt.
Munka után egy kávézóba mentünk. Kiderült, hogy elég hasonlóak vagyunk, így nem igazán fogytunk ki a témából, és a társaságát is nagyon élveztem, ezért mikor haza kísértem már én kérdeztem meg, hogy ráér-e hétvégén.
Ez ment jó pár hétig, amég egyszer ki nem mondtuk, hogy együtt vagyunk. Ezt a fiúknak is bejelentettem az egyik ivászatunk alkalmával, egyből meg is ígértették velem,  hogy a következő alkalommal el kell vinnem bemutatni.

- Minjee – fordultam barátnőm felé mikor legközelebb találkoztunk – a barátaim szeretnének megismerni.
- Tényleg? Úgyis már olyan sokat meséltél róluk. Szívesen találkoznék velük – lelkesedett egyből. De igaza volt, valóban sokat beszéltem róluk.
- De…nem kell ám mindent elhinni majd amit mondanak.
- El fogják meséli az összes cikis dolgot rólad, igaz? Áh, biztos ez lesz – legyintett mosolyogva.
- Valószínű… Most hétvégén ráérsz? Mert akkor eljöhetnél velem… - néztem rá bizonytalanul. Amég nem mondta, bele se gondoltam, hogy életem összes ciki sztorija terítékre kerül majd.
- Persze. Már várom!

A legközelebbi szombaton, a megbeszéltek szerint el is mentem Minjee-ért, és találkoztunk a fiúkkal.
- Azt a..! Baekhyun, biztos, hogy neked ilyen gyönyörű barátnőd van? Túl szép hozzád – lépett egyből hozzánk Chen.
- Kösz haver, bíztam benned – veregettem vállon, és inkább az asztalhoz mentünk, hogy mindenkit szép sorban bemutogassak. Mondjuk erre végül nem volt szükség, mert önállósította magát mindenki. Nagyon úgy tűnt, hogy szimpatikus nekik Minjee. Egyedül Chanyeol volt csöndes. Vagyis annyira nem, de aki ismerte régebb óta, annak feltűnt, hogy kevesebbet beszélt a szokottnál, és nem mosolygott annyit. Talán csak ballábbal kelt.
Mire haza indultunk már mindenkiben volt egy kis alkohol, és Minjee is megtudta életem legcikisebb dolgait, beleértve az erdőben való eltévedést is.

Ahogy teltek a hetek, a fiúk egyre többször kérték, hogy vigyem magammal a barátnőmet is, ami nekem nem is volt ellenemre, azonban az ilyen alkalmakkor Chanyeol vagy nem jött, vagy csak csendben elüldögélt az egyik széken.
- Mért hozod el ennyiszer? – jött oda hozzám egyik alkalommal mikor Minjee nem volt a közelembe, hanem a fiúkkal maradt a billiárdasztaloknál.
- A többiek szokták kérni, hogy ő is jöjjön, nem értem, mért kérded? – néztem fel rá értetlenül.
- Eddig mindig együtt szórakoztunk…mi, srácok…
- Te nem bírod őt, igaz? – húztam össze a szemöldököm, és úgy néztem rá továbbra is.
- Hát… - hajtotta le a fejét.
- Értem. Mit szólnál, ha valamelyik nap eljönnénk billiárdozni? Mi ketten. Hm? Tudom, mostanában nem beszéltünk annyit…
- Ugyan, miattam nem kell. Biztos szeretnél vele lenni, meg ilyenek…
- Ugye tudod, hogy ez kicsit olyan mintha féltékeny lennél? – böktem oldalba vigyorogva.
- Dehogy is! – háborodott fel egyből.
- Jól van na. De attól még eljöhetnénk. Mondjuk kedden. Ráérsz?
Csak bólintott válaszképp, de nem nézett rám még mindig.
- Akkor majd felhívlak – veregettem vállon, és visszamentem a többiekhez mielőtt ellopnák a barátnőmet.

A hétfőt végig dolgoztam, borzalmas volt, talán még sosem volt annyi dolgom. Igaz, Minjee próbált segíteni, de sajnos nem nagyon tudott. A főnök valahogy mindennel engem talált meg, és a kedd se volt más. Hulla fáradtan értem haza, alig volt erőm a kezemet felemelni, de semmiképp se akartam lemondani amit megbeszéltem Chanyeol-al. Tényleg elhanyagoltam az utóbbi időben. Nekünk mindig is olyan „se veled, se nélküled” barátságunk volt. Ha együtt voltunk, egymás agyára mentünk, főleg ő az enyémre, mikor belerángatott valami hülyeségbe, ha külön voltunk, akkor viszont hiányzott a hülye feje. Elvonszoltam magam a zuhanyzóig, hogy kicsit emberibb formát öltsek, és valami normális ruhát is kerestem.
Nem sokkal később már a bár előtt parkoltam le. Még mindig fáradt voltam, de a zuhany valamennyit segített rajtam, így már nem ijedt meg mindenki aki csak rám nézett. Az ajtón belépve a szokásos kellemes légkör fogadott. Hamar megtaláltam Chanyeol-t is – nem volt nehéz – hátul a billiárdasztaloknál. Háttal állt nekem, így kihasználtam az alkalmat, hogy még nem vett észre, a hátára ugrottam. Olyan váratlanul érte a dolog, hogy majdnem előre borult, de nagy nehezen mégis sikerült talpon maradnia, és megpróbált ledobni magáról. Én csak nevetve csimpaszkodtam a nyakába, mint valami kismajom. Nem igazán voltunk feltűnőek, ez nagyjából megszokott volt ezen a helyen. Néhányan mosolyogva néztek ránk, de ennyi.
- Ez nem volt vicces – nézett rám összehúzott szemöldökkel, mikor végre elengedtem.
- Jaj dehogynem! Valld be, hogy tetszett – böktem oldalba vigyorogva.
- Ne bökdöss! Le kéne már szoknod erről – fogta le a kezem. – Nem valami kellemes – bökdösött homlokon, jóval erősebben mint ahogy én szoktam.
- Inkább játszunk! Majd ott visszaadod – indultam meg az asztal túloldalára, homlokomat fájlalva.

Legalább másfél órát játszottunk nevetve, egymással szórakozva, mielőtt feltette a kínos kérdést.
- Szóval…komolyan gondolod ezt a barátnősdit?
Igazából nem lett volna ez kínos téma, de komolyabban még egyikünknek sem volt barátnője, meg nem is nagyon beszéltünk ilyenekről.
- Azt hiszem – bólintottam. - Kedvelem Minjee-t, bár még mindig aggódok kicsit. Megszegtem az elsőszámú szabályomat.
- Szóval a unkatársad – inkább kijelentés volt mint kérdés – Szereted?
- Nem tudom. Kedvelem, kedves, szép, de... nem vagyok belé szerelmes. Az elején nem is akartam ezt az egészet. Hetekig rágta a fülem mire elmentem vele randizni.
- Szóval még csak nem is te kezdeményeztél? – tátotta el a száját.
Megráztam a fejem – Nem.
- Értem.
Ennyi volt a válasza. Utána visszafordult az asztalhoz, hogy újra a játékra figyeljen. Nem igazán értettem miért kérdezte ezt az egészet, de nem rágódtam rajta. Az utóbbi időben sok mindent nem értettem vele kapcsolatban. Furcsán viselkedett.

Valamikor éjfél után értem haza, kicsit talán részeg is voltam, de jól éreztem magam, és bár megígértem Minjee-nek, hogy írok SMS-t ha hazaértem, nem volt hozzá se erőm, se kedvem.

Újabb hetek teltek el, és Chanyeol még furcsább lett. Ha megbeszéltünk egy találkozót, szinte mindig lemondta pár órával előtte, esetleg még aznap mikor megbeszéltük. De volt, hogy csak simán keresett valami kifogást, hogy miért nem ér rá. Nem értettem mi baja, de lassanként már nem is kerestem. Csak akkor láttam, mikor a csapattal elmentünk a törzshelyünkre. Ott is csak akkor ha Minjee nem jött, vagy ha mégis odatévedt a colos, akkor is levegőnek nézett.
Chen-t kérdeztem meg végül miért ilyen Chanyeol. Azt mondta nemrég szakított vele a barátnője.
- De nekem nem is mondta, hogy van barátnője – lepődtem meg.
- Tényleg? Pedig mind tudtunk róla.
Itt kezdtem úgy érezni, rossz barát vagyok.
- És miért szakított vele a csaj?
- Azt mondta, Chanyeol mást szeret, és ő nem akar azért vele lenni, hogy Chanyeol figyelemelterelőnek használja.
Felhúztam a szemöldököm. – Figyelemelterelőnek? Miről terelné el a figyelmét?
- Hát a valódi szerelméről.

A Chen-el való beszélgetésemkor rájöttem, hogy egyre kevesebbet tudok Yeol-ról. Pedig régen sok mindent megbeszéltünk.

Négy nappal azután, hogy Chen-el beszéltem, Chanyeol becsengetett hozzám. Éjszaka volt, hideg és az eső is zuhogott. Először azt se tudtam mit csináljak, csak néztem az ajtóban álló, csuromvizes barátomra, de hamar feleszméltem és behúztam a lakásba. Volt pár felsőm ami nagy volt rám, előkotortam egyet és egy nadrággal együtt a kezébe nyomtam, aztán bezavartam a fürdőbe.
Csak akkor tűnt fel igazán, mennyire részeg, mikor kijött a fürdőből és elterült a kanapén. Nem látszott rajta, hogy ivott volna, szinte teljesen egyenesen járt és normálisan tudott beszélni is, csak a hangszíne és a beszédstílusa változott. Meg, hogy nem mindig sikerült megfogalmaznia magát és kicsit közvetlenebb lett. Bárkihez odament megölelni, de ezeken az apróságokon kívül nem volt feltűnő változás. Sose tudtam felfogni hogy tud ilyen maradni, még akkor is ha teljesen el van ázva.
Sokszor mentünk együtt inni a bandával, de olyankor mindig nevetett, beszélt és szinte lelőni se lehetett. Most viszont a kanapémon ült magába roskadva. Nem igen tudtam mit is kéne tennem, végül csak leültem mellé felhúzott lábakkal.
- Chen elmondta. Igaz? – szólalt meg halkan mikor elhelyezkedtem.
- Igen. Te viszont nem mondtad el. Miért nem?
- Nem gondoltam, hogy érdekelne.
- Már hogy ne érdekelne? – háborodtam fel – Barátok vagyunk! Még jó, hogy érdekel!
- Barátok… - mosolyodott el. Nem volt boldog a mosolya, inkább fájdalmasnak hatott. – Azt is elmondta Chen, hogy miért szakított velem a lány?
- Valami figyelemelterelésről magyarázott, meg, hogy mást szeretsz – gondoltam vissza.
- Igaza volt – sóhajtott szomorúan.
- Mi? – kaptam fel a fejem. Talán csak tőle kellett hallanom, de eddig nem igazán hittem el ezt.
- Akit szeretek sosem fog szeretni. Legalábbis nem úgy ahogy én szeretem. Kellett valaki aki elterelni a figyelmem amég elfelejtem őt… - hajtotta le a fejét.
- Ki az? Kit szeretsz? – hajoltam előre, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Ő…nem mondhatom el - temette kezeibe az arcát, ezzel teljesen megakadályozva, hogy bármit is leolvashassak az arcáról.
- Találgathatok? – meg sem várva a válaszát, újra kérdeztem. – Ismerem?
Nem válaszolt, csak bólintott, de nekem ez elég volt, hogy tovább kérdezgessem.
- A többiek is ismerik?
Újabb bólintás.
- Életvidám lány?
Vártam az újabb bólintást, de elmaradt. Helyette felnézett. Könnyek áztatták az arcát.
- Miért nem mondhatd el?
- Mert te… nem beszélnél velem többé…
Elbizonytalanodtam – Ő… neked… Minjee-t szereted? – kérdeztem döbbenten.
- Nem! – kapta rám a tekintetét kétségbeesetten.
- Nem kell tagadnod, nem fogok haragudni. – tettem vállára a kezem nyugtatólag. Nem teljesen volt igaz amit mondtam, kicsit haragudtam, elvégre az én barátnőmről volt szó, de az érzéseit ő sem tudja irányítani.
Hát ezért nem jött el a közös találkákra mikor Minjee is jött.
- De én tényleg nem… - elcsuklott a hangja.
- Nem baj – öleltem magamhoz – emlékszel mikor róla kérdeztél? Azt kérdezted szeretem-e. Emlékszel mit válaszoltam Chanyeol? – bólintott – Ez még mindig így van. Kedves lány, de…nem szeretem. Nem tudom valaha belé tudok-e szeretni majd – sóhajtottam fel.
Igazat mondtam, tényleg nem tudtam képes leszek-e valaha úgy szeretni Minjee-t. Inkább csak kényelmes volt a helyzet. Néha elmentünk ide-oda, néha történt köztünk valami, volt valaki akivel megoszthattam a dolgaimat. Az apró kis gondolatokat amik a fejemben keringtek.
- Haza kell mennem – szólalt meg hirtelen Chanyeol. Még mindig ugyanúgy ültünk, én őt öleltem, ő pedig nekem dőlt.
- Dehogy kell. Nem mész te sehova így, a végén még elütteted magad. Itt alszol nálam. Megyek megágyazok neked.
El akartam engedni és felkelni, de elkapott a derekamnál és vissza húzott.
- Ne hagyj itt – bújt jobban hozzám.
- Oké – sóhajtottam – nem megyek sehová. - Meg sem próbáltam ellenkezni. Tudtam, hogy erősebb nálam, és ha részeg volt, úgyis az volt amit ő akart. Nagyon makacs tudott lenni.
- Nem haragszol rám ugye? – nézett rám, még mindig könnyes szemeivel.
- Rád nem lehet haragudni – mosolyodtam el. Ettől neki is egy kis mosoly kúszott ajkaira, majd magával rántva engem, eldőlt a kanapén. Még szerencse, hogy ilyen széles kanapém van….
- Itt alszol velem – szorongatott meg még jobban, hogy már szinte a csontjaim ropogtak. Nem láttam értelmét válaszolni, hiszen nem lett volna úgysem más választásom. Inkább csak kényelmesen elhelyezkedtem, és hagytam, hogy elnyomjon az álom.

Azt hittem ezzel minden megoldódott, de tévedtem. Mikor felkeltem egyedül voltam, csak ez fehér papír virított az asztalon, rajta három szóval.
Sajnálom… és köszönöm.
Innentől kezdődött az életemben az a négy hónap, mikor Chanyeol-ról semmit nem tudtam. A közös bandázásokra nem jött el, nem vette fel a telefonját és a többiek sem mondtak róla semmit, hiába kérdeztem.
Az első két hónapban szinte minden nap, vagy minden második nap megpróbáltam felhívni, írta neki rengetek SMS-t, de egyre sem válaszolt.
- Ugyan Baekhyun, biztos jól van – fogta meg a kezem Minjee. Mindig megpróbált segíteni, próbálta elterelni a figyelmem, de nem sikerült neki soha. Igazából már rég szakítani akartam Minjee-vel, nem akartam áltatni, de önző voltam. Kellett valaki aki törődik velem, aki ott van nekem ha kell.

A harmadik hónapban már csak a srácoknál kérdeztem néha rá, hogy nem tudnak e valamit Yeol-ról, Minjee előtt már nem említettem.
A negyedik hónapban már a fiúknál se kérdeztem rá. Ugyanúgy éltem a mindennapjaimat mint előtt, de hiányzott. Elvégre már több mint tíz éve a barátom volt és annak ellenére, hogy sokszor az agyamra ment, és sokszor kerültem bajba miatta…a barátom volt. Ő mégis minden szó nélkül lelépett. Potosabban majdnem minden szó nélkül. Három szót hagyott ott nekem mielőtt eltűnt volna.
Minjee-vel egyre kevesebbet találkoztam, nem volt kedvem a társaságához. Eleget láttam a munkahelyemen és akármilyen kedves és aranyos is volt nem volt kedvem hozzá még munka után is. Főleg, hogy megint sok munka szakadt a nyakamba, nem volt kedvem ár semmihez. Az egyik szerdai napom különösen rossz volt. Rengeteg volt  papírmunkám, de a főnök is beszélni akart velem, egyik munkatársam is lelépett, így rám hagyta a feladatait és mint kiderült a főnök is csak azért keresett, hogy rám bízzon valamit. Délután négy helyett este nyolckor végeztem, már nagyon elegem volt mindenből, de nem akarta még hazamenni. Elindultam a szokásos bár felé, hogy igyak valamit lazításképp, de a végén az lett belőle, hogy félig részegen, imbolyogva indultam haza. Én sose bírtam olyan jól  az alkoholt mint Chanyeol, rajtam látszott ha ittam. Nem is kicsit, és nem csak ha sokat ittam.
- Végre – estem be az ajtón egy nagy sóhajjal. Lerúgtam a cipőimet az előszobában és a nappaliba tántorogtam. – Srácok! – tisztelegtem vigyorogva a fotónak ami az egyik polcon állt. Még a túrán készült, és nekem mindenképp kellet egy, hogy kitehessem. – Minjee – tisztelegtem egyet barátnőm fotójának is. – Chanyeol – emeltem fel újra a kezem, hogy neki is intsek. Valahol út közben a szobámhoz eldobtam a zakómat, majd a szobámban a pólómat is. A többi nem annyira érdekelt, a következő két napra úgyis szabadnapot kaptam. Eldőltem az ágyamon, arcomat a párnába fúrtam és csak vigyorogtam. Nem tudtam  miért is van jó kedvem, de nagyon örültem magamnak, na meg a szabadnapjaimnak. Olyan jó, hogy itt vannak nekem a srácok, Minjee, Chanyeol….Chanyeol….
Olyan hirtelen pattantam fel az ágyamról, hogy majdnem elestem, de a döbbenet ami belém hasított, nem hagyta, hogy tovább fetrengjek az ágyamon.
- Chanyeol! – rontottam a nappaliba, ahol Chan….a kanapémon ült…
- Azt hittem fel se tűnik – mosolygott rám.
- Te itt….mit…hogyan…mikor…miért? – képedtem el, mikor végre teljesen felfogtam, hogy Chanyeol teljes életnagyságban itt ül a kanapémon.
- Várj, te….részeg vagy? – lepődött meg. Nem hiszem el, hogy csak most vette észre.
- Asszem – válaszoltam, bár a végére inkább hangzott kérdésnek. Oda botorkáltam a kanapéhoz és mellé ültem. Először csak néztem rá, még mindig alig hittem el, hogy előttem ül…. hogy nem álmodom. Felhúztam a lábaimat törökülésbe és felé fordultam. Félve emeltem fel jobb kezem, hogy végigsimítsak az arcán. Jó volt érezni tenyerem alatt meleg bőrét, olyan boldoggá tett ez az apróság, mint az utóbbi időben nagyon kevés dolog.
- Hiányoztál – suttogtam alig hallhatóan, majd a nyakába vetettem magam. Szorosan öleltem magamhoz, nem volt bennem olyan félelem, hogy esetleg ezer darabra törne és eltűnne mint egy álom ha szorosabban ölelem a kelleténél.
- Reménykedtem benne – szorított magához ő is. – Mondjuk…nem gondoltam, hogy mikor találkozunk, ilyen állapotban leszel – nevette el magát.
- Én sem. De most nem is érdekel ez. Itt vagy! El sem hiszem, hogy itt vagy – húzódtam kicsit hátrébb mosolyogva, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szóval akkor nem haragszol rám?
Olyan aranyosan, reménykedve nézett rám nem tudtam azt mondani, hogy haragszom. Pedig iszonyat mérges voltam rá. Minden nap haragudtam rá, mióta elment minden szó nélkül. De ezt inkább megtartottam magamnak. Majd máskor leszidom érte.
Közelebb ültem hozzá és újra az arcához emeltem a kezem. Meglepettség tükröződött az arcán ahogy ujjaimat végighúztam a szemöldöke vonalán, a halántékán és az álla vonalán…végül a szája szélénél álltam meg.
- El sem tudod képzelni menyire hiányoztál nekem – suttogtam, miközben még közelebb másztam hozzá. Szinte már az ölében ültem.
- Baekhyun…mit csinálsz? – megremegett a hangja, de szemeivel végig az arcomat fürkészte. Láttam rajta, hogy nem érti mi történik, de én se értettem.
- Nem tudom – mosolyodtam el, és végre eltüntettem magunk közt azt az apró távolságot is. Átöleltem a nyakát és ajkaimat az övéhez nyomtam. Egy csepp félelem sem volt bennem, hogy esetleg ellökne, talán az alkohol miatt, talán csak nem érdekeltek a következmények. Óvatosan mozdultam, mikor nem tett semmit. Ujjaimmal végig simítottam a tarkóján és a hajába túrtam. Mennyiszer akartam én ezt megtenni, mióta elment. Talán ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek…
- Baekhyun – tolt el magától – mit csinálsz? – aggódva nézett rám, talán nem hitte el, hogy tényleg akarom.
- Mióta elmentél…rá jöttem valamire – öleltem meg újra, de most csak hozzábújtam.
- Rájöttél? Mire?
Hallottam a kíváncsiságot a hangjában, de nem akartam engedni neki. Megérdemelné, hogy ne tudja meg, mert gonosz volt, elment, itt hagyott és még csak azt se mondta el ki az akit szeret.
- Chanyeol! – ültem fel hirtelen, talán még állon is vágtam kicsit a nagy sietségben. – Ki az? Kit szeretsz? Vagyis…szerettél…
- Még mindig szeretem – mosolyodott el – de ne mond, hogy még mindig nem jöttél rá.
- Arra már rájöttem, hogy nem Minjee volt. De akkor ki?
- Szerinted ki az? – közelebb hajolt, és ez alakalommal ő csókolt meg.
Én vagyok! Engem szeret!
- Annyira szeretlek! – bújtam a nyakához és öleltem át szorosan, mikor elvált tőlem.
- De neked ott van Minjee. Ezt most csak azért mondod mert ittál - szomorodott el. Szinte láttam ahogy lekonyultak a fülei, mit egy kiskutyának ha rosszat csinál.
- Nem, nem igaz. Tudod, hogy nem igaz. Nem szoktam ilyenekkel viccelődni! - komolyodtam el. 
Ennyi idő után...képes volt a lakásomba odatolni a képét, miután minden szó nélkül lelépett, és még csak nem is hisz nekem.... igazán sértő...
Egy ideig csak ültem és néztem rá, próbáltam megtörni, hogy ő szólaljon meg előbb, de végül fel kellett adnom. Inkább felkeltem, hogy keressek magamnak valami gyümölcslevet. Nem tiltakozott mikor felkeltem és ott hagytam.
- Miért hagyott itt ha szeret? - kérdeztem a kezemben tartott pohártól, mintha az tudná a választ.
- Mert szeret...
Először majdnem elejtettem a poharat, de hamar rájöttem, nem valószínű, hogy az válaszolt. Hátra fordulva Chanyeol-t pillantottam meg az ajtóba. 
- Szeretlek Baekhyun. Ezért mentem el innen.
- Ha szeretnél nem mentél volna el...és akkor minek jöttél vissza? Ennek nincs értelme! Már megint hülyeséget csináltál...ráadásul...nézz csak rám - nevettem fel kicsit szomorúan - ez is miattad van.

Miután a konyhában újra összetörtem a saját gondolataim miatt, Chanyeol visszavitt a nappaliba, leültetett és a lelkemre kötötte, hogy meg ne szólaljak amég be nem fejezi a mondanivalóját.
Elmesélte, hogy azt a bizonyos túrázást követően kezdett el felfigyelni rám máshogy is mint egy haver aki minden hülyeségbe benne van, hogy hogyan érezte magát mikor megtudta, hogy  ott van Minjee....hogy úgy érezte nem bírja tovább, és inkább átköltözött egy rokonához a szomszéd városba, hogy elfelejtsen... De nem ment, és mikor a többiek megemlítették neki, hogy már megint részegen láttak hazatántorogni...
A többiek tudtak mindenről. Egyedül én voltam tudatlan, és Chan megtiltotta a fiúknak, hogy elmondják nekem. 
Bezzeg máskor nem hallgattak rá...
A végén pedig nem tudom miről beszélt, mert a vállának dőlve elaludtam.

A következő pár hétben egyre többet voltunk együtt, újra eljött a közös bandázásokra, ugyanúgy szórakoztunk mint régen. Mióta aznap este eljött hozzám, a barátságunk újra a régi volt. Vagyis majdnem. Tudtam, hogy szeret és ő is tudta, hogy szeretem...vagy legalábbis valamit érzek. De nem történt köztünk semmi és nekem még mindig ott volt Minjee, akiből egyre jobban elegem lett. Folyamatosan az összeköltözésről beszélt, mintha másról nem is szólna az élet. Igaz, elég régóta együtt voltunk, de annál kevésbé voltam biztos benne, hogy jól döntöttem mikor engedtem neki.
- Minjee - kezdtem nyugodt hangon - én még ezt nem szeretném. Tudod mennyi munkám van, ráadásul lehetőségem van feljebb kerülni a ranglétrán, most nem tudnék ilyennel foglalkozni amúgy sem. Időm se lenne rá.
Abban a kávézóban ültünk, ahova első alaklommal is mentünk. Csak egy kis beszélgetésnek indult, de mikor szóba jött az összeköltözés, nekem egyből felforrt az agyvizem. 
- De Baekkie! Nem most azonnal, csak megemlítettem! Tudom milyen elfoglalt vagy, még hétvégén se tudok hozzád átmenni, mert mindig dolgozol - szomorodott el. Az igazság az volt, hogy hétvégén mindig a fiúkkal voltam vagy Yeol-al. Az utóbbi kicsit olyan érzéseket keltett bennem, mintha megcsalnám Minjee-t. Nem mintha csináltunk volna bármi olyat, de Chanyeol közelében úgy éreztem magam ahogy nem lett volna szabad. Olyat Minjee közelében kellett volna éreznem.
- Tudom és sajnálom, se nekem ez nagyon fontos - szorítottam meg a kezét barátságosan. De nem hazudtam. Tényleg fontos volt...Chanyeol fontos volt nekem.
- Megértem - mosolygott rám, de a mosolya  nem volt őszinte. - Elmegyünk a parkba? - tette fel a szokásos kérdést.
- Persze - keltem fel kedvetlenül. Ilyenkor mindig elment mindentől a kedvem.

- Csak nem megint egy bizonyos költözésről volt szó? - röhögött fel ahogy beléptem a törzshelyünk ajtaján. Ő is a csapathoz tartozott, és néha rosszabb volt mint Chen. 
- Nagyon vicces vagy - morogtam, miközben leültem Chanyeol mellé.
- De igazam van valld be. Amúgy még mindig nem értem miért nem hagyod ott azt a csajt. Egyre idegesítőbb…még akkor is ha itt sincs. Hülye vagy Baekhyun.
- Tudom. És szerintem is egyre rosszabb... - húztam el a szám. Sajnos igaza volt Jongin-nak.
- Szerintem itt senki sem ért téged itt - szólt bele Chen is. - Amúgy sem szereted. Meg…lenne más aki szeretne téged - kacsintott rám, mire én legszívesebben elsüllyedtem volna. Előszeretettel hozták fel előttem Chanyeol érzéseit, bár nem tudom, hogy volt konkrét oka, vagy csak élvezték, hogy ilyenkor gyilkos tekintettel méregettem őket.
- El kéne ezen gondolkodnod - szólt bele Suho is. Rá kivételesen nem tudtam azt mondani, hogy rosszabb mint Chen vagy Jongin, mert Suho sosem gonoszkodott velem. És általában hallgattam is rá...
Ahogy láttam, mindenki egyet értett Suho-val. Végül a mellettem ülőre néztem. Talán még sosem nézett rám olyan kétségbeesetten mint akkor.
- Majd…átgondolom - válaszoltam, de még mindig Yeol-t néztem. Hazudtam…ismét. Már nem volt mit átgondolni.
Még aznap felhívtam Minjee-t, hogy ha ráér, találkozzunk holnap, mert meg kéne valamit beszélnünk. Persze ő egyből igent mondott. Lelkesnek tűnt, pedig sütött a hangomból, hogy komoly dolog. Talán azt hitte meggondoltam magam a költözéssel kapcsolatban.

Másnap korán ébredtem, izgultam, azt se tudtam mit fogok mondani. Bár szerintem ez bárkivel így lett volna. A találkozót délelőttre beszéltük meg szerencsére, így nem kellett sokat várnom. Minél előbb, annál jobb. Túl akartam lenni rajta, sosem voltam jó az ilyen dolgokban.
Kilenc után pár perccel indultam, nem akartam késni. Pontosan fél tízkor értem a parkba. Minjee már ott volt, vidáman integetett nekem az egyik padról. Nem sokkal előbb jöhetett, sosem volt nagyon pontos ezért nem is számítottam rá, hogy előbb a parkba ér mint én.
- Szia - ültem le mellé, és adtam egy puszit az arcára.
- Szia Baekhyunnie - mosolyodott el, de láttam rajta, nem érti miért csak egy puszit kapott. - Miről akartál beszélni? 
- Hát én…tudod...
Arra számítottam, hogy majd mikor kell azért eszembe jut valami, de egy szót se tudtam kinyögni. Tudtam mit akarok, de ezt kedvesen tálalni... vagy hogy legalább ne bántsam meg annyira... az már nem ment.
- Valami baj van Baekhyunnie? - hajolt közelebb aggódva, mintha csak le tudná olvasni az arcomról dadogásom okát.
- Nem.... mármint igen... vagyis...
- Sziasztok - szólalt meg előttünk egy vidám, mély hang, megmentve ezzel engem a szenvedéstől. Minjee-n nagyon látszott, hogy jelen pillanatban a háta közepére se kívánja Chanyeolt, amitől hirtelen - bár nem akarattal - jelentősen kevésbé volt szimpatikus barátnőm. Bár visszaköszönt ő is, láttam rajta, már azon gondolkozott, hogyan is küldhetné el. Eddig észre se vettem mekkorát változott az utóbbi időben...
- Mit csináltok erre ilyen korán? Nem gondoltam, hogy összefutok bárki ismerőssel - mosolygott ránk továbbra is Chanyeol.
- Tudod valami nagyon fontosat kéne megbeszélnünk, úgyhogy ha megbocsátasz... - válaszolt egyből Minjee.
- Nekem úgy tűnt nem nagyon találtátok a szavakat ehhez az... igen fontos témához.
- Ez igaz - sóhajtottam - nem tudom hogy kezdjek bele.
- Szerintem - lépett közelebb Chan - ha nem tudod hogy mond el... mutasd meg.
Először nem értettem mit akar ezzel, de mikor felhúzott a padról és szenvedélyesen megcsókolt, egyből megértettem. Derekamat átölelve húzott magához közelebb, én pedig nyakánál húztam lejjebb magamhoz. Túl magasra nőtt ez az idióta... nem mintha valaha problémám lett volna ezzel.
- Baekhyun! - visította el magát Minjee. Annyira szerettem volna figyelmen kívül hagyni, de sajnos nem volt olyan egyszerű, így muszáj volt elválnom Chanyeol-tól, de nem engedtem el teljesen.
- Ez mégis... mi volt ez?! - szinte már a haját tépte. Sose gondoltam, hogy ilyennek fogom látni egyszer. Szitkokat szórt ránk, elhordott mindennek amink csak lehetett, mégsem éreztem, hogy rossz ember lennék. Talán még örültem is. Reménykedtem, hogy soha többé nem kell látnom, esetleg a munkahelyemen a folyosón ha összefutunk, de mielőtt elrohant volna, biztosított, hogy soha többé nem jön a közelembe.
- Azt hiszem.... szakítottatok.
- Ez aztán  megfigyelés! - böktem oldalba jó szokásomhoz híven. - Most nézd meg - mutattam Minjee után - ez is a te hibád.
- Szeretek hibázni - vonta meg a vállát hanyagul. Én pedig csak kézen fogtam, és elindultam ki a parkból.
- Gyere menjünk haza.
- Ez azt jelenti, hogy összeköltözünk? - kezdett vinnyogni mellettem, talán Minjee-t akarta utánozni, de nem igazán sikerült neki a mély hangja miatt. Elnevettem magam és közelebb léptem hozzá.
- Hát…ha nagyon szeretnéd…talán még bele is egyezek.
~vége~